Mobil

Teszten a vízálló Sony Xperia M4 Aqua

Ezúttal a japán gyártó vadonatúj középkategóriás strandálló újdonságát vesszük górcső alá.

A Sony az elmúlt időkben igen komoly sikereket ért el a felsőkategóriás Xperia Z, illetve Xperia Z1 készülékekkel, melyben fontos szerepe volt többek közt a minimalista OmniBalance designiskolának, illetve a vízálló kivitelnek. Aztán megérkezett az Xperia Z2 és Xperia Z3, melyek lényegében változatlan forma mellett hoztak marginális hardveres változásokat, és a japán gyártó ugyanezen úton haladt tovább a nemrégiben bejelentett Xperia Z3+ kapcsán is. A csendes evolúciót váltó revolúcióra tehát továbbra is várnunk kell, addig is azonban itt van nekünk az Xperia M4 Aqua, mely a gyártó csúcskészülékeihez hasonló formát és vízállóságot vonultat fel egy kategóriával lejjebb. Lássuk hát, hogy pontosan mit virít a gyakorlatban a tavaly érkezett Xperia M2 Aqua követője!

 

Külcsín, vízállóság
A fehér, fekete, ezüst és pink színváltozatokban gyártott Xperia M4 Aqua letisztult vonalvezetése semmilyen meglepetéssel sem szolgál a cég OmniBalance designját már ismerők számára: míg egyesek továbbra is gyönyörűnek találják ezt a minimalista külcsínt, addig mások szépen lassan kezdenek már ráunni. A készülék egész konkrétan 145,5×72,6×7,3 milliméter méretű, vagyis lényegében ugyanakkora, mint az Xperia Z3 nagytesó, azonban az M4 Aqua 16 grammal kevesebbet nyom a mérlegen. Hozzánk egy fehér elő- és hátlapos példány érkezett, melynek oldaléleit legömbölyített kialakítású matt szürke felület ékesíti. Az IP68-as minősítésnek köszönhetően a telefonban elméletileg nem tesz kárt, ha 30 percen keresztül 1,5 méter mély vízben használjuk, arra persze nagyon oda kell figyelni, hogy az oldalsó kis ajtókat rendesen becsukjuk a merülés előtt.

 

Felszereltség
A balfelső sarokban lévő microUSB-port teljesen fedetlen, vagyis a gyártó már ilyen formában is meg tudta oldani a telefon vízállóságát. Ez alatt figyel a természetesen már kihajtható ajtó mögé bújtatott microSD slot, ami mellől ki lehet húzni egy a készülék típusszámát és CE jelölését rejtett módon felvonultató kis lapocskát. Az ellentétes oldalon lévő kis ajtó mögött egy nanoSIM-slotot találunk, illetve itt sorakozik még egymás alatt a szokásos köralakú bekapcsológomb, a hangerőállító gombpár, illetve a kétállású remek exponálógomb. Az unibody kialakítású telefon rejtett és integrált akkumulátora 2400 mAh kapacitással bír, ami első hallásra komoly negatívum a Z3-ban lévő 3100-as akksihoz képest, azonban mivel az M4 Aqua chipsete és kijelzője szerényebb fogyasztású, végeredményképp a Z3-éhoz hasonló, akár kétnapos üzemidőt kaphatunk. Ha esetleg már vészesen fogytán az Amper, akkor elég gyorsan rányomni a STAMINA vagy Ultra STAMINA üzemmódra, és biztosak lehetünk abban, hogy teljesen minimális fogyasztás mellett jó néhány órányi extra használati időt kapunk. A vezetékes gyári töltő sajnos csak 850 amperes, és bár legalább USB-kábelt kapunk (eltérően például a Lumia 640 XL-től), a vezetékes headsetet hiába keressük a dobozban.

 

 

 

Kijelző
Az M2 Aquában lévő 4,8 colos qHD panelhez képest minden tekintetben komoly előrelépést jelent az M4 Aqua-féle kereken 5 colos display, mely már 1280×720 pixeles HD felbontással büszkélkedhet. A pixelsűrűség ennek megfelelően 229-ről 294 ppi-re növekedett, ami már majdnem Retina Display szint: a kijelző remek színvisszaadással, komoly fényerővel és tisztességes betekintési szögekkel rendelkezik. Az akár normál kesztyűben is kezelhető IPS LCD mellett sajnos igen vaskos kávákat, vagyis úgymond kihasználatlan felületeket találunk: hasonló felületen a Z3 nagytesó 5,2 colos kijelzőt (424 ppi) vonultat fel, és az M4 Aqua 65,2 százalékos kijelző/előlap mutatója leginkább a jó öreg 5 colos Z1 hasonló értékéhez áll közel.

 

A betűméret négy fokozatban állítható, gyári témabeállításból hatot kapunk és természetesen újakat is letölthetünk, a fényerőt pedig természetesen automatika állítja. Az LCD fehéregyensúlyát akár manuálisan is szabályozhatjuk és az automatikus kijelzőkép elforgatás a kezdőképernyőn is működik balra és jobbra. Az intelligens háttérvilágítás vezérlés megoldja, hogy a kézben tartott készülék idegesítő módon ne kapcsolja ki feleslegesen a kijelzőt (például olvasáskor), az intelligens képernyőforgatás lényege pedig annyi, hogy a telefon képe nem fordul el akkor, ha mi például a kezünkben tartott telefonnal oldalirányban leheveredünk az ágyba. Jól mutat, hogy a kijelző felett és alatt is van hangszóró rács, ezek közül azonban csak a felsőben van hangszóró, és a kihangosításhoz használt monó hangkeltő a telefon jobbalsó sarkában figyel. A display alatt nincsenek nyomó/érintőgombok, a szokásos három funkciógomb az LCD alsó sorában található, a virtuális QWERTY billentyűzet pedig orientációtól függően 5×6,5, illetve 9,5×5 milliméteres gombokat vonultat fel.

 

 

Kamera
Az apró notifikációs LED mellett egy 5 megapixeles felbontású és 720p HD videófelvevős kamera várja a rábízott szelfi-feladatokat. A hátoldal síkjába teljesen belesimuló, balfelső sarokba került főkamera “lelke” egy 13 millió képpontos Exmor RS képérzékelő, mely 4:3 oldalarányú, így logikusan 4:3 képarányt választva tudjuk kihasználni a maximális 4128×3096 pixeles felbontását – 16:9 mellett 9 megapixelt kapunk. A szimpla LED-villanós kamera “kiváló automatikus” módban lényegében minden beállítást elvégez helyettünk, és nekünk csak a remek hardveres exponálógomb nyomkodásával kell foglalkoznunk. Hasznos a “gyorsindítás” funkció, mellyel szinte azonnal felébreszthető a fényképezőgép, a haladó fotósok pedig a manuális beállítási lehetőségeknek örülhetnek. Témabeállításból nem kevesebb mint 17 példányt biztosít a Sony, a HDR funkció remek munkát végez, a fókusz lehet egymezős, arcfelismerő, érintős, illetve tárgykövető, a fényérzékenység ISO100 és ISO3200 között állítható, illetve kapunk még geotagging funkciót, arcfelismerést és mosolyexponálást is, a szokásos AR bohóckodásról és a panorámapásztázásról már nem is beszélve. Vízalatti mókázáskor érdemes aktiválni az érintésérzékenységet blokkoló TouchBlock funkciót, ami ilyenkor felettébb jó szolgálatot tesz. A fókuszálás és a képek elmentése lehetne kicsit gyorsabb, illetve a képminőségen is lehetne még mit javítani, de beszéljenek inkább helyettünk a tesztfotók, melyek kattintásra új ablakban és eredeti méretben nyílnak meg:

 

 

 

 

 

 4K felbontásról ne is álmodozzunk, vagyis be kell érnünk a jó öreg Full HD-vel. Az 1920×1080 pixeles MP4 mozgóképek 19,5 Mbit/s-os bitrátával, 30 képkocka/másodperc sebességgel és sztereó hangsávval rendelkeznek – a HDR funkció itt is él, és a videózás közbeni fotózásnak sincs akadálya. Tesztvideónk:

 

Szoftver
Az Xperia M4 Aqua már kapásból Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszerrel jelent meg a kereskedelmi forgalomban, és jó hír, hogy a Sonynak teljesen használható és a szemnek is kellemes formában sikerült összeházasítania egymással a nyalókát és a saját felhasználói felületét. A zárolóképernyőn háromféle óra jeleníthető meg, az alsó sorban lévő kis ikonok révén pedig egyrészt a telefonfunkciókat érhetjük el közvetlen módon, másrész szimplán feloldhatjuk a készüléket, harmadrészt pedig elindíthatjuk a kamerát. Az alapképernyőn maximum hét slide-unk lehet, pinch-to-zoom mozdulattal szerkesztő módba kerülünk, és a főmenübe az alsó-középső hatpontos gombra nyomva tudunk belépni. A 4×5 ikonos főmenü könnyen áttekinthető és baloldalt ott figyel az onnan bármikor behúzható egyedi Sony almenü. Az alkalmazásváltó felület tetején egy Google keresősáv található, alatta a Lollipop-féle nagyablakos app pörgető megoldás figyel, alul pedig ott sorakoznak a minialkalmazások. Ez utóbbi lebegő appok bárhova odahelyezhetők a kijelzőn és mindegyikükből egy példány futhat egyszerre. A felülről lehúzható sávon alaphelyzetben az óra, a dátum és az akksi töltöttségi szintje látható, ha pedig még egyet húzunk rajta (vagy szimplán két ujjal támadjuk le), akkor megjelennek a flat designú gyorsgombok, melyekből maximum kilenc darab fér el a felületen.

 

 

Szolgáltatások
A névjegyzék három részre van felosztva: névjegyek, kedvencek és csoportok. A webböngésző szerepét a már jól ismert Chrome tölti be, ezenkívül pedig gyárilag fel van telepítve a készülékre a Facebook, a YouTube és az OfficeSuite 8, valamint többek közt fájlkezelőt, időjárás funkciós naptárt, számológépet, biztonsági mentés készítőt és rajz appot is kapunk a Sonytól. A Socialife leginkább a HTC-féle Blinkfeedhez hasonló, a biztonságról pedig a 180 napig ingyen kipróbálható AV Protecion Pro gondoskodik. Nem tudni miért, mindenesetre tény, hogy a Sony nemrégiben Walkmanről egyszerűen Zenére keresztelte át a kiváló zenelejátszó alkalmazást, no és persze az RDS és TrackID funkciós FM-rádió, illetve a feliratokat is megjelenítő videólejátszó sem hiányozhat a fedélzetről. Sokan vélhetően örülnek a többfelhasználós használhatóságnak, és a fejlett kijelzőkép/videó rögzítési lehetőségről, valamint az “Egyszerű” felhasználói felület opcióról sem szabad megfeledkeznünk.

 

 

 

Hardver
Középkategóriáról lévén szó, 800-as családba tartozó Snapdragonról nem igazán lehet szó, azonban az M4 Aquába szerelt 615-ös Snapire sem lehet egyetlen rossz szavunk sem, hiszen ez a nyolcmagos 64 bites Qualcomm okosság is simán kiszolgálja a 720p HD kijelzőt, sőt! A 28 nanométeres csíkszélességű MSM8939 SoC-nek részét képezi egyrészt négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53 mag, másrészt négy 1 GHz-es Cortex-A53 mag, harmadrészt pedig egy Adreno 405-ös GPU. Teszteredményeink a következők: AnTuTu – 34806 pont, GeekBench 3 – 626/2465 pont, Basemark X – 9225 pont, Basemark OS II – 787/1064 pont.

 

A 2 GB RAM teljesen korrekt, azért viszont igen nagy kár, hogy a flashmemória mindössze 8 GB-os, ráadásul ebből alaphelyzetben alig 1,5 GB szabad. Ez olyannyira kevés, hogy némelyik komolyabb játékot helyhiány miatt egyszerűen lehetetlen feltelepíteni a telefonra. Megjegyzendő, hogy az E2303 típusjelű 8 GB-os mellett egy E2306-os jelzésű 16 GB-os változatban is készül az M4 Aqua, ami mindenképpen jobb választás, már ha sikerül egyáltalán hozzájutnunk. Wireless fronton nincs okunk panaszra: az LTE 150/50 Mbit/s sebességel hasít, a Wi-Fi a/b/g/n szabványú, a Bluetooth 4.1-es és még NFC-t is van a mobilban. Infravörös port, USB OTG funkció, illetve wireless tölthetőség viszont nincs a fedélzeten. Amennyiben dupla SIM-slotra vágyunk, akkor az E2312-es típust kell keresnünk, arra viszont jobb ha felkészülünk, hogy ebben a modellben nincs LTE.

 

Konklúzió
A Sony Xperia M4 Aqua alapkoncepciója mondhatni tökéletes: vedd át egy csúcsmobil külcsínjét, másold le annak vízállóságát és dobd piacra azt egy széles tömegeknek szánt készülék formájában. A kijelző bár nem QHD és még csak nem is Full HD, simán korrekt minőségű, a chipset ugyan nem egy erőmű, de a fürge működésre abszolút garanciát jelent és nem is fogyaszt sokat, illetve a friss nyalókás Android szoftverbe sem lehet belekötni. Azért viszont nagyon kár, hogy a Sony csak 8 GB belsőmemóriát pakolt a készülékbe, ezenkívül pedig a kamerán is lenne még mit csiszolni. A 299 eurós hivatalos listaárú Xperia M4 Aqua cikkünk írásakor hazánkban mintegy 100 ezer forintos kártyafüggetlen áron szerezhető be, ami egyértelműen soknak mondható, még akkor is, ha egy vadonatúj modellről beszélünk. Összehasonlításképp, a jó ideje piacon levő Xperia Z2 ma már akár 90 ezer forint ellenében hazavihető, az Xperia Z3 compact 95 ezer forinttól indul, az Xperia Z3 pedig legolcsóbban 110 ezer forintos áron kapható. Ezzel zárul is Xperia M4 Aqua tesztünk, legközelebb pedig már a friss-ropogós Z3+ kerül majd terítékre nálunk…

Sony Xperia M4 Aqua (E2303)
Pozitívum: letisztult vonalvezetés, por- és vízállóság, általánosan kiváló minőség, korrekt HD-kijelző, nyolcmagos 64 bites chipset, 2 GB RAM, microSD bővíthetőség, LTE mobilnet, Wi-Fi, Bluetooth 4.1, NFC, korrekt üzemidő, STAMINA üzemmód, Lollipop szoftver, szerethető Sony UI, opcionális dupla SIM-slot.
Negatívum: mindössze 8 GB belsőmemória, a kamera lehetne jobb minőségű és fürgébb, vastag káva, fixen beszerelt akksi, monó hangszóró, lassú gyári töltő, alapáron nem jár headset, magas kezdőár.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik