Mobil

Jöhet a millió cicás gif Androidra

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 04. 22. 11:00

Régebben kissé nehézkes volt animált gifeket keresni, különféle paraméterekkel kellett “kiguglizni” őket az internetek összes bugyraiból. Aztán jött a Giphy, egy olyan szolgáltatás, amely összegyűjtötte a világ összes (vagy majdnem összes) gifjét, amelyek között aztán bárki könnyen és gyorsan keresgélhet azóta is kulcsszavakkal. Innen aztán le is menthetjük a nekünk tetszőket, de közvetlenül be is szúrhatjuk a képeket közösségi oldalakra, ami például azért célszerű, mert Facebookon például még mindig csak így lehet animgifekkel játszadozni.

iOS alá már egy ideje elérhetővé tették alkalmazás formájában is a Giphyt, és most boldogan jelenthetjük, hogy az androidosok se maradnak a betevő gifjeik nélkül. Mozgóképeket keresgélhetünk itt is kulcsszavak, de akár érzelmek alapján is, hogy aztán beszurkáljuk őket mindenfelé.

A Giphy eddig csak úgy jelent meg Androidon, hogy a Facebook Messengerben “hívhattuk meg” egyfajta beépülőként, de most külön is letölthető, másrészt pedig aki a Messengerben már használta, annak az elkövetkezendő napokban automatikusan is a teljes verzióra frissül az app. Aki még nem látta volna, iOS-re itt, Androidra pedig itt töltheti le.

És akkor most jöjjön egy animgif, mert csak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHULA VISTA, CA - SEPTEMBER 16:  Vocalist Chester Bennington performs on stage with Linkin Park at Sleep Train Amphitheatre on September 16, 2014 in Chula Vista, California.  (Photo by Daniel Knighton/FilmMagic)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.