Mobil

Ez az app mozgásba hozza a mobilos fotókat

A világ már ott tart, hogy bárkinek megmozdulhatnak a fotói, és nem kell hozzá csúcsmobil. Tiszta űrtechnológia.

Az animált gifek, a Vine, és az Apple részéről használt Live Photos ismeretében olyan nagyon nem is lehet csodálkozni azon, hogy a fényképezés ha nem is nagyon, de mégis a mozgóképes irányba indul, azok számára is lehetővé téve a fotók megmozdítását, akiknek nem valamilyen drága csúcsmobiljuk van.

A Polaroid most elindított újdonsága, a Swing alkalmazás valahol a két világ, a hagyományos állóképek és a 10-15 másodperces videócskák között lavírozik. Az app segítségével egy mozdulattal készíthetünk fotót, ami maximum egy másodpercnyi mozgóképpel folytatódik. Aki megnézi az elkészült “swingeket”, az elsőre hagyományos állóképnek látja majd, és a telefon megmozdításával lendül lassú, már-már éteri mozgásba a fotó, valahogy úgy, mintha egy emléket idéznénk fel. Az alkalmazás letöltő-oldalán egy kommentelő úgy jellemezte a Swing által készített képeket, mint a Harry Potter sorozat mágikus, mozgó fotográfiáit, csak ezúttal az élmény valódi.

Az alkalmazás elnevezése onnan ered, hogy a Polaroid és a Swing közös fejlesztésében készült el, melynél utóbbi egy Szilícium-völgyben lévő startup neve, aminek Biz Stone, a Twitter társalapítója az elnöke. Ő egyébként pont azt mondja, az egy másodpercnyi mozgás igenis számít: “ez az alkalmazás képes arra, hogy megváltoztassa a képekről alkotott elképzeléseinket, mint ahogyan a Twitter 140 karaktere tette ezt a szavakkal”. A Swing társalapítója, Tommy Stadlen szerint pedig az alkalmazás teljesen egyedi megjelenést és működést kap, ami alapvetően különbözteti meg a többi, hasonló feladatot végrehajtó apptól.

“Mi szupermagas képkocka/másodperccel dolgozunk, és olyan algoritmust használunk, amivel nagyon meggyőző végeredményt tudunk előállítani”, mondta Stadlen, aki szerint a vetélytársakhoz képest sokkal több dinamika és mágia van abban, ahogy a Polaroid Swing dolgozik, de ő nem is mondhat mást. Az alkalmazás iOS-re már elérhető, de Androidra még várni kell rá, és azt sem tudni, hogy pontosan mikor érkezik, mert a fejlesztők csak annyit mondtak, hogy “hamarosan”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik