Mobil

Az Uber újra feltérképezné a világot

Míg nálunk káros mételynek nyilvánították, a személyszállító vállalkozás világszerte grandiózus projektbe fogott.

Nem kellett ahhoz tüzetesen megnézni az Uber alkalmazását, hogy lássuk, milyen navigációs szolgáltatáson alapul: az “alternatív taxik” útvonalát a Google Maps-re épülő alkalmazás tervezi. Úgy tűnik azonban, hogy a vállalatnak elég sokat érne meg, ha teljesen saját rendszerre állhatna át: egész pontosan félmilliárd dollárt.

A San Franciscóban székelő Uber a Financial Times értesülései szerint egy monumentális befektetéssel szeretne tovább függetlenedni. Ez egyrészt a sofőrök számára sokkal jobban testre szabható, a vezetéshez pontosabb és percrekészebb információt adó térképeket jelent, de állítólag már ennél is tovább tervez a vállalat. Az új navigációs rendszert ugyanis már arra készítené fel, hogy a nem túl távoli jövőben elindítandó önvezető Uber-autók mozgását is megtervezze és koordinálja.

Az Uber nyár elején gyűjtött be 3,5 milliárd dollárnyi tőkét, ezzel jelenleg 11 milliárdja van arra, hogy megreformálja a tömegközlekedést. Ennek egyik fontos lépése az önvezető autók fejlesztése és bekapcsolása a forgalomba, másrészt pedig az autós és mobilos navigáció jelenleginél pontosabbá tétele. Ezért nemrég a DigitalGlobe nevű műholdas vállalattal léptek közvetlen együttműködésre – ez az a cég, amely egyébként a Google-t is ellátja a szatelitekről készült nagy felbontású fotókkal.

Jó kérdés, mikorra lesz a tervekből valóság egy, még a mostaninál is pontosabb és több adatot nyújtó mobilos navigáció formájában – reméljük, nem hamarabb, mint ahogy az Uber autók visszatérhetnek Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik