Mobil

Itt készülnek az iPhone-ok: titkos fotók a kínai gyárból

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 04. 26. 09:00

Ritkán jutnak be kamerák az Apple számára is dolgozó kínai Pegatron óriási gyáraiba, most készült néhány érdekes fotó.

Sanghajban áll a Pegatron Corp. hatalmas gyárkomplexuma, amelyben több más kínai üzemhez hasonlóan nagy, nyugati cégek megrendelésére bérgyártanak olyan termékeket, amiket aztán bitang felárral adnak el a boldogan mosolygó plázahadnak. Az ilyen gyárakról általában horrorsztorik terjednek, alulfizetett alkalmazottakról, embertelen munkakörnyezetről, túlzsúfoltságról, gyerekmunkáról érkeznek szivárogtatások viszonylagos rendszerességgel.

Egyesek szerint talán ezért is engedhettek be most külföldi fotóst a Pegatronhoz, hogy jól láthatóan előre szalonképessé varázsolt helyszínekről és megrendezett eseményekről készíthessen képeket, de persze még az is lehet, hogy ez az üzem tényleg nagyon odafigyel a szabályokra, éss az olyan bírálatok miatt, amik az Apple-t és más olyan cégeket is érnek, akik Kínában dolgoztatnak.

A Daily Mail hozta le a Bloomberg fotósa által készített képeket, amik persze az összeszerelő-csarnokokba már nem engednek betekintést, inkább a reggeli munkakezdést ábrázolják. Amellett, hogy tényleg minden nagyon tiszta és szabályos, azért nyugati szemmel még mindig akadnak furcsaságok.

Érdekes például, ahogy a munkaidő megkezdése előtt hosszú sorokban állnak a munkások, láthatóan a beszélgetés sem jellemző ilyenkor, talán nem is szabad. A fényképes igazolványaikat egyenként szkennelik be minden reggel egy iPad segítségével – ez azért húzós, mert a 90 futballpályányi területre felhúzott üzemben közel ötvenezren dolgoznak. A sorakozó után pedig egyesével át kell menniük egy detektoros kapun, amelyhez arcfelismerő rendszer tartozik.

Ezt a többszörös ellenőrzést állítólag épp azért végzik, mert az elmúlt évek rémtörténetei után több ellenőrzésen is átestek a kínai üzemek, és a vezetőik így szeretnék megakadályozni, hogy a dolgozók trükközzenek a túlórákkal – állítólag ugyanis nem erőszakkal veszik rá őket a napi 10-12 órát is meghaladó munkára, hanem a szegénység, az otthonmaradottak segítése miatt a munkások próbálkoznak minél többet dolgozni.

A teljes képriport a Daily Mail oldalán nézhető meg. Érdekes, bár azért kíváncsiak vagyunk, milyen lehet mindez a “gyakorlatban”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Silhouette of stressed young women sitting under the tree.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.