Mobil

Itt a mobilos csevegő, amiben tökön rúghatjuk a másikat

Aki felette van a harmadik iksznek, néha érezheti úgy, hogy a világ elszáguld mellette, még akkor is, ha egyébként teljesen képben van a különféle kütyükkel és alkalmazásokkal, de akadnak dolgok, amiket ebben a korban már nem lehet hová tenni. Ilyen az is, amikor egy alkalmazásnak az a lényege, hogy egymást herén lehessen rúgni, vagy legalábbis ilyet is simán tehetünk benne, miközben a másikkal beszélgetünk.

A Rawr Messenger egy eléggé unortodox csevegőalkalmazás, amiben az Xbox avatárokhoz hasonló figurákkal képviseltetik magukat a felhasználók a virtuális világban, és ezek a digitális kivetülések egy halom dolgot tudnak tenni magukkal és egymással is. Miután megadtuk a telefonszámunkat és kiválasztottuk a számunkra leginkább szimpatikus figurát, barátokkal és idegenekkel is cseveghetünk, sőt, akár táncra perdülhetünk, ha úgy tartja kedvünk, vagy… nos… herén is rúghatjuk a másikat. Hiánypótló, ugye?

Akinek a videó alapján nem lenne világos, annak annyit érdemes tudni, hogy a csevegés közben használt #hashtag segítségével lehet kívánatos, vagy éppen nem kívánatos akciókra buzdítani derék avatarjainkat, így ha beírjuk, hogy #kick, akkor bizony egy velőset fog mérni a partner lágyabb testrészére, míg ha azt mondjuk, #twerk, heves popsirázásba kezd.

Van azonban egy rossz hírünk azoknak, akik máris rohannának virtuális herezacskókat rugdosni, hogy jelenleg csak iOS alá érhető el ez a hiánypótló alkalmazás, ami egyébként kicsit olyan, mint a szép emlékű Chatroulette, csak itt nincs olyan, hogy hirtelen egy melltartós férfival találjuk szembe magunkat. Az alkalmazás jellegéből adódóan a célcsoport a tinédzsereké, ők viszont biztos jól fognak mulatni, és várhatóan hamarosan egy halom csevegni vágyó figura lesz majd jelen a Rawr Messengerben. Jó szórakozást!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik