Mobil

Íme minden, amit az iPhone SE-ről tudni lehet

Tegnap este megtörtént a nagy bejelentés, most akkor foglaljuk össze, mit tudunk a kicsi, de erős új almamobilról.

Annak ellenére, hogy az Apple-től semmi sem szivárgott ki a hivatalos bejelentés pillanatáig, a legtöbb iparági pletyka és jóslat igaznak bizonyult a tegnap esti rendezvényen, melyet élőben is közvetítettünk. Egyedül az nem vált be, hogy a jóárasított új iPhone gyengébb hardvert és funkciókat kap, ugyanis csupán néhány apró hiányosság akad, de az iPhone SE tulajdonképpen egy 4 hüvelykes kijelző mögé tömörített iPhone 6s.

Kicsi, de erős

Amellett, hogy minden bizonnyal a kicsit vékonyabb (bár persze nem a legvékonyabb) pénztárcájú vásárlóközönség átcsábítása volt az Apple egyik célja, abban is lehet igazság, amit Tim Cook is folyamatosan hangoztatott: manapság szinte nincsenek kisebb formátumú csúcstelefonok, a gyártók legerősebb modelljei mind tepsi kategóriában indulnak, a 4 hüvelyk körüli kijelző megmaradt a belépő szintű készülékeken. Pedig sokan vannak, akik szerint még mindig ez a legjobb telefonméret, ezért kis készüléket szeretnének, de a nagyokhoz hasonló erővel. Tessék, megkapták.

iphone-se-02

Az iPhone SE belsejében gyakorlatilag a nagytesó, a tavaly ősszel bemutatott 6s motorja működik, az A9 rendszerchipet M9 mozgásérzékelős társprocesszor támogatja. Itt is megtaláljuk az ujjlenyomat-olvasót, a hátlapi kamera pedig 12 megapixeles, autofókuszos, dupla LED vakus példány, amellyel akár 4K felbontású videót is lőhetünk. Az előlapi kamera mondjuk tényleg nem a csúcsok csúcsa, mindössze 1,2 megapixeles, de vigyorgós szelfire ez is elég lesz. A 4 hüvelykes Retina Display kijelző 1336×640 képpontos, tehát HD felbontás ugyan nincs, de a kis képátló miatt még így is éles képet ad. A 6s-hez képest itt is találunk egy apró hátrányt, itt nem használható az érintés erejét is figyelő 3D Touch.

A 113 grammos, 124 x 59 x 7,6 mm méretű telefon természetesen LTE hálózatokat is kezel, kommunikációra még Bluetooth 4.2-t, WiFi-t, A-GPS egységet és NFC-t használ, utóbbival érhető el az Apple Pay fizetőrendszer. A telefonon már az iOS 9.3 változata fut, amelyben néhány extra funkció (például a külön jelszóval védett feljegyzések) mellett biztonsági réseket is befoltoztak.

iphone-se-03

Az ár is kisebb, bár még mindig nem törpe

Magyarországon a második körben kezdődik az értékesítés, március 29-től lehet előrendelni az iPhone SE-t ezüst, arany, “asztroszürke” és “rozéarany” színekben. A 16 gigabájtos tárhellyel szerelt változat szolgáltatófüggetlen ára 158 990 forint, míg a 64 gigabájtos verziót 198 990 forintért adja az Apple. Ezért a csomagban a telefon mellett gyári EarPods fülhallgatót, Lightning-USB átalakítót és 5 wattos hálózati adaptert kapunk. A 6s / 6s Plus duónál tehát olcsóbb az SE, sőt még az egy évvel korábbi 6 / 6 Plus telefonok árszintje alá is jócskán befér, tehát ugyan az androidos csúcsmobilokhoz képest még mindig erősen az egekben van az iPhone SE ára, a többi iPhone-hoz képest valóban barátibbnak tűnhet az árcédula. Meglátjuk, hány olyan felhasználót “térítenek meg” ezzel, akik eddig csak a méret, vagy az ár miatt nem vettek Apple-mobilt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik