Mobil

Nyitva Felejtett Cicakaja: üzenj NFC-s matricákkal a világnak!

Ha valaha fizettél már PayPass alapú kártyával, akkor elméletileg tudod, hogy mi az az NFC. Ez a rövidítés a Near Field Communication technológia nevéből jön, a lényege pedig az, hogy a chip, illetve a leolvasó egymáshoz közelítésével küldhetők át információk egyik oldalról a másikra. A mai androidos mobilok esetében ez már alap felszereltség (mindig a hátlapon található), és most van egy új lehetőség, ahol lehet vele kísérletezgetni.

A magyar okostelefon használók kétharmadának fogalma sincs róla, hogy mi az az NFC, azzal meg főleg nincsenek tisztában, hogy ez ott van a mobiljukban. A Magyar Mobiltárca Szövetség által indított kampány célja, hogy tudatosítsák bennünk ennek létezését, hátha ennek nyomán nem reszket meg a kezünk, ha NFC segítségével akarunk fizetni, és azt sem fogjuk hinni, hogy az aktivált NFC lemeríti az akkumulátort – mert egyébként tényleg nem meríti.

nfc_messages_matrica
Ott középen, a Nagyon Finom Csoki felirat alatt található az NFC chip

Ennek érdekében jött létre az NFC Messages kampány, a hasonló névvel ellátott weboldal és mobilos applikáció. A szervezők NFC chippel ellátott matricákkal szórják tele a várost azért, hogy ti felkutassátok azokat, majd a mobil segítségével üzeneteket olvassatok ki belőlük és írjatok ugyanoda vissza. Az első matricák az A38 hajón jelennek meg, ezt követően pedig további 180 szórakozóhely kap belőlük.

A hozzávalók tehát: egy androidos, NFC-s mobil (iPhone tulajok, bocs), az NFC Messages alkalmazás és egy matrica. Az app segít a matricán korábban elhelyezett üzenetek elolvasásában, az újak megírásában, amiket aztán megoszthatsz a Facebookon.

Az iPhone 6 megjelenése óta az Apple mobiljaiban is van NFC, azt azonban csak az Apple Pay rendszerén belüli fizetésre lehet használni. A chip megtalálható a mobilban, az azonban minden egyéb, nem Apple-el összefüggő szolgáltatás számára láthatatlan; hiába is nyomkodnátok oda bármilyen matricához, semmi sem fog történni.

Korlátlanul persze nem lehet szövegelni: minden akcióért pontot ad az alkalmazás, amit aztán üzenetek írására lehet beváltani. Az egész folyamat egy térképen követhető nyomon, ami a weboldalon és az applikációban is megtalálható. Aki nemcsak megtalálni, hanem felragasztani, elhelyezni is szeretné a matricákat, azok ingyenesen rendelhetnek a Mobiltárca Szövetségtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik