Mobil

Teszten a Samsung olcsó strapa okostelefonja

Teszten a Samsung olcsó strapa okostelefonja

Megérkezett a koreai gyártó legújabb strapabíró okossága, mi pedig alaposan leteszteltük.

A legdurvább strapamobilokra vágyók igényeit már jó ideje kielégítik az olyan gyártók, mint például a Caterpillar vagy a Sonim, ezeknek a készülékeknek viszont általában alaposan megkérik az árukat. Szerencsére a Samsung is jó néhány éve jelen már ebben a szektorban, és ha nem is mindent túlélő, de azért igen komoly ellenálló képességű mobilokat árul egész jó áron. Az Xcover sorozat 2010-ben indult el a még “butamobil” kategóriás E2370-es készülékkel, majd pedig 2011-ben megérkezett a cég első strapabíró smartphone-ja, a Galaxy Xcover. 2013 már a második generációs Galaxy Xcoverről szólt, idén pedig kijött a sokak által várva várt, és lényegében minden fronton továbbfejlesztett Xcover 3 – jelen tesztünk alanya.

samxcover-02

Design
Az elődjénél szögletesebb és egyben némileg maszkulinabb megjelenést kapott Xcover 3 szokás szerint nagyobb és nehezebb lett: az újdonság 132,9×70,1×10 milliméter méretű, a mérlegen pedig nem kevesebb mint 154 grammot nyom. Egy strapamobilnál azonban bocsánatos bűn a nagy méret és a nagy tömeg, hiszen ezúttal sokkal többet nyom a latban a minden külső behatásnak ellenálló kivitel, illetve a zord körülmények mellett, akár munkáskesztyűben is korrekt kezelhetőség. A telefon oldala és hátlapja masszív recézést kapott, tehát a kézből történő véletlen kicsúszás esélye gyakorlatilag nulla. Akkor sincs baj, ha mégis a földre pottyan a telefon, ugyanis a gyártó szerint egy 1,2 méter magasról történő leejtés nem tesz kárt a technikában. Az IP67-es minősítésnek köszönhetően 1,5 méter mély vízben 30 percen keresztül lubickolhat az új Xcover, a MIL-STD-810G katonai minősítés pedig garantálja, hogy a só, a por, a pára, a vibráció, a termikus sokk és a napsugárzás sem okozhat károsodást.

samxcover-05

Felszereltség
Baloldalt található az érdesített felületű és kék színben pompázó úgynevezett Xcover gomb, mely alaphelyzetben a LED-segédfényt és a kamerát indítja el. A gomb szabadon programozható, de sajnos a telefon stand-by módjában nem használható. Ugyancsak itt keresendő a masszív hangerőállító gombpár, az ellentétes oldal pedig a bekapcsológombnak ad otthont. A jack dugalj a felső élen figyel – gyári vezetékes headsetet nem kapunk. Alul ott a szokásos microUSB-port, mely ugyan fedél nélkül is vízálló kivitelű, de ily módon sajnos rengeteg szennyeződés kerülhet bele. A szigetelt hátlap bármikor könnyen eltávolítható, alatta pedig egy 1700-ról 2200 mAh kapacitásúra növelt, egyszerűen cserélhető akkumulátor található, melynek révén átlagosan 1-1,5 napos üzemidőt lehet elérni. Ha minden kötél szakad, jó szoltálatot tehet az ultratakarékos üzemmód, a gyári töltő 1 amperes árammal tölti a megfáradt akksit, ami mellett egyébként egy microSD- és egy microSIM slotot találunk.

samxcover-06

Kijelző
A képátlót először 3,65 colról 4 colra, most pedig 4,5 colra növelte a Samsung, ami szerintünk mindenképpen örvendetes tény, azonban ezzel párhuzamosan a felbontást is illett volna egy kicsit felpumpálni. Nincsenek nagy igényeink, még 720p HD-re se feltétlenül kell gondolnunk, de azért a 800×480 pixeles szintről ajánlott volna fellépni mondjuk 960×540 pixelre. Az előlap mindössze 62 százalékát uraló PLS TFT 207 ppi-s pixelsűrűséggel bír (előd: 233 ppi), és azért mindenképpen jár a piros pont, hogy a panel képe még erős napsütésben is jól látható. Az akár normál kesztyűben is kezelhető display-en hétféle betűméret és ötféle betűtípus közül lehet választani, de sajnos a fényérzékelőről és a notifikációs LED-ről kel kell mondanunk. A kijelző felett egy 2 megapixeles frontkamera landolt (előd: 0,3 megapixel), alatta pedig három remek hagyományos nyomógomb várja ujjaink érkezését. A virtuális QWERTY billentyűzet orientációtól függően 4,5×6,5, illetve 8×5 milliméteres gombokat vonultat fel.

samxcover-09

Kamera
A hátoldali főkamera változatlanul 5 megapixeles felbontású, autofókuszos és persze LED-villanós. A választható legnagyobb fotófelbontás 2592×1944 pixel, a képarány 4:3, 5:3, illetve 1:1 lehet, a fénymérés középre súlyozott, mátrixos, illetve pontszerű lehet, ezenkívül pedig 2/5/10 másodperces időzítőt, manuális fókuszálási lehetőséget, geotagginget, szép arc funkciót, panoráma módot, sorozatfelvevőt és sport üzemmódot is kapunk. Remek dolog, hogy víz alatti móddal is szolgál a kamera: ilyenkor a képernyő érintésérzékenysége kikapcsol, és az oldalsó gombokkal lehet exponálni és videózni. Az elkészült fotók minőségével elégedettek lehetünk, íme néhány tesztfotó:

Galéria

Amennyiben nem vagyunk 4K vagy Full HD fetisiszták, a 720p HD videófelvevővel sem lesznek gondjaink: az MP4 felvételek 12,5 Mbit/s-os bitrátával, 30 fps sebességgel és sztereó hangsávval bírnak. Tesztvideónk:

Szoftver
Tesztkészülékünkön még a nem éppen tegnap kijött Android 4.4.4-es KitKat szaladgált, de a Samsung ígéretet tett arra, hogy a jövőben valamikor Android 5.0-ás Lollipopra frissíti a telefont. A TouchWiz felhasználói felület már régi ismerősünk, de ezúttal természetesen jelentősen meg van vágva a szolgáltatási köre. Böngészőből megkapjuk a Samsung saját fejlesztését és a Google-féle Chrome-ot, a telefonos app négy részre (tárcsázó, hívásnapló, kedvencek, névjegyek) van felosztva, az óra pedig a következő funkciókat vonultatja fel: ébresztő, világóra, stopper és időzítő. Kapunk továbbá számológépet, jegyzetkészítőt, állítható hangminőségű diktafont, fájlkezelőt, Full HD támogatású videólejátszót, illetve felvevő funkciós és időzíthető kikapcsolásra képes FM-rádiót.

Hardver
Az Xcover 3 meglehetősen egzotikus “vasat” kapott, ugyanis a chipset ezúttal nem Snapdragon, nem Exynos és nem is MediaTek sorozatú. A Marvell PXA1908 egy 64 bites okosság, mely a maga négy darab 1,2 GHz-es Cortex-A53-as processzormagja révén simán kiszolgálja a kisfelbontású kijelzőt, vagyis a gördülékeny használat garantált. Az persze már más kérdés, hogy az SoC részét képező Vivante GC7000-es grafikusgyorsító harmatgyenge produkciót ad elő, így aztán a Real Racing 3 és társainak futtatásra erősen kerülendő. A 1,5 GB RAM-mal és 8 GB flashmemóriával (ebből 4 GB szabad, előd: 1 GB RAM/ 4 GB flash) szerelt készülék teszteredményei a következők: AnTuTu – 22182 pont, Geekbench 3 – 572/1735 pont, Basemark X – 4113 pont, Basemark OS II – 438 pont. Wireless fronton említést érdemel többek közt a 150/50 Mbit/s-os LTE, a 42/5,76 Mbit/s-os HSPA+, a b/g/n szabványú Wi-Fi, a 4.0-ás Bluetooth, az NFC támogatás és a GPS-vevő.

samxcover-14

Konklúzió
A Samsung Galaxy Xcover 3 remek választás lehet azoknak, akik elérhető áron szeretnének egy remekül használható, nem egyszerűen csak vízálló, hanem egyéb fronton is strapabíró okostelefont. A Galaxy Xcover 2-höz képest lényegében minden fronton fejlődésnek lehetünk tanúi, nagyobb lett a kijelző, gyorsabb lett a chipset, több memóriát kapunk, már 4G-n hasít a mobilnet és combosabb az akksi. Kár, hogy a kijelző nem lett kicsit nagyobb felbontású, ezért viszont kárpótol a hazánkban a cikk írásakor mintegy 50 ezer forintos kezdőár. Amennyiben elég a sima vízállóság, és inkább HD kijelzőre, 2 GB RAM-ra és 13, illetve 5 megapixelre kamerákra vágyunk, akkor érdemes néhány pillantást vetni a Sony Xperia M4 Aquára, mely körülbelül 10-15 ezer forinttal drágább az új Xcovernél.

Samsung Galaxy Xcover 3 (G388F)
Pozitvíum: strapabíró kivitel, maszkulin formaterv, kesztyűben is egyszerű kezelhetőség, hagyományos nyomógombok, megnövelt méretű kijelző, az elődénél gyorsabb chipset és több memória, microSD bővíthetőség, korrekt kamera, a korábbiaknál combosabb akksi, LTE, Wi-Fi, Bluetooth 4.0, NFC, GPS-vevő, FM-rádió, korrekt ár.
Negatívum: a kijelző lehetne kicsit nagyobb felbontású, nincs fényszenzor és notifikációs LED, gyenge GPU, alapáron nem kapunk headsetet, még nem Lollipop fut rajta, az Xcover gomb csak aktív kijelző mellett használható.

Galéria
Olvasói sztorik