Mobil

LG G5 és Samsung Galaxy S7: ők lehetnek 2016 legjobb androidos mobiljai

A Samsung a virtuális valósággal nyakon öntve hozza a kötelezőt, miközben az LG elkezdte megújítani az okostelefonos világot. Gigászok csatája Barcelonában.

A mobil Világkongresszus nulladik napján a két rivális koreai gyártó egyaránt bemutatta a 2016-os év minden bizonnyal legfontosabb androidos okostelefonjait, amelyek láthatóan több hosszal a piac többi készüléke előtt járnak, ezért nem is a többi androidos modellel, hanem az idén megjelenő iPhone-okkal kell majd megküzdeniük.

Néhány téren akad elég komoly különbség az LG és a Samsung új mobiljai között, máshol pedig, mintha csak ugyanabból a kottából játszottak volna, ezért most nem is két külön cikkben elemezzük a két gyártó bejelentéseit, hanem összeeresztjük őket. Még csak azt sem írhatjuk, hogy győzzön a jobb, mert már most látszik, hogy az új, egyedi funkciók, dizájnelemek és egyéb apróságok mindenkit más és más szempontból győznek majd meg, ezért a G5-rajongók pontosan ugyanakkora meggyőződéssel állhatnak ki saját igazukért, mint a Galaxy S7-fanok.

LG G5 - ilyen az új dizájn
LG G5 – ilyen az új dizájn

Hasonló alapok…

Először nézzük azokat a jellemzőket, amelyek megeznek, vagy hasonlóak. Tulajdonképpen körbelőtték az 5-5,5 hüvelykes kijelzőméretet (5,1-gyel indul a “sima” S7, 5,3-mal a G5, és 5,5 hüvelyk a hajlított kijelzős S7 Edge mérete), a felbontás mindenhol 1440×2560 képpont. A processzor alapból szintén mindenhol ugyanaz, Snapdragon 820 és Adreno 530 grafikus vezérlő, bár a Samsung mobilok a gyártó saját Exynos 8890 Octa chipjével is elérhetőek lesznek (hogy Magyarországra melyik modell érkezik, az még jó kérdés). Mindegyik esetben 4 GB a rendszermemória, és 32 GB a beépített háttértár, melyet microSD kártyával akár 200 gigáig srófolhatunk. A kommunikációs képességek is gyakorlatilag ugyanazok, ám az LG USB 3.0 csatlakozót szerelt a G5-re, ráadásul az újfajta Type-C megoldást.

Mindegyik mobilon Android 6.0 (Marshmallow) fut, amelyre a gyártók természetesen felvarrták saját felhasználói felületüket (az LG-nél ez az Optimus UX 5.0, míg a Samsung a TouchWiz legfrissebb kiadását használja).

Samsung Galaxy S7 Edge - külsőre nem különbözik sokban a tavalyi modelltől
Samsung Galaxy S7 Edge – külsőre nem különbözik sokban a tavalyi modelltől

…és különböző mellékutak

Most viszont nézzük azokat, amiben nem teljesen egyfelé ment a két gyártó. Előre bocsátandó, hogy azt a mobilok huzamosabb próbálgatásáig nem lehet megítélni, hogy melyik hangzatos újítás mennyire használható a valóságban, tehát maradunk a számoknál és száraz tényeknél.

A Samsung gyakorlatilag a tavalyi S6 / S6 Edge dizájnt tartotta meg, így külsőleg itt tapasztalunk kevesebb változást az elődhöz képest. A kamera felbontását azonban bátor (vagy vakmerő) módon csökkentették 16-ról 12 megapixelre, viszont a szenzor mérete nem változott, így az egyes képpontok nagyobbak, több fényt képesek érzékelni, ezáltal rosszabb fényviszonyok mellett is jobb minőségű, kevesebb zajjal megszórt fotókat lehet készíteni (elvileg). A kamera rekeszértéke 1,9-ről 1,7-re csökkent, ez esetben a csökkentés jó hír, a fotósok tudni fogják, miért. A hipergyors autofókusz ráadásul követő technológiát kapott, így a mozgó “célpontot” sem ereszti el, ráadásul villámgyorsan fókuszál.

A Galaxy S7 modellekben az igazi újítások a gépház alatt bújnak meg
A Galaxy S7 modellekben az igazi újítások a gépház alatt bújnak meg

A G5 dizájn terén nagyot váltott, és elsőre bátrabban nyúlt ehhez a kérdéshez. Egyrészt a korábbi évek levehető hátlapos megoldása helyett egybeépített, azaz unibody házat kapott a készülék, de egy ügyes megoldással nem kell lemondanunk az akkucseréről sem, a telefon házának alja lepattintható, és így kihúzható az áramforrás, amit könnyen lecserélhetünk egy másikra. Ráadásul a moduláris kialakítás itt nem áll meg, egy opcionális extra kameramodult, vagy egy médialejátszót is felpattinthatunk a telefonra, ha a megfelelő képességét ideiglenesen szeretnénk felturbózni. Ez ugyan még nem a Google által kísérleti stádiumban lévő teljes modularitás szintje, de mindenképp üdítő újdonság, amivel sokkal jobban személyre szabhatjuk a mobil képességeit.

A bal oldalon a tavalyi G4 levehető bőr hátlapos kialakítása, jobbra pedig a G5 átalakított unibody háza
A bal oldalon a tavalyi G4 levehető bőr hátlapos kialakítása, jobbra pedig a G5 átalakított unibody háza

A kamera viszont itt nem játszik a kevesebb, de érzékenyebb pixelekkel, a 16 megapixeles modul 1,8-as rekeszértékkel bír, és megmaradt a G4-en is megismert remek, lézeres autofókusz. Jó kérdés, hogy a tavalyi értékeléseknél a Samsungot is egyértelműen lepipáló kamerás képességek az idei megmérettetésben is elegendőek lesznek-e, ezt majd csak a tesztjeinkben tudjuk biztosabban megmondani.

Ő az LG G5 lepattintható alsó része, az úgynevezett Magic Slot, amellyel az akku cserélhető, valamint különféle kiegészítőkkel egészíthetjük ki az alap-mobilt
Ő az LG G5 lepattintható alsó része, az úgynevezett Magic Slot, amellyel az akku cserélhető, valamint különféle kiegészítőkkel egészíthetjük ki az alap-mobilt

A Samsung eközben a hardver finomításával is foglalkozott (ez persze nem jelenti azt, hogy az LG nem, de a Samsung hangzatosabban nevesítette az újdonságokat). Egyrészt a rendszerchip folyadékhűtést kapott, így a kisebb melegedés miatt nő az energiahatékonyság. A Game Launcher indítóval testreszabhatjuk az elindított játékokat, megadhatjuk, milyen erőforrásokat kapjanak, így például egy egyszerűbb játékot takarékosabb hardverkihasználás mellett is használhatunk. Emellett kényelmi szinten is segítenek a játékosoknak, letilthatjuk a rendszer egyéb értesítéseit, vagy a véletlen gomblenyomásból adódó leállásokat. Egyébként a játékosoknak szól az a Samsung fejlesztés is, amellyel felvehetjük a játék képét és hangját, majd ezt megoszthatjuk másokkal.

Ugyanaz máshogy

A Galaxy S7 modelleken a pletykáknak megfelelően megjelent egy Always on nevű terület, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kijelző egy kisebb része folyamatosan aktív, így állandóan mutatja a legfontosabb információkat, például a pontos időt, vagy a következő naptárbejegyzést. Ez ráadásul minimális energiát fogyaszt, mivel az sAMOLED kijelzőn csak a valóban aktív képpontok kapnak háttérvilágítást, a kijelző nagy része ilyenkor is “pihen”.

Ehhez képest az LG G5-ön is ugyanígy megjelent egy hasonló terület, igen ám, itt viszont egy IPS LCD kijelzőről beszélünk, amely nem képpontonként kap háttérfényt. Ennek ellenére az LG azt mondja, olyan rendszert dolgoztak ki, hogy ez az értesítési terület is csak 0,8 százaléknyi akku-kapacitást eszik meg óránként, egy nap alatt tehát 19,2 százalékot, ami valóban nem sok. Viszont az LG G modelljeinek akku-hatékonysága valahogy sosem volt igazán erős, ráadásul a G5-ben mindkét S7 verziónál gyengébb akku van, szóval ez elsőre nem hangzik túl jól – tény viszont, hogy a kipattintható és cserélhető akku-modulok miatt bármelyik zsebünkben magunkkal vihetünk egy pót-áramforrást.

Balra a G5, jobbra az S7 Edge folyamatosan működő kijelző-területe
Balra a G5, jobbra az S7 Edge folyamatosan működő kijelző-területe

Kiegészítők

Mindkét gyártó ráfeküdt a virtuális valóságra az új telefonok bejelentésén. A Samsungnak ugyebár már van saját VR-szemüvege (ami tulajdonképpen egy speciális “tok”, amiben maga a telefon szolgál kijelzőként), most viszont kihoztak egy 360 fokban rögzítő kis kamerát, amely két 180 fokban rögzítő, 15 megapixeles kameramodul összefűzéséval ad teljes térbeli élményt. Egy mini állvánnyal asztalon, vagy kézbe fogva is használhatjuk, de hagyományos menetével bármilyen állványra rátekerhetjük. A gyártó egyébként nem kisebb arcot hívott meg a VR népszerűsítésére, mint Mark Zuckerberg: az Oculust megvásároló Facebook vezetője erőset smúzolt a Samsung felé, és megjelenése marketing-érték szintjén sem volt épp elhanyagolható.

A Samsung 360 fokos kamerája
A Samsung 360 fokos kamerája

Az LG a moduláris felépítés miatt ugye egyrészt olyan kiegészítőket mutatott be, amelyek a telefon részeivé válhatnak (a már említett pótakku, egy 8 megapixeles kiegészítő kamera, illetve egy médiadekk), de itt is érkeznek külön extrák. Saját VR-headsetjük született, amely azonban nem a G5-öt használja majd, hanem saját IPS LCD kijelzőt kapott 960×720 képpont felbontásban. Ez ugye gyengébb, mint a Samsung telefonok kijelzői, de ezáltal a fejre erősíthető kütyü könnyebb is lesz a Gear VR-nél.

Az LG-nél is jön a telefonhoz kapcsolható 360 fokos kamera (LG 360 Cam), valamint érkezik a Rolling Bot nevű kis robotinas. Az apróság 8 megapixeles kamerájával akár automata módban őrködhet a házban felvételeket készítve minden zegről-zugról, de akár a macskával is eljátszik, ha ilyesmire van szükségünk (Dr. Nyomárkay Ottokár, a szerkesztőségi macska már alig várja a tesztet, szólok ki most csendben a magyar képviseletnek, sziasztok!). A WiFi-n keresztül működtethető kisroboton kívül egy Smart Controller is elérhető lesz, amellyel drónokat irányíthatunk a telefon közvetítésével.

Az LG frissen bejelentett kiegészítői
Az LG frissen bejelentett kiegészítői

Az alábbi táblázatban az összehasonlító műszaki adatok mellett az is látható, hogy a G5 és kiegészítőinek hivatalos árait még nem tudjuk, a forgalmazás április elején kezdődik az Egyesült Államokban, ahol egyelőre előrendelésre van lehetőség árcédula nélkül. A Samsung mobilok azonban már márciusban elérhetőek lesznek Magyarországon is, a három szolgáltatóból ketten (Telenor és Vodafone) már küldték is a közleményt, hogy kezdődik az előrendelés a weboldalaikon, a táblázatban a Telenor legolcsóbb és legdrágább konstrukciójának árait soroltuk fel.

lg-g5-samsung-galaxy-s7-bejelentes-02-tablazat

Összegzés, avagy miből lesz a cserebogár?

Jó kérdés, melyik megközelítés nyer, hiszen papíron mindkét út nyerő lehet. A Samsung a dizájnon nem változtatott, sőt egyes helyeken akár visszalépésnek is tűnhet az S7 duó, viszont az izmosabb belső felépítés és a finomhangolások egy igazán erős párost mutatnak. Az LG viszont egy nagyobb váltással egy új koncepciót vezet be, és nagyon jó kérdés, vajon rákattan-e a vásárlóközönség a modularitás izgalmaira. Mi viszont egyelőre nagyon várjuk mindkét gyártó mobiljait és a kiegészítőket, mert nagyon úgy tűnik, hogy a valódi értékeket, valamint az egymáshoz képest mutatott előnyöket és hátrányokat csak az mutathatja meg, ha éles használat közben nyúzzuk őket. Mindezzel hamarosan jelentkezünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik