Mobil

Szeptember 11-én jöhet a vadonatúj iPhone 6s

A legfrissebb pletykák szerint az Apple szeptember egyik leginkább emlékezetes napján leplezi majd le új mobilját.

Tűzhöz közeli források úgy tudják, hogy az Apple idén szeptember 11-én fogja bejelenteni aktuális csúcsmobiljait, az iPhone 6s-t és az iPhone 6s Plust, más források viszont úgy vélik, hogy az Apple nagy valószínűség szerint nem meri bevállani ezt a rossz emlékű napot – ők szeptember 8-ra vagy 9-re tippelnek. A forgalmazás megkezdésének időpontjával kapcsolatban azonban nagy az egyetértés: a 2015-ös iPhone-ok minden bizonnyal szeptember 18-án érkeznek meg a boltokba. Emlékezetes, hogy tavaly szeptember 19-én, tavaly előtt pedig szeptember 20-án debütált a kereskedésekben az új almás mobil.

Az előzetes információk szerint 5 megapixeles frontkamerával, 2 GB RAM-mal és LTE Cat. 6 modemmel felvértezett iPhone 6s párosnak állítólag már meg is kezdődött a próbagyártása. Az új készülékek a várakozások szerint lényegében ugyanúgy néznek ki, mint elődeik, leszámítva azt a különbséget, hogy hajszálnyival vastagabbak lesznek azoknál. Az iPhone 6s várhatóan 0,1 milliméterrel, az iPhone 6s Plus pedig 0,03 milliméterrel lesz vastagabb, ami az új, nyomásérzékelős Force Touch kijelző alkalmazásának következménye.

Míg a jelenlegi almás mobilokkal 8 megapixeles fotók készíthetők, addig a 2015-ös új modellel már 12 megapixeles felbontásban fotózhatunk. Jól értesült források szerint a hátoldali főkamera szenzorának beszállítója a japán Sony, és lényeges változás, hogy a képérzékelő nem RGB, hanem RGBW konfigurációjú, hasonlóan a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt Huawei P8 főkamerájában lévő szenzorhoz. Ezenkívül pedig arról pletykálnak, hogy a változatlan dual-tone LED-villanót kapó kamera minden korábbinál gyorsabban fog fókuszálni, és immár a 4K felbontásban történő videózásnak sem lesz akadálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik