Mobil

Így lehet profi fényképezőgépet csinálni az iPhone-ból

Hamarosan felvirrad a telefonos fényképészek napja, mert minőségi lencsék kerülhetnek a gépre. A többiek viszont fotózzanak inkább fényképezőgéppel, jó az.

Mióta minden okostelefonban van legalább egy 5 megapixeles kamera, azóta sokan úgy érzik, hogy nincs szükségük fényképezőgépre, és ezt erősítik meg az olyan alkalmazások is, mint az Instagram, ami a szűrőivel néhány másodperc alatt képes valamilyen szinten felturbózni az amúgy értékelhetetlen fotókat is. Ugyanakkor a telefonos fényképezés egy létező piac, amit ilyen-olyan kiegészítővel megkínálva jó kis bevételre lehet szert tenni, ezért aztán az olyan komoly gyártók is beszállnak a buliba, mint a Zeiss, amely egy komplett objektívcsaládot kínál az iPhone 6-hoz.

zeiss0

A három objektívből álló szett egyike zoomolható makrolencse, másik darabja nagylátószögű, a maradék pedig teleobjektív, így tulajdonképpen a teljes szegmenst le lehet fednie annak, aki nem akar külön bajlódni a fényképezőgéppel, de szeretné teljes értékű fotósnak gondolni magát. A Zeiss cserélhető objektívjei azért is jók, mert minimalizálják a becsillanásokat, illetve több fényt engednek át, ugyanakkor az ExoLens tartó nélkül nem helyezhetőek fel. Íme néhány fotó arról, hogy milyen képek készíthetőek a kiegészítőkkel:

zeiss_1 zeiss_2 zeiss_3

Végezetül még annyit, hogy aki az ExoLens+Zeiss csomagra vágyik, annak türelemmel kell lennie a második negyedév végéig, mert csak akkor kerül boltokba, cserébe viszont iPhone 6, 6 Plus, 6S, illetve 6S Plus kompatibilis, de a későbbiekben más eszközökre is kijön, hogy ne csak alma-rajongók villoghassanak (szó szerint) a felturbózott kütyükkel. Továbbra is áll azonban, hogy igazán jókat fotózni fényképezőgéppel illik, és bár az ár még nem ismert, sejthető, hogy akár egy tükörreflexes gép is kijön majd a Zeiss-féle szett árából, az pedig már tényleg egy másik szint ugyebár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik