Mobil

Túl sok a jelszó? Lépj be egyetlen fotóval!

Felejtsd el a kisbetű-nagybetű-bónuszkarakter-szám jelszavakat, mert elég csak az arcodat adni a belépéshez.

A jelszavakkal az a gond, hogy az ember hajlamos elfelejteni azokat, melyeket ritkán használ. Éppen ezért jó dolog néha eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha többet nem kellene őket megjegyezni, illetve állandóan emlékeztetőt kérni, ha kiesett a fejünkből. Persze, egyes telefonoknál vannak már más módszerek, például az LG mobiloknál a kijelző-kopogtatós megoldás, néhány másik modellnél az ujjlenyomat-olvasó, és a Samsung épp most tervez retinaszkennert a Note 7-be, de mit tegyen az, akinek valamilyen “hagyományos” mobilja van, és elege van a kódpötyögésből? A LogMeOnce úgy döntött, másfajta metódussal védi a felhasználók értékeit.

A cég alapszolgáltatása az, hogy egyetlen biztonságos helyen tárolja a felhasználó minden egyes jelszavát, ám most továbbfejlesztette mindezt a PhotoLogin nevű alkalmazással, melynek már neve is igen beszédes, mivel a használata lehetőséget nyújt a fotóalapú biztonságra. Első körben annyi a teendő, hogy ha szeretnénk egy jelszóval védett weboldalra, vagy alkalmazásba bejutni, akkor egy előre elkészített fotó használatával megtehetjük mindezt, mondjuk a webkamera segítségével. Ám ha mobilos alkalmazásokról van szó, akkor a LogMeOnce elküldi a képet az adott telefonra, és megkérdezi, hogy rendben van-e. Ha igen, már bent is vagyunk.

logmeonce

“A hagyományos jelszavak rizikósak, mert általában gyengék, könnyebben megfigyelhetőek, kitalálhatóak”, mondta Kevin Shahbazi, a LogMeOnce vezérigazgatója, aki szerint sokkal hatékonyabb a fotós védelem, mely tegnaptól áll a felhasználók rendelkezésére, méghozzá ingyenesen. De nem csak az ő cége az egyetlen, mely képeket használ a jelszóval védett tartalmak feloldására, hiszen ott van a Google arcfelismerős technológiája, vagy éppen a FaceLock, így felmerülhet a kérdés, hogy eleve miért nem ezeket használjuk.

A válasz viszonylag egyszerű, ugyanis arról van szó, hogy nem mindig működnek megfelelően, bár a LogMeOnce megoldása valóban jól használhatónak tűnik, és az alkalmazás profi verziójában még GPS koordinátákat is rendel az elkészített kép mellé, így megtudhatjuk azt is, hogy a fotót mikor, hol, milyen böngészőből készítették. Az app Android és iOS rendszereken egyaránt elérhető, de használatához ingyenesen regisztrálni kell a fejlesztők oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik