Mobil

Minden, amit tudni akarsz az iPhone 7-ről

Bár az iPhone 7 csak őszre várható, máris mindenki mindent tudni akar róla. Mutatjuk, mik szivárogtak ki eddig.

Ahány év, annyi iPhone, idén pedig szám szerint a hetedik érkezik, de még mindig nem hagyott alább az emberek kíváncsisága, jó előre tudni akarják, milyen lesz az idei almás csúcsmobil. Az elmúlt időszakban ráadásul jó pár pletyka és állítólagosan kiszivárgott információ látott napvilágot, ezért úgy gondoltuk, célszerű összeszedni azt, ami jelenleg tudható. Olvasás közben persze tartsuk szem előtt, hogy ezek közül semmi sem hivatalos infó, tehát kezeljük őket óvatos távolságtartással.

Kinézet

Úgy hírlik, vékonyabb lesz, mint elődje, holott már az sem volt Bud Spencer alkatú. Ha igaz, hogy elhagyják a 3,5 milliméteres jack csatlakozót, akkor tény, hogy képes lehet még fogyni, ez azonban azt jelenti, hogy a továbbiakban a Lightning csatlakozó jön szóba. Habár ezekből is van választék, azért messze nem olyan bőséges, mint a világszerte ismert jack, de ha már a fülhallgatónál tartunk, érdemes tudni, hogy a pletykák említenek egy vezeték nélküli fülest is. Mindezek mellett még azt is fontos megemlíteni, hogy az iPhone 7 vízálló lehet, amiben szintén jól jöhet a 3,5 milliméteres csatlakozó elhagyása, mert eggyel kevesebb lesz az olyan terület, amit védeni kell a folyadék ellen.

Kijelző

Ugyanúgy, ahogy a külcsínnél, az iPhone 7 kijelzőjéről sem áradnak az információk, de jelenleg úgy tudni, hogy a kisebbik modell 4,7 hüvelykkel érkezik, míg az iPhone 7 Plus 5,5 hüvelykes lehet, a felbontás azonban nem ismert. Az viszont simán elképzelhető, hogy az Androidos gyártók csúcstelefonjainak képpont-sűrűségét nem éri majd el egyik iPhone sem, de szabad szemmel nem, vagy éppen csak alig látszik a különbség. Aki viszont követte az elmúlt egy-két hónap híreit, az bizonyára emlékszik, hogy szó van az LCD elhagyásáról az OLED javára. Ezt alátámaszthatják a titkos OLED-gyárról szóló hírek, és ezekben az üzemekben akár még az is lehet, hogy holografikus kijelzőt bütyköl az Apple. Csavar a dologban, hogy a kijelzőváltást csak 2018-ra jelzik egyes pletykák, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy az iPhone 7-re nem vonatkozik.

iphone 6 screen

Processzor

Az Apple minden egyes iPhone modellel új processzort mutat be, és vélhetően nem lesz ez másként az iPhone 7-nél sem, tehát a tavaly debütált A9 utódja az A10 lesz, ellenben arról nincs hír, hogy ez pontosan milyen technikai változásokkal jár majd. Akadnak azonban olyan jól értesült szakértők, akik szerint az A10 hatmagos proci lesz, de ha mégis marad a korábbi felállás, akkor is legalább az órajel növelésével, illetve 16 nanométeres gyártási technológia bevezetésével tehetik hatékonyabbá az A10-et. Ez egyértelműen gyorsabbá és erősebbé teszi az új processzort, ugyanakkor megtartható a jelenlegi felépítés, ami energiatakarékos működést jelenthet.

Memória

Az iPhone 6-tal és 6s Plusszal az Apple 2 GB-ra pumpálta a RAM-ot, ami remek lépés volt, hiszen így a telefon egyértelműen gyorsabbá vált, de nem valószínű, hogy az iPhone 7-be 3 GB RAM-ot pakol a gyártó, nem is beszélve a 4 GB-ról. A háttértár kérdésében arról hallani, hogy bemutatkozik egy 256 GB-os modell, ami talán azok számára lehet kedves megoldás, akiknek a tavalyi telefonban nem volt elég a 128 GB, és bosszankodtak a microSD bővíthetőség hiánya miatt. Szem előtt kell azonban tartani, hogy 256 GB-tal már valóban drága lehet az iPhone 7, míg sokan a 16 GB-os kivitelre pályáznak, ez azonban kábé annyira elég, hogy elférjen rajta az iOS, illetve a frissítések, de már egy jó kis Angry Birds-nek sem marad túl sok szabad tárterület.

Kamera

Igazi fekete ló az iPhone 7 kamerája, mert szinte semmit nem tudunk róla azon kívül, hogy az Apple biztosan tornázik valamit a megapixeleken, fejleszti a szoftvert, még jobbra cseréli a lencséket, és aki csakis a fényképező miatt választja az aktuális iPhone modellt, az biztosan elégedett lesz, hiszen az Apple eddig sem okozott csalódást. Nem csoda, hiszen majdnem annyian dolgoznak az iPhone kameráján, mint amennyien egy magyar bajnoki meccsre kimennek.

De azért, hogy a fényképezőnél se hagyjuk ki a pletykákat, mindenképpen említésre érdemes a dual kamera, amiről szinte semmit nem hallani, ezért inkább úgy vélekednek a hozzáértők, hogy a későbbi évek valamelyik iPhone modelljeinek egyikébe kerül majd be, és nem az iPhone 7-be.

iphone camera

Szoftver

A következő nagyobb frissítés az iOS 10 lesz, de részletek itt sem ismertek, és vélhetően csak az idei WWDC-n fedi fel magát az új operációs rendszer, addig is az Apple az iOS 9-re, illetve a 9.3-ra koncentrál, például azért, hogy végre ne legyen probléma a töltésjelzővel.

Minden más

USB-C – ez lehet a jövő kapcsolatának szabványa, de nem valószínű, hogy az Apple bedobná az iPhone 7 kapcsán, hiszen akkor mire a nagy Lightning hype a 3,5 mm jack rovására? De ha mégis váltana, akkor valószínűleg az USB-C javára. Főleg Európában, ahol az Unió egységesített töltőkben gondolkodik, és ennek az iPhone már most sem felel meg, mert nem microsUSB-t használ.

A 3D Touch az iPhone 6-tal került fókuszba, és nagyon röviden elmondva annyi a lényeg, hogy a kijelző érzékeli a különböző erősségű nyomást, és ennek megfelelően cselekszik. Egy korai pletyka szerint a következő Szifonban “multitouch 3D Touch” lesz, ami vélhetően a többujjas erő-nyomkodást fogja lehetővé tenni.

Összegzés

Korai lenne még bármi biztosat mondani az iPhone 7-ről, de mégiscsak egy olyan telefonról van szó, ami a fél világot lázban tartja, és ellenzői között is sokan vannak, akik csak azért nem iPhone-t vesznek, mert egyszerűen nem tudják megfizetni, vagy nem hajlandóak egy telefonért ennyi pénzt kiadni. Jelenleg annyit lehet tudni, amennyit az előbbiekben soroltunk, és azt sem biztosan, de ha bármi újdonság kiderül, mi úgyis biztosan megírjuk, becsszó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik