Mobil

Fontos frissítéseket kapnak az androidos Office appok

A Microsoft komolyan felturbózta a nagy versenytárs mobil rendszerén futó szoftvercsomagját. Néha nem rossz egy ágyban lenni az ellenséggel.

A Microsoft a konkurens operációs rendszerekre is bőkezűen (legalábbis az Apple-höz képest) szórja az alkalmazásait, hiszen nemrég volt egy éve, hogy felbukkant az Androidos táblagépeken is az Office érintésre optimalizált, béta verziója. A küldetéstudat pedig továbbra is élénk, mivel most érkezik egy erőteljes frissítés, ami érinti az szövegszerkesztőt, a táblázatkezelőt, és a prezentációkészítőt is.

A színekkel történő többszörös kijelöléssel például megjelölhetünk bizonyos szavakat a Wordben. A szövegszerkesztő emellett egy okos keresési funkcióval bővül, melynek segítségével releváns definíciókat, képeket, és egyéb hasznosságokat húzhatunk be a webről, ráadásul úgy, hogy ehhez ki se kell lépnünk a szerkesztett doksiból (ez ugyebár egy kis kijelzőn nem elhanyagolható funkció).  A megosztási lehetőségekkel pedig azonnal fellőhetjük az anyagainkat különféle felhőszolgáltatásokba, illetve immár egyszerűbb a Microsoft-fiók létrehozása is.

Office-for-Android-phone-is-here-640x422

Excel-fronton is vannak fejlesztések, így bővülnek a másolt cellából történő beillesztési lehetőségek a képletek, értékek, formátum tekintetében, valamint az előbb leírtakhoz hasonlóan egyszerűsödik a megosztás, valamint a regisztráció.

Végezetül nem maradhat ki a PowerPoint sem, mely mostantól képes a prezentációnkon belül lejátszani a beágyazott médiafájlokat, megosztási, valamint bejelentkezési funkciói pedig ugyanúgy fejlődtek, mint előbb említett társaié. A frissített Office for Android a Google Play Store-ban érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik