Mobil

Ráncfelvarrást kapott az Instagram

Aki frissíti az Instagram nevű, “instant fotóművészképző” alkalmazást, az láthatja, hogy a Facebookhoz tartozó app jelentős változáson esett át, amire ilyen mértékben a fennállása óta nem volt példa. Persze ez nem is baj, ha néha kapunk új ingereket, hiszen így ismét izgalmasabb lehet a használat, illetve a funkciók is fejlődhetnek.

Az első, amit észrevehetünk, hogy átfaragták egy kicsit a logót, de ez még önmagában nem nagy dolog – kicsit rikítóbb és minimalistább lett, majd egy ideig keresgélhetjük az appok között, míg megszokjuk. Viszont a felhasználói felület is alakításon esett át, így most kevésbé színes, viszont állítólag sokkal átláthatóbb, és a kéket is felváltotta a fehér, valamint a szürke, ami elsőre talán visszalépésnek hangozhat, de nem az – a változás lényege épp az, hogy a visszafogottabb felületből jobban kiemelkednek a megosztott képek. Az értesítési szín immár nem narancs, hanem görögdinnye rózsaszín (bármit jelentsen is ez, de hölgyek előnyben), illetve egyszerűsödtek az ikonok, tehát mindenképpen arra ment rá a frissítés, hogy visszafogott dizájn mellett jobban a szemünk elé tolják a tartalmakat.

Látható, hogy új az ikon, a kezelőfelületen pedig kevésbé hangsúlyosak és fekete-szürke árnyalatúak lettek a gombok és feliratok.
Látható, hogy új az ikon, a kezelőfelületen pedig kevésbé hangsúlyosak és fekete-szürke árnyalatúak lettek a gombok és a feliratok.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért kellett megváltoztatni azt, ami egyébként is működött? A dizájnért felelős igazgató erre úgy felelt, hogy egyszerűen azt szerették volna, ha a felület még átláthatóbb és funkcionálisabb lenne, ehhez pedig a kevésbé harsogó színek, illetve a kontrasztosabb megjelenés a járható út.

Az Instagram 2010-ben kezdte meg működését, és mára odáig jutott, hogy 400 milliónál is több ember posztolgatja a képeit havonta, akik 80 millió fotót töltenek fel naponta, és ezekre 3,5 milliárd lájk érkezik (szintén naponta). Egy ekkora közösség pedig igényli olykor a megújulást, főleg akkor, ha azzal még jobbá válik a kedvenc alkalmazásuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik