Mobil

Kamu volt, hogy az Apple segítene átköltözni Androidra

Bár egy pillanatig úgy tűnt, mégis botorság volt azt hinni, hogy az Apple segíti a távozást.

Tegnap még úgy lehetett tudni, hogy az Apple valóban olyan alkalmazást fejleszt, melynek segítségével iOS-ről könnyedén lehet Androidra menteni a kapcsolatokat, beállításokat, egyéb adatokat, és teszi mindezt azért, mert az európai mobilszolgáltatók csúnyán néznek rá. Szerintük ugyanis a nehézkes átállás fokozza a piaci egyenlőtlenséget, és ennek nem igazán örülnek, ezért végül az Apple beadta a derekát, és úgy döntött, egyszerűbbé teszi az adatmozgatást az idegen operációs rendszerre.

A hír, hogy az almás cég megkönnyíti a számára kedvezőtlen átállást, gyorsan terjedt a neten, bár mindenütt azt lehetett olvasni, hogy hivatalos megerősítés nem érkezett az információra. Végül ma reggelre a The Verge cikkében megjelent egy frissítés, miszerint az Apple hivatalosan is cáfolta a pletykát: konkrétan úgy fogalmaztak, hogy “nem igaz”, tehát szó sincs arról, hogy olyan migrációs eszközt fejlesztenének, mely megkönnyíti a tőlük való távozást. Ha valami, akkor ez egyébként is gyanús lehetett a sztoriban, hiszen nehezen képzelhető el az Apple-ről, hogy ilyen könnyűvé tenné a búcsúzást, mikor más, számára csekélyebb anyagi veszteséggel járó dolgokban is igen rugalmatlannak tud mutatkozni.

move-to-ios-640x425

Visszafelé azonban működik a dolog, hiszen a gigacég még szeptemberben adta ki Move to iOS nevű alkalmazását, amivel a megtért felhasználóknak teszi könnyebbé az iOS-re történő váltást. Tim Cook szerint egyébként 2015 negyedik negyedévében az új iPhone tulajdonosok 30 százaléka a korábbi Androidos tömegekből került ki, ami az ő fejében azt is jelentheti, hogy teljesen felesleges kegyesnek lenni azokkal, akik viszont inkább a droidra térnének át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik