Mobil

Egymilliárd dollárt pumpálnak az Uberbe

Míg itthon épp ellehetetlenítik az alternatív taxit, a nagyvilágban újabb nagy lépés előtt áll a vállalat.

Nemzetközi szinten egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Uber, legalábbis a befektetők körében. Ez már csak azért is érdekes tény, mert nemcsak Magyarországon, hanem több más ország városaiban próbálják kigolyózni a fuvarozó szolgáltatást a taxitársaságok, vagy épp az adott város vezetése. Egy friss hír szerint azonban a pénzemberek szerint előbb-utóbb mindenkit meggyőz majd az olcsóbb, kényelmesebb és okostelefonos segédlettel a telefonos diszpécsereknél jóval hatékonyabb személyszállítási módszer.

A The New York Times információi szerint záros határidőn belül egy egymilliárd dolláros tőkeinjekcióval gyarapodik az Uber, mellyel teljes értéke 51 milliárdra ugrik. A legnagyobb befektető állítólag a Microsoft lesz.

A redmondi vállalat gyakran fektet be olyan cégekbe, amelyek akár nem is állnak közvetlen kapcsolatban a Microsoft termékeivel, de jól lovagolják meg a technológiai trendeket. Így például a Facebookban is van részesedésük, de támogatták 70 millióval az alternatív Android kiadásokat készítő Cyanogent is. Az Uberrel ráadásul nem csak pénzügyekben közelednek egymáshoz, az alternatív taxitársaság még júniusban jelentette be, hogy beszállnak a Microsoft térképes üzletágába, és 100 mérnök segítségével fejlesztik a navigációs eszközök pontosságát és funkcióit.

Időközben Magyarországon már három napja csak hivatalos taxiként működhetnek az Uber autók… elvileg. A szolgáltató még napokkal ezelőtt is úgy nyilatkozott a hazai médiában, miszerint keresik a megoldást a felmerült helyzetre, hiszen a taxitársaságok felháborodása miatt módosított szabályozások szerint többek között normál, szabványosított taxis tarifára kellene váltania az Uber sofőröknek is, sok más egyéb változtatás mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik