Mobil

Jogi gondokat okoz az Apple új arcfelismerője

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 06. 17. 12:02

Illinois állam adatvédelmi törvénye nem szereti az illetéktelen arcoskodást.

A héten tartott WWDC-n az Apple bemutatta új arcfelismerő rendszerét, ami a Photos frissítéseként érkezik, és többek között azt tudja, hogy arcok alapján rendezi a galériát, és az almás cég az Advanced Computer Vision néven illeti. Ám ki hitte volna, hogy ha arcfelismerésről van szó, akkor az Apple a Google-höz és a Facebookhoz hasonlatosan jogi problémákba ütközik majd.

Hasonló gondok vannak ugyanis az Apple rendszerével, mert többen úgy gondolják, hogy ütközik Illinois biometrikus adatvédelmi törvényével, ami szerint az arcfelismeréshez szükséges adatok gyűjtése olyan, mintha ujjlenyomatot vennének az embertől. Márpedig azt nem lehet csak úgy, hiszen hozzájárulás és sok más egyéb szükséges, amit egyébként a felhasználók nagyobb része valószínűleg nem adna meg, bár ez csak hipotézis. Egyébként az Apple rendszere sokkal szigorúbban kezeli a személyes adatokat, mint az előbb említett másik két cég, ráadásul a cég szerint az új arcfelismerő rendszer csak helyi adatokat gyűjt, ami azt jelenti, hogy a szervereken nem tárolja ezeket a biometrikus adatokat, minden a telefonon marad.

Ennek ellenére nem teljesen egyértelmű, hogy Illinois törvényeihez mindez miként viszonyul, ami úgy fogalmaz, hogy

tilos “összegyűjteni, beszerezni, vagy más módon birtokba venni” a biometrikus azonosítókat.

Tehát ha a bíróság kimondja, hogy az Apple Photos alkalmazás valóban tárol ilyen adatokat, akkor a kérdés az, hogy erről tájékoztatja-e a felhasználókat, és kéri-e a beleegyezésüket. Ám mindezt elég nehéz megmondani addig, amíg a végleges iOS 10 meg nem érkezik, de az a jogi hercehurca, amiben most a Facebook és a Google is van a témát illetően, előrevetíti, hogy vélhetően az Apple sem ússza meg.

Nem kell azonban félteni a cégeket, hiszen a működésüket biztosan nem befolyásolja, és legrosszabb esetben kapnak valamilyen büntetést, ami a bevételeikhez képest nem igazán jelent majd szabad szemmel is látható összeget. Maga a törvény sem áll amúgy sziklaszilárd lábakon, mert éppen az elmúlt hónapban kapott egy sebtében összetákolt módosítást, ami egész komoly korlátozásokat tartalmazott a hatályát illetően, de ezt érthető módon hamarosan visszavonták.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.