Mobil

Izmos igásló lesz a Galaxy A9

A combos akksiban kellő mennyiségű delej lesz ahhoz, hogy legalább annyit dolgozzon egyhuzamban a telefon, mint amennyit a gyári munkások, akik összerakták.

Már eddig is elég sok információt hallhattunk a hivatalosan még be sem jelentett Samsung Galaxy A9-ről, melyek közül volt, ami igaznak bizonyult, de akadt olyan füles is, melyről kiderült, hogy nem felel meg a valóságnak, így például első körben azt lehetett tudni, hogy az eszköz 5,5 hüvelykes kijelzővel érkezik, kisvártatva mégis jött a korrekció, hogy valójában 6 hüvelyk lesz az az 5,5. Ehhez a mérethez azonban már olyan táptalaj dukál, ami ki is tudja szolgálni a hardverben sem gyenge eszközt, és úgy tűnik, a koreai gyártó ezt sem bízza a véletlenre, mert egy 4000 mAh-s egységgel szereli a telefont, ami így bizonyára bírni fogja az üzemet, és nem kell már kora délután azt lesnünk, hogy kitől kérjünk töltőt.

Samsung Galaxy A9

Egyebekben érdemes tudni azt is, hogy a Samsung Galaxy A9 egy 13 megapixeles kamerát kap a hátsójára, míg elöl 8 megapixeles egység várja, hogy belecsücsörítsünk az optikába, de lesz még ujjlenyomat-olvasó, Snapdragon 620 nyolcmagos processzor, valamint 3 GB RAM, és 32 GB háttértár, illetve év végi, vagy 2016. januári megjelenés, igaz, még csak Kínában. Áráról jelenleg úgy tudni, hogy 450 dollár lesz majd a kezdetben Lollipoppal üzemelő telefon, ám a megjelenés után nem sokkal érkehet az Android 6.0 frissítés.

A Galaxy A9 nyilvánvalóan része a Samsung Galaxy A 2016 sorozatnak, melyben megtalálható a Galaxy A3, A5, és A7, de jó eséllyel még a boltokba kerülése előtt kapunk újabb információkat, hiszen a pletykamalmok őrleményei igen sűrűn potyognak akkor, amikor egy ismert gyártó titkol valami olyasmit, ami egyébként érdekli a közönséget.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik