Mobil

A Sony világelső 4K kijelzős mobiljának titka

A Sony némi új információt árult el a nemrégiben Berlinben bejelentett Z5 Premium okostelefon kijelzőjével kapcsolatban.

Az IFA 2015 szakkiállításon leleplezett Sony Xperia Z5 Premium a világ első olyan mobiltelefonja, melybe nem Full HD vagy QHD, hanem már 4K érintőkijelző került. Az előlap mintegy 70 százalékát uraló IPS LCD panel 5,5 colos képátlón 3840×2160 képpontot vonultat fel, ily módon a pixelsűrűsége eléri a 808 ppi-t. Összehasonlításképp, az eddigi legszebb kijelzős mobilokban 500-580 ppi-s panelek voltak, az persze már más kérdés, hogy az emberi szem 500 ppi felett már nem nagyon lát minőségbeli javulást.

Azt már az első pre-view tesztek is bizonyították, hogy a Sony nem a levegőbe beszél, vagyis a kijelző ténylegesen Ultra HD felbontású, azonban az ebben rejlő lehetőségeket nem minden esetben lehet kiaknázni, és ezzel kapcsolatban most a gyártó is nyilatkozatott tett. Ezek szerint a 3840×2160 pixeles natív felbontás csak videók és fényképek megtekintésekor áll rendelkezésre, vagyis minden egyéb tartalmat 1920×1080 pixeles felbontásban tár elénk a display. Ennek pedig logikusan az az oka, hogy a fixen 4K felbontás jelentősen lelassíthatná a készülék működését és persze növelné a fogyasztását.

Snap334

A 154,4×75,8×7,8 milliméter méretű készülék 180 grammot nyom a mérlegen, és hivatalos IP68-as minősítésének köszönhetően teljesen vízálló kivitelű. Az Android 5.1.1 operációs rendszerű telefon “agya” egy Qualcomm Snapdragon 810-es chipset a maga négy darab 2 GHz-es processzormagjával, négy darab 1,5 GHz-es magjával, illetve Adreno 430-as grafikusgyorsítójával. A RAM 3 GB kapacitású, a 32 GB-os flashmemória pedig microSD memóriakártyák révén bővíthető.

Teljesen új a 23 megapixeles felbontású kamera, melynek lelke egy 1/2,3 colos méretű Exmor RS képérzékelő: említést érdemel többek közt a mindössze 0,03 másodperces fókuszálási idő, az f2-es fényerejű G-objektív, a maximum ISO12800-ig emelhető fényérzékenység, illetve a 4K videófelvevő. A 25 milliméteres nagylátószögű frontkamera révén 5 megapixeles szelfik készíthetők. A rozsdamentes acél vázat kapott, háromféle színváltozatban támadó Sony Xperia Z5 Premium kapcsán szólnunk kell még az opcionális dupla SIM-slotról, az LTE Cat. 6 mobilnetről, illetve a 3430 mAh kapacitású akkumulátorról. A forgalmazás a gyártó ígérete szerint novemberben kezdődik meg – az IFA-n kiállított példányok olyannyira prototípusok voltak, hogy a normál Z5-től eltérően hozzájuk sem lehetett érni.Snap333

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik