Mobil

Vigyázat, a HTC 10 nem vízálló, csak cseppálló!

Megjelent a HTC 10, amitől a gyártó azt reméli, hogy visszahúzza őt arra a pályára, ami nem a csőd felé viszi, és ha mindez valóban csak az új csúcsmobilon múlik, akkor könnyedén sikerrel is járhat, hiszen a elég jó kis eszközt hozott össze a cég. Akad azonban olyan tulajdonsága, ami elmarad konkurens társaitól, és most olyasmiről beszélünk, amin a telefon élete is múlhat.

A HTC 10 bemutatóban mindent leírtunk, amit tudni érdemes, ám az csak most derült ki, hogy a telefon mindössze az IP53 szabványnak felel meg, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem szereti, ha vízbe dobják, és csak annyit bír ki, ha rácsepeg az eső. Mindezt a cég online kommunikációs fejese, Jeff Gordon tette közzé, tehát nem csak pletykáról van szó, hanem hivatalos információról. A gyakorlatban annyit tesz, hogy inkább csak vízpermettel lehet kínálgatni a telefont, semmint egy vödörnyi folyadékkal, mert utóbbi esetben könnyen lehet, hogy az örök mobilmezőkre távozik.

htc 10_cikkbe

Annak ellenére tehát, hogy mi például gyorsan megkedveltük a HTC 10-et, azt kell mondani, hogy a Samsung Galaxy S7 védelme erősebb, hiszen azt simán úsztathatjuk 30 percig a folyadékban, míg a HTC csúcsmobilnak a hattyúdala lenne egy jó kis fürdőzés. Esőbe még csak-csak kivihetjük, de ennél messzebbre ne merészkedjünk!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik