Mobil

Csak jövőre lesz Windows 10 Mobile frissítés

Ráadásul azt sem tudjuk, hogy jövőre mikor, csak annyit, hogy valamikor az év elején. Mi folyik itt Redmondban?

A Microsoft hivatalos közleményben is igyekezett megválaszolni a felhasználók kérdéseit arra vonatkozóan, hogy mikor jelenik meg valójában a Lumia telefonokra szánt frissítőcsomag, amely a Windows Phone 8.1 rendszert futtató készülékekre Windows 10 Mobile rendszert varázsol. A válasz ennyi: a jövő év elején. Az pedig január elsejétől mondjuk áprilisig jelenthet bármit.

Még azt sem lehet hivatalosan tudni, melyik modellek kaphatják majd meg az új rendszert, csak annyi biztos, hogy 8 gigabájtos beépített háttértár alatt nem lesz telepíthető a Windows 10 Mobile, tehát a legolcsóbb Lumiák már biztosan kiestek a pixisből.

A hír hallatán szakértők máris elkezdték kongatni a vészharangot, miszerint valami igazán nagy baj van a Windows 10 mobilos portjával. Sokak szerint a mostani késlekedés összefügg azzal, hogy a Lumia 950 és 950 XL készülékeken már megjelent Windows 10 változathoz a héten érkező frissítést is villámgyorsan visszavonta a Microsoft anélkül, hogy pontosan jelezte volna, milyen hibát vagy hiányosságot fedeztek fel benne. A két csúcstelefon tesztelői is sok furcsaságról, betegeskedő funkciókról, kiforratlan működésről számoltak be, nálunk pedig pont azért nem is jártak a készülékek, mert a gyártó képviselői szerint egy javított változatot kapunk majd.

windows-10-frissites-hiba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik