Mobil

iPhone 6s Plus teszt: nyomós okunk van rá

Meglestük, hogy mit tud a gyakorlatban az Apple aktuális idei csúcsmobilja, a vadonatúj iPhone 6s Plus.

Az elmúlt években hozzászokhattunk már ahhoz, hogy az Apple kétévente jelent be vadonatúj okostelefonokat, a köztes években pedig “s” betűjelzéssel ellátott ráncfelvarrott modellekkel örvendezteti meg az egyre népesebb rajongótábort. 2015 pontosan egy ilyen úgymond köztes év, vagyis idén nem kaptunk gyökeresen új fejlesztésű iPhone-okat, de azért még így sem kell elkeseredni, mert jelen tesztalanyunk, az iPhone 6s Plus még így is tartalmaz néhány igencsak ígéretes fejlesztést. Jelen cikkünkben főleg az iPhone 6 Plus és az iPhone 6s Plus közötti különbségekre fogunk kitérni – akit esetleg a 2014-es kiindulási alap jobban érdekel, ebben a cikkünkben minden információt megtalálhat a tavalyi készülékről.

a01_resize

Külcsín
Nyílt titok, hogy az iPhone 6s Plus lényegében teljesen ugyanúgy néz ki, mint az elődje, vagyis minden kezelőszerv, hangszóró és egyéb alkatrész pontosan ott található, ahol az iPhone 6 Pluson. Apró, de fontos ismertetőjel, a hátlapon elhelyezett “s” jelzés, illetve amennyiben rózsaszín árnyalatban tündöklő készülék kerül a kezünkbe, az egész biztosan a 2015-ös modell, ugyanis a Rose Gold fantázianevű verzió a 6s Plus egyik új hozománya. A többek közt Space Gray, Silver és Gold változatokban is támadó újdonság tömege 172 grammról 192 grammra nőtt, és ily módon már 25 százalékkal nehezebb mint a legtöbb androidos riválisa. A zsebünket tehát alaposan lehúzza a készülék, melynek kapcsán fontos előrelépés a 7000-es sorozatú alumíniumból készült borítás, mely a korábbiaknál sokkal jobban ellenáll a külső behatásoknak.

a02_resize

Nagyképű
Mivel a telefon és a kijelző méretei változatlanok maradtak, elmondható, hogy továbbra is sok az úgymond kihasználatlan felület az előlapon: a kiváló minőségű IPS LCD a felület mindössze 67,7 százalékát uralja, melynél az eminens riválisok akár 10 százalékponttal is jobb mutatványra képesek. Az elődjénél 0,2 milliméterrel vastagabb 6s Plus változatlanul 1920×1080 pixeles felbontású képi világgal várja a felhasználót, ami az 5,5 colos képátlóval kombinálva 401 ppi-s pixelsűrűséget eredményez. Ez utóbbi érték ugyan elmarad a konkurencia által ma már simán megugrott 500-550 ppi-s szinttől, ettől függetlenül a képminőségre nem sok panaszunk lehet. A kijelző feletti kamera felbontása 1,2 megapixelről 5 megapixelre nőtt: az f2,2-es fényerejű és HDR funkciós fényképező immár vakuzni is képes, de nem külon LED-segédfénnyel, hanem a kijelző felvillantásával. Az LCD alatt továbbra is egyetlen kör alakú nyomógomb figyel, melyben ott figyel az elődjénél gyorsabb és pontosabb Touch ID 2.0 ujjlenyomat szenzor.

a06_resize

a07_resize

3D Touch
Bár a Huawei néhány nappal előbb jelentett be nyomásérzékelős kijelzős okostelefont, végül is az Apple tudta előbb piacra dobni ezzel a technológiával szerelt készülékét. A 3D Touch lényege, hogy a kijelző már nem csak egy- vagy többujjas érintést, hanem akár már nyomáserőt is képes érzékelni, és az aktuális nyomás függvényében különböző szoftveres funkciókat érhetünk el. Az üvegborítású kijelző természetesen nem nyomható be fizikailag, de a nyomásérzékelés ettől még remekül működik. Ha a 4×6 ikonos főmenüben erővel nyomunk rá például a kamerára, akkor ennek hatására elhomályosodik a háttér, és felbukkan a következő négy gyorsfunkció: fotó készítése, lassított felvétel, videó rögzítése és szelfi készítése. Ha ugyanezt az órával játsszuk el, akkor az ébresztés létrehozása, a stopper elindítása és az időzítő elindítása funkciók bukkannak fel villámgyorsan a kijelzőn.

a11_resize

Amennyiben a Safari böngészőben erővel nyomunk rá egy linkre, akkor erre úgy reagál a készülék, hogy előnézeti ablakban megnyitja az URL-t, amit aztán mi vagy lazán elengedünk, vagy egy felfelé szkrollozással előhívhatunk különböző extra funkciókat. Ehhez hasonló módon rengeteg extra szolgáltatás érhető el többek közt az email alkalmazásban, a galériában és a telefonkönyvben is, ráadásul a független szoftverfejlesztők is egymás után jönnek ki azon új frissített alkalmazásaikkal, melyek már 3D Touch kompatibilisek. A többek közt a szövegkijelölést is leegyszerűsítő 3D Touch ugyan nem egy olyan technológia, mely nélkül a jövőben már nem tudnánk teljes életet élni, ettől függetlenül mindenképp ötletes elgondolás, melyet ráadásul várhatóan egyre több rivális gyártó próbál majd meg lemásolni.

a16_resize

a10_resize

Képalkotás
A főkamera változatlanul kiemelkedik egy kicsit a hátlap síkjából, de ha ezen a problémán sikerül túllendülnünk, akkor örömmel vesszük tudomásul, hogy a felbontás végre emelkedett, még pedig 8-ról 12 megapixelre. A képarány még mindig 4:3, pedig talán már itt lenne az ideje az egyre népszerűbb 16:9-es wide módra történő átállásnak. Az öt darab lencsetagot számláló kameramodul fázisdetektálós autofókusz rendszere villámgyorsan teszi a dolgát, sötétben pedig remek szolgálatot tesz a 6s kistesóból továbbra is kimaradt optikai képstabilizátor. Kevés fény esetén a dual-tone LED-villanó is jól jöhet, ezenkívül pedig említést érdemel még a 3/10 másodperces időzítő, a nyolc digitális effektus, a bekapcsolható segédrács, a HDR funkció, a time-lapse üzemmód, a 60 megapixeles panorámakép funkció. Az új Live Photo feature a fényképek exponálását megelőzően és azt követően is rögzít egy-egy 1,5 másodperces mozgógépet, mely 1440×1080 pixeles minivideók sebessége 14 fps. Manuális beállítási lehetőségek továbbra sincsenek, a képminőséggel pedig általánosságban véve elégedettek lehetünk, de messze nem mondhatjuk el a 6s Plusról, hogy etalon kategóriás fotókat készít. Tesztfotóink:

Galéria

2 esztendőnyi késést követően 2015-ben az iPhone-ok is megkapták az Ultra HD 4K videórögzítési lehetőséget: a nagyfelbontású videók 50 Mbit/s-os bitrátával bírnak és sajnos még mindig csak monó hangsávot tartalmaznak. Az optikai képstabilizátor videózás közben is aktív, illetve újdonság még a 120 fps-es Full HD felvevő, és természetesen továbbra is adott a 240 fps-es 720p HD videózási lehetőség. 4K tesztvideónk:

Van benne kraft
Már az iPhone 6 Plus sem volt lassú, de az iPhone 6s Plus még gyorsabb lett. A kétmagos 1,4 GHz-es processzort és egy négymagos PowerVR GX6450-es grafikusgyorsítót tartalmazó A8-as chipset átadta a helyét a kétmagos 1,84 GHz-es processzorral és egy hatmagos PowerVR GT7600-as GPU-val felszerelt A9-es SoC-nek. A 64 bites chipkészlet ellentmondást nem tűrő módon stabilan eszement sebességet biztosít, ráadásul nem is nagyon melegszik. A készüléket kétféle változatban lehet kapni: az egyikben a Samsung 14 nanométeres csíkszélességű chipsete, a másikban pedig a TSMC 16 nanométeres chipkészlete rejtőzik. A chipgate keretein belül sokan alaposan felkapták a vizet a két SoC közötti állítólagosan számottevő különbségek miatt, amire az Apple azt reagálta, hogy valós felhasználási körülmények között alig 2-3 százalékos, tehát az átlag felhasználó által érzékelhetetlen különbségek adódhatnak. Tesztkészülékünkön az aktuálisan elérhető legfrissebb, 9.0.2-es iOS teljesített szolgálatot – a korábbi iPhone-okon is elérhető legújabb Apple operációs rendszer újdonságaira jelen írásunkban nem térünk ki. Az alábbi képen az 5,7 colos Samsung Galaxy Note 4 társaságában látható aktuális tesztalanyunk:

a13_resize

Memória, adatátvitel, egyebek
A RAM immár nem 1, hanem 2 GB-os kapacitású, ami igen komoly előrelépést jelent, ezzel szemben viszont kár, hogy a legolcsóbb modellben még mindig csak 16 GB-os a flashmemória, melyből alaphelyzetben mindössze 11 GB szabad. Ily módon egy külső alkalmazásoktól mentes szűz iPhone 6 Plus-szal kevesebb mint 30 percnyi 4K videó készíthető, microSD memóriakártyás bővítési lehetőség pedig szokás szerint nyista. Aki jót akar magának, az inkább a 64, vagy 128 GB-os kivitelt választja, igaz sajnos jóval drágábban. Az a/b/g/n/ac szabványú Wi-Fi a 2×2 MIMO antenna révén a korábbiaknál kétszer gyorsabban hasít, ezenkívül pedig említést érdemel még a 300/50 Mbit/s-os LTE mobilnet, a Bluetooth 4.2, illetve a GPS-vevő. Az NFC továbbra is csak Apple Pay-re használható, és továbbra sincs USB OTG támogatás, infravörös távirányítási lehetőség, FM-rádió illetve pulzusmérő. Az akkumulátor kapacitása 2915-ről 2750 mAh-ra csökkent, ettől függetlenül az üzemidő, ha minimális mértékben is, de nőtt – a kétnapos használati idő könnyen benne lehet a pakliban. A gyári vezetékes töltő elég ódivatú a maga 5 V-os és 1 A-es értékeivel, vezeték nélküli töltési lehetőség pedig nincs – a Lightning port maradt a régi, tehát nem kaptunk vadonatúj USB Type-C csatlakozó aljzatot. Az alsó élen lévő hangszóró sem változott, vagyis továbbra is be kell érnünk monó hangzással.

a09_resize

Konklúzió
Bár vélhetően kevés iPhone 6 Plus tulajdonos rohan most azonnal a boltokba egy vadonatúj iPhone 6s Plusért, nyilt titok, hogy az idei új nagy iPhone igen jól sikerült, és több fronton is komoly újdonságokat hozott az elődjéhez képest. Az iPhone 6s Plus egyértelműen a valaha készült legjobb almás mobil, ettől függetlenül meg kell jegyeznünk, hogy a cupertinói társaság ismét kihagyott pár igen komoly ziccert, de tulajdonképpen a legnagyobb nyugodtsággal tehették meg, hiszen tudták előre, hogy az iPhone-okat idén is úgy viszik majd, mint a cukrot. Azon pedig vélhetően már senki sem lepődik meg, hogy az iPhone 6s Plus iszonyatosan drága: a nagy ívben kerülendő 16 GB-os alapmodell hivatalos listaára 287 ezer forint, a 64 GB-os kivitelért 326 ezer forintot kérnek el, a 128 GB-os csúcsmodell pedig nem kevesebb mint 365 ezer forintot kóstál. Ehhez képest tulajdonképpen teljesen barátinak mondható a 32 GB-os Samsung Galaxy Note5, illetve Galaxy Edge+-ért elkért mintegy 200-250 ezer forintos összeg.

Apple iPhone 6 Plus
Pozitívum: általánosan kiváló minőség, ellenállóbb fémborítás, nagykijelzős felhasználói élmény, egykezes használatot segítő funkciók, fényerős kijelző, 3D Touch, gyorsabb chipset, dupla RAM-kapacitás, alacsony fogyasztás, korrekt szelfikamera, villámgyors főkamera optikai képstabilizátorral, 4K videófelvevő, továbbfejlesztett ujjlenyomat szenzor, gyorsabb Wi-Fi, újabb Bluetooth, masszív értéktartás.
Negatívum: sokaknak már túl nagy és nehéz, túl vastag kávák, nem bővíthető memória, monó hangszóró, a videófelvevő csak monó hangot rögzít, az akksi nem cserélhető, gyenge vezetékes töltő, nincs wireless tölhetőség, nem vízálló kivitelű, az NFC le van korlátozva, USB OTG, FM-rádió és infravörös port nincs benne, cerka nem jár mellé, nagyon drága.

Galéria

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik