Mobil

Újra divat lehet a kinyitható mobil

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 05. 25. 11:00

Akinek hiányérzete van a flipes telefonok miatt, az most nyugodtan a levegőbe ugrálhat örömében.

A zsebtelefonok hőskorában egy halom amerikai filmben láthattuk, hogy ha valaki mobiltelefont használt, akkor legtöbbször valamilyen kinyitható eszközzel (például Motorola RAZR-rel) tette ezt, és sokunk agyába ivódott be a látvány, amint felcsapják az előlapot, és már megy is a csevej. A Lenovo részéről korábban felvásárolt Motorola úgy tűnik, vissza szeretné hozni a kinyithatós telefonok világát, és erről a Lenovo World Tech alkalmával bővebb információkat fogunk megtudni, június 9-én. Ennek örömére egy nosztalgikus, és kissé klisés videót is sikerült összedobniuk, ami alább látható.

Habár azt hihetnénk, hogy az okostelefonok mára mindenkit beszippantottak a modern világban, egyáltalán nem lenne igazunk, hiszen egy tavalyi felmérés alapján kiderült, az amerikaiknak például egyharmada még mindig butafont használ, és hallani sem akar arról, hogy megszabaduljon a nyomógomboktól, vagy olyan eszközt használjon, amit kétnaponta, vagy akár naponta kell tölteni.

A tengerentúlon, ahol a sztárok igen meghatározó szerepet töltenek be az ember életében, igen sokatmondó lehet az, hogy Robert De Niro még tavaly is kinyitható telefonnal rohangált, mondván, egyszerűbb a használata, mint az okostelefonoknak. Sok olyan híresség van, aki azért nem mer haladni a korral, mert attól fél, hogy majd valami csúnya figura meghackeli a mobilját, és olyan fotók, videók, illetve egyéb információk jutnak illetéktelen kezekbe, melyeknek nagyon nem kellene.

Arról nem is beszélve, hogy a hagyományos kinyithatós telefonok sokak szerint jobban bírják a gyűrődést (nem törik el a kijelzőjük, vagy kádba esés után kiszárítva életre kelnek), hosszú napokig működnek egyetlen feltöltéssel, és nem mellesleg az ember kicsit el tud szakadni a segítségükkel a folytonos online világtól. Ennek tükrében kíváncsiak vagyunk, hogy vajon a Lenovo-féle Motorola mit mutat nekünk június elején.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 18.
Utas a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új elektronikus bérletét használja Budapesten, a Deák téri metrómegállóban 2017. július 18-án. A napokban elindította a BKK az online jegy- és bérletvásárlási felületet, amelyre a vásárlóknak minden nap be kell majd lépniük. Először teljes árú és tanuló, félhavi és havi Budapest-bérletek, 24, 72 órás és hetijegy vásárlására lesz lehetőség.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.