Mobil

Holnap támad a hatalmas új kínai csúcsmobil

Egy új okostelefon azoknak, akik szerint nincs élet a mágikus 6 colos mérethatár alatt - érkezőben a Huawei legújabb phablete.

A Huawei tavaly szeptemberben jelentette be a Mate 7 phabletet, mely elsősorban 6 colos képátlójú hatalmas érintőkijelzője révén aratott komoly sikert az erre fogékonyak körében. Aztán a kínai gyártó idén szeptemberben kijött az általunk is alaposan letesztelt Mate S készülékkel, mely valamilyen szinten a Mate 7 utódja, de annál jelentősen kisebb, hiszen előlapját egy “csupán” 5,5 colos display uralja. De nyugalom, hamarosan érkezik a Mate 7 valódi utódmodellje.

Ez pedig nem lesz más, mint a Mate 8, mely az előzetes információk szerint hivatalosan november 26-án, vagyis holnap fog bemutatkozni. Az egyelőre meglehetősen titokzatos újdonság előlapját egy változatlanul 6 colos érintőkijelző uralja, melynek felbontása azonban várhatóan 1920×1080 pixelről 2560×1440 pixelre nő, igaz egyes források csak Full HD felbontásról tesznek említést. A motorháztető alatt a vállalat legújabb felsőkategóriás Kirin 950-es chipkészlete teljesít szolgálatot, melynek hivatalos bejelentésére november elején került sor.

Snap1048

A Kirin 950 16 nanométeres FinFET gyártástechnológia segítségével készül, és a gyártó közlése szerint 40 százalékkal nagyobb teljesítményű az elődjénél, miközben a fogyasztása 60 százalékkal mérséklődött. A nyolcmagos újdonságban négy darab nagyteljesítményű 2,53 GHz-es Cortex-A72 mag található, melyek négy darab energiatakarékos 1,8 GHz-es Cortex-A53 mag társaságát élvezik. A big.LITTLE architektúrájú chipsetnek többek közt egy parányi i5 társprocesszor is a részét képezi, mely folyamatosan be van kapcsolva és monitorozza a készülékekbe szerelt szenzorok jeleit. Az i5 fogyasztása mindössze 6,5 mA, szemben az előd i3 90 mA-s értékével. A chipben ezenkívül egy high-end kategóriás Mali T880MP4 grafikusgyorsító is helyet kapott, mely elődjénél kétszer nagyobb tempót diktál.

Snap1049

A már kapásból Android 6.0 (Marshmallow) szoftverrel érkező Huawei Mate 8 kapcsán említést érdemel többek közt a kiviteltől függően 3, illetve 4 GB kapacitású RAM, a 32, illetve 64 GB-os flashmemória, a microSD memóriakártyás bővítési lehetőség, a 16 vagy 20 megapixeles főkamera, a 8 megapixeles frontkamera, a 4100 mAh kapacitású akkumulátor, illetve a dupla SIM-slot. A 3 GB-os változat ára várhatóan 520 dollár (147 ezer forint) magasságában alakul majd, a 4 GB-os kivitelért pedig állítólag 610 dollárt (173 ezer forint) kérnek majd el.

Snap1047

Ajánlott videó

Olvasói sztorik