Mobil

Aratni fog az új, olcsó iPhone

Az Apple nagyon bízik a jóárasított iPhone sikerében, bár a vásárlók meg abban bíznak, hogy tényleg jó lesz az az ár, anélkül ugyanis nem fog menni.

Már csak néhányat kell aludni ahhoz, hogy elérkezzen a sokak által pletykált Apple rendezvény, ami megtöri az őszi iPhone-bemutatók szokását. Így aztán már márciusban újdonságokat tud mutatni a cég, mégpedig elsősorban az új, és talán olcsóbb négyhüvelykes telefon, az iPhone 5se képében. Sőt, már azt is rebesgetik, hogy igen komoly eladásokat vár az almás cég a köztes típustól.

A KGI ismert elemzője, Ming-Chi Kuo szerint ugyanis az Apple nem kevesebb mint 12 millió darab iPhone 5se kiszállítását tervezi az idei évben, amiből leszűrhető, hogy igencsak bizakodnak a készülék sikerében. Kuo arról is meg van győződve, hogy a telefon hamarosan tömeggyártásba kerül, ami egyébként igaz is lehet, hiszen arról volt szó, hogy a bemutató után rögtön a boltokba kerül a népmobil. Ehhez pedig csipkedniük kell magukat a szalag mögött dolgozó kínai gyerekeknek Foxconn munkásoknak.

Koncepció-modellek az iPhone 5se-ről kiszivárgott adatok alapján
Koncepció-modellek az iPhone 5se-ről kiszivárgott adatok alapján

Azt viszont továbbra sem tudni, hogy kinézetében milyen lesz, illetve hardveresen miket tud majd az iPhone 5se, ezért maradnak a találgatások, miszerint külcsínben az iPhone 5s lesz a mérvadó, míg a burkolat alatt hasonló erő lakozhat, mint amit az iPhone 6s mondhat magáénak. Az elemző szerint az ár valahol 400-500 dollár körül mozoghat, ami azt jelenti, hogy mire itthon forgalomba kerül, talán nem is lesz annyira olcsó, mint azt sokan szeretnék. Azonban az Apple még az égvilágon semmit nem erősített meg, így ez az egész csak merő spekuláció, sőt, valójában a rendezvényről sincs egyértelmű infó, hiszen korábban március 18-ról tudtunk, de felmerült egy március 22-ei dátum is. Csupa bizonytalanság az élet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik