Mobil

A Lenovo összerakta a jövő telefonjait

A Lenovo két olyan eszközt is villantot, amilyet jelenleg egyetlen másik gyártó sem tud, ráadásul ezek nem csak polgárpukkasztó különcségek, hanem használható értékkel bíró innovációk.

Immár több mint két éve annak, hogy a Google először mutatta be a 3D-képes telefont, most pedig valósággá vált az akkor még csak koncepcióként létező eszköz, melynek neve a Lenovo termékpalettáján Phab2Pro lett. A Lenovo okoskütyüjének nevében ott van a mérete is, ami azt jelenti, hogy 6,4 hüvelykes, de nem csak kijelzőre termetes az első Project Tango eszköz, hanem súlyra is, hiszen közel negyedkilós egységről beszélünk. Ez már olyan súly, amit jól megpörgetve és elhajítva Dávid is kifektetheti Góliátot. Érdemes azonban tudni, hogy a hatalmas méret leginkább azért szükséges, mert csak így férnek el a burkolat alatt azok a hardverelemek, melyek a belsőterekben szükséges tájékozódáshoz elengedhetetlenek.

A Project Tango, és így a Phab2Pro lényege az, hogy képes épületen belül is kiismerni magát, feltérképezni az őt körülvevő területet, és azt 3D-s modellként megjeleníteni. Ehhez pedig szükség van két extra kamerára, melyek közül az egyik mozgás-, míg a másik mélységérzékelő kamera,  és előbbi alulra, míg utóbbi középre került, így talán már jobban érthető, hogy miért is volt szükség 6,4 hüvelykes kijelzőre. Ugyanakkor a hátlapon ott van még egy ujjlenyomat-olvasó, illetve egy 16 megapixeles kamera is, melynek kisebb testvére nyolc megapixeles felbontású, és az előlapon foglal helyet. Nem szabad szó nélkül elmenni a Dolby Atmos technológia mellett sem, ami 3D-s hangzást tesz lehetővé, és a hangrögzítés is hasonló felbontásban történik, Dolby 5.1 segítségével. A pontos hardveres specifikációk még nem ismertek, de azt lehet tudni, hogy a processzor a Qualcommtól származik, míg a Phab2Pro működését egy 4050 mAh-s akkumulátor szolgálja ki.

A Lenovo eszköze ősszel, előreláthatólag szeptembertől lesz majd kapható, és a jelenlegi információk szerint 499 dolláros árcédula figyel majd rajta, ami igazából képességeit tekintve nem is olyan vészes, főleg úgy, hogy jelenleg is száznál több Tango kompatibilis alkalmazás létezik, így a 3D-s környezetet digitalizálva már akár dominózhatunk is a virtuális valóság segítségével, vagy ha úri szeszélyünk úgy tartja, akkor akár dinoszauruszokat is megjeleníthetünk a kijelzőn.

A Lenovo másik nagy gurítása

Nem csak a 3D-ben tájékozódni, és azt digitálisan leképezni képes Phab2Pro az, amit a Motorolát 2014-ben felvásárolt Lenovo bemutatott, hanem a Moto Z család is, melynek Moto Z és Moto Z Force tagjai szintén reflektorfénybe kerültek. A két termék közt alapvető különbség, hogy utóbbi kapott némi megerősítést, így jobban bírja a gyűrődést, de egyéb specifikációikban is akad némi eltérés. A dolog érdekessége, hogy a Motomods nevű platform moduláris alapokon nyugszik, ami azt jelenti, hogy a Lenovo alkotott egy olyan működő telefont, amilyet a Google még nem tudott.

A Moto Z-ben és Moto Z Force-ban közös, hogy mindkettő 5,5 hüvelykes qHD AMOLED kijelzővel rendelkezik, ami alatt Qualcomm Snapdragon 820 lakik 4 GB RAM társaságában, melyhez SD kártyával bővíthető 32/64 GB-os háttértár tartozik. Különbségek pedig abban vannak, hogy az alapmodellben 13 megapixeles kamera van hátul, míg a munkabírásért 2600 mAh-s akkumulátor felel, és modok nélkül 5,2 milliméter vastag, szemben a Moto Z Force-szal, ami így 7 milliméter vastagságú, akkuja 3500 mAh-s, kamerája pedig 21 megapixelt tud.

moto z

A modularitás abban rejlik, hogy alkatrészcseréhez nem szükséges kikapcsolni a készüléket, melynek kiegészítői négy mágnessel tapadnak a hátlapra, működésük pedig tüskéken keresztül történik. Úgy tudni, hogy moduláris elemként érkezik majd a gyorstöltő, ami röpke 15 perc alatt képes visszatölteni nyolc órára elegendő delejt, és felhelyezhető egy kiegészítő akkumulátor, de akár hangszóróval, projektorral is bővíthető az eszköz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik