Mobil

Nemsokára a telefonunk lehet a jelszó bármihez

Jó úton vagyunk afelé, hogy elfelejthessük sokféle jelszavunkat, hiszen hamarosan maga a telefon szolgálhat megerősítésként.

A szép modern világ gondoskodott róla, hogy legyen legalább hatféle jelszavunk. Mostanság ugyanis a születési dátumok, és az 12345 használata már messze nem garancia arra, hogy a fiókunk vagy a bankszámlánk érintetlen maradjon, így aki nagyjából biztonságban szereti tudni a dolgait, annak olyan jelszót kell megadnia, mintha legalább a macskája sétált volna végig a billentyűzetén. Ebből következően aztán előfordulhat, hogy bizonyos esetekben egyszerűen nem emlékszünk arra, hogy milyen jelszót is állítottunk be, és ugyan kérhetünk emlékeztetőt vagy változtatást, de mindkettő elég macerás folyamat. A Google most azon dolgozik, hogy elvágja ezt a gordiuszi csomót.

Google phone

A gigacég szerint ugyanis a legjobb és legegyszerűbb jelszó nem más, mint a telefonunk. Ez a gyakorlatban úgy nézhet ki, hogy egy rövid beállítás után azokban a szituációkban, amikor egy addig nem használt gépről szeretnénk a Google fiókunkhoz hozzáférni, mindössze csak az e-mail címünket kell megadnunk, és már érkezik is a megerősítés kérése a telefonunkra, ami jó eséllyel mindig nálunk van, és pillanatok alatt egyetlen kattintással igazolhatjuk, hogy valóban mi szeretnénk a gépen is bejelentkezni. Erről az új funkcióról először a Rohit Paul nevű Reddit felhasználó tudatta a világ polgárait, majd hamarosan megerősítette az Android Police is, így jelenleg azt lehet tudni, hogy egy szűk csoport (iOS, illetve Android felhasználók vegyesen) teszteli az újítást.

A dolog egyébként nagyjából megegyezik az eddigi megerősítési menetekkel, ugyanakkor mégis hatalmas különbség, hogy nincs szükségünk jelszóra, bár akkor azért kissé bajban lehetünk, ha véletlenül elhagyjuk a telefonunkat. Épp ezért kicsit örülünk is neki, hogy most egy szűk tesztelő csapat dolgozik a módszer tökéletesítésén, ahol reméljük, erre a helyzetre is gondolnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik