Mobil

Végre elrejthetjük az iPhone nem használt appjait

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 04. 08. 14:00

Az iPhone felhasználók eddig nem élveztek túl nagy szabadságot abban, milyen ikonokat láthatnak a kezdőképernyőn. Most lazul a szíj.

Eddig nem volt lehetőség arra, hogy az iPhone gyárilag telepített alkalmazásait töröljük, de még arra sem, hogy eltakarítsuk ezeket a menüsorból. Így aztán akár akartuk, akár nem, ott virított a kijelzőn minden olyan gyárilag telepített app is, amit soha az életben nem használtunk, például a tőzsdei híreket követő, vagy épp az időjárás-előrejelző alkalmazás. Az Apple azonban a jelek szerint úgy döntött, hogy éppen itt az ideje annyi önállóságot adni a felhasználóknak, hogy maguk döntsék el, mit szeretnének látni a telefonjukon.

Az iTunes metaadatai között sikerült felfedezni azokat a kódokat, melyek arra utalnak, hogy egy következő iOS frissítés lehetővé teszi, hogy a gyárilag telepített, de nem használt alkalmazásokat eltakarítsuk a kijelzőről. Az AppDevice értesülései szerint olyan kulcsfontosságú sorok kerültek a kódba, mint az “isFirstParty”, illetve a “isFirstPartyHideableApp”, ami egyértelműen arra utal, hogy a készülékeken alapértelmezettként megtalálható alkalmazásokról van szó, amelyek felruházhatók egy “rejtett” tulajdonsággal.

Mindez azt jelenti, hogy bár elvileg alapból ott találjuk ezeket az appokat az iPhone-unkon, ízlés szerint akár háttérbe is szoríthatjuk őket, és nem az van, mint eddig volt, hogy egyik alkalmazás kapcsolódik a másikhoz, és csak nagyon komplex módon lehet velük kezdeni valamit. Illetve eddig ha valamit eltüntettünk, akkor simán megeshetett, hogy a döntésünk komoly működési problémát okozott más alkalmazások funkcióiban.

Ugyanakkor érdemes fejben tartani, hogy mindezt nem erősítette meg az Apple, de ami biztos, hogy a WWDC 2016 fejlesztői konferencia után okosabbak leszünk, és ha addig nem is, akkor biztosan kiderül, hogy valóban kapnak-e ennyi önállóságot az iPhone tulajok, vagy minden marad a régiben.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.