Mobil

Ilyen sportos lánykérést még nem látott

Nyugalom, a bulváros cím mögött mobil kütyük bújnak meg. Na meg persze izmok, veríték, és geek romantika.

Az angol Worthing városkában lakó Martin Rolfe úgy döntött, hogy eddig még sosem alkalmazott módját választja a lánykérésnek. Két éve járt együtt Fatma Turk nevű barátnőjével, és úgy gondolta, a szabványos letérdelés, rózsát a szájba, gyűrűt a dobozkába jellegű próbálkozások felett eljárt az idő. Egyrészt 2016 van, a kütyük és az internet korszaka, másrészt azt is érdemes megmutatni, hogy egy igazán sportos, fitt fiatalember szeretné szorosabbra fűzni a szálakat. Hogy lehet ezt a két területet összemosni? Fitnesskarkötővel, egy jó adag előre tervezéssel, és persze állóképességgel.

Martin fogta magát, és egy előre kitervelt, kacskaringós útvonalon futni kezdett, amelyet a fitnesskarkötő szépen követett, és a megtett útból szép lassan kirajzolódott egy felirat. A fiatalembernek nagyjából 8 mérföldet (közel 13 kilométert) kellett szaladgálnia ahhoz, hogy a teljes szöveget “felírja” a térképre, és bár a városka utcahálózata nem tett lehetővé csodaszép kalligráfiát, amikor otthon szinkronizálta az adatokat a számítógéppel, Fatma előtt is kirajzolódott a felirat. Mutatjuk:

gps-lanykeres-02

A lány elég gyorsan meg is fejtette a kissé kusza írást, íme:

gps-lanykeres-03

A “will you marry me”, azaz hozzám jössz-e feleségül kérdésre egyébként azonnali igen volt a válasz. Ehhez csak annyi kellett, hogy a szöveghez szükséges útvonal lefutása közben Martin elviselje a járókelők furcsa pillantásait, például amikor az utca közepén fordult sarkon, mert egy betű így kívánta. A menetet összesítő képen egyébként az is látszik, hogy egy és negyed óra alatt sikerült megalkotni az óriás-írást, ami alatt 854 kalória égett el. Dupla haszon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik