Mobil

Megint Kínában készülhet az új Google-mobil

Egymásnak ellentmondó információk érkeznek Nexus ügyben, ráadásul egész fura pontjáról a világnak.

Kínából egyre több olyan műszaki cikk érkezik, amik meghazudtolják a “kínai = gagyi” sztereotípiát. Az ottani mobilgyártók közül is egyre több villant megbízható, sőt akár csúcskategóriás készülékeket, a legnagyobb fegyvertény pedig az, amikor egy kínai cég egy nagy, amerikai vállalatnak bedolgozva készít telefonokat. Valamilyen szinten persze az iPhone-ok is ilyenek, hiszen a Foxconn kínai gyáraiban rakják össze őket, de itt persze (a marketingszöveg szerint legalábbis) az Apple szigorú irányítása és tervezése alapján folyik a munka. A Huawei viszont már bejátszotta magát a Google mellé is az előző Nexus telefonnal, ami a kritikák szerint egy “pucér” Androiddal felruházott Huawei modell Google logóval. Mi ez, ha nem bizonyíték? És a jelek szerint a Kína-vonaton nincsen fék.

Ugyan az első pletykák arról szóltak, hogy az új Nexusokat majd a tajvani HTC készíti, ám váratlan helyről, mégpedig Dél-Afrikából másfajta értesülés érkezett. Eszerint a Huawei szalagjáról pörög majd le a két új telefon, és mindezt állítólag egy magas beosztású Huawei vezető mondta az afrikai országban, egészen konkrétan úgy fogalmazva, hogy “idén ismét mi gyártjuk a Nexust”.

nexus-mobilok-01

Talán nem túl meglepő, hogy sem a Google, sem a Huawei nem erősítette meg az információt, azt viszont nem lehet, és nem is érdemes tagadni, hogy tavaly is a kínai gyártóé volt az egyik Nexus, igaz, először a történelemben, de ennek tükrében nem lenne meglepő, ha újfent így történne. Így az is csak spekuláció, hogy a Google ejti vagy nem ejti a HTC-t, éppen ezért mindenkinek azt javasoljuk, várja meg, amíg érkezik valami hivatalos információ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik