Mobil

Windowsos telefon és alap tablet az Acertől

A CES-re végre megjelent az Acer Windows 10-et futtató telefonja, az androidosok pedig egy olcsó(nak tűnő) tabletet kapnak.

A Microsoft kissé magára maradt a Windows alapú telefonokkal, a tavalyi évben szinte csak a saját cimkéjű Lumia telefonokon figyelt a csempés rendszer. Úgy tűnik, a Windows 10 Mobile megjelenésével ha nem is megtört, de megrepedt a jég, és a külső gyártók is elkezdtek kacsintgatni a telefonos Windows felé.

Az Acer Liquid Jade Primo nevű készülékét a CES-re időzítve mutatta be. A név nem teljesen ismeretlen, hiszen a telefont már a tavalyi IFA kiállításon is promózták, de úgy tűnik, a gyártó megvárta vele a frissített rendszert, és most mutatta meg fizikai valójában.

A készülék felszereltsége egyértelműen prémium kategóriás: az 5,5 hüvelykes kijelző full HD felbontású AMOLED panelt kapott, amely 10000:1 kontrasztaránnyal és 176 fokos betekintési szöggel bír. Ráadásul nagy előnye, hogy a strapabíró Gorilla Glass 2.5D védelem ellenére kifejezetten vékony maradt, mivel az érintést érzékelő szenzorok nem egy külön rétegen helyezkednek el, hanem konkrétan a kijelző képpontjai közé zsúfolták be. Ugyanígy a telefon antennája sem egy külön rétegként lapul a készülékházban, hanem lézeres technológiával a hátlapba “vésték bele”.

acer-ces-01

A Snapdragon 808 rendszerchip mellé 3 GB RAM és 32 GB tárhely jár, utóbbit microSD kártyával is bővíthetjük. Az LTE-képes mobilon már USB Type-C csatlakozó figyel, a hátlapon egy 21 megapixeles kamerát találunk, a szelfiket pedig 8 megapixelig srófolhatjuk. A Windows 10 Mobile rendszerben BitLocker adatvédelmi megoldást is használhat, aki az összes céges adatát (vagy vállalhatatlan önfotóit) szeretné megóvni. Az 570 eurós árszint viszont 180 ezer forint környékére jön ki, és ebbe még nem is számoltuk bele a Magyarországra érkező készülékeken megjelenő vámot és áfát, szóval nem lesz olcsó a kicsike. A megjelenésre mindenesetre tavasszal lehet számítani Amerikában és Európában.

acer-ces-02

Tabletes szinten viszont épp az ellenkező végletet célozták meg, az Iconia One 8 egy belépő szintű androidos modell. A 8 hüvelykes kijelző 1280×800 képpont felbontású, alatta egy négymagos MediaTek rendszerchip dolgozik 1 GB RAM és 16 GB háttértár segítségével, a microSD bővítés szerencsére itt is lehetséges. Az Android 5.1-gyel induló tableten könnyű képernyőmentést készítő app, gyerekbarát beállításokat tartalmazó segéd és rendszermenedzsment alkalmazás is található extraként. A 129 eurós ár 40 ezer forint környékére számolható át, de mire hozzánk elér az Iconia One 8, ebből lesz egy kicsit vastagabban húzott árcédula is, mindenesetre állítólag már januárban számíthatunk a felbukkanására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik