Mobil

Videó: így kap lángra egy szupermobil

Ennek a jobb sorsra érdemes készüléknek nem a túlhevülő chipset okozta a gyulladásos halálát.

Az elmúlt időkben rengeteg különböző eszement mobiltelefon kínzós videót láthattunk, melyekben általában leejtik a készüléket, puskagolyót röpítenek bele, kocsival hajtanak át rajta, vagy éppen víz alá merítik. Az alábbi, angol feliratos videó készítői is egy laza földre pottyantós résszel kezdték a HTC One M9 eszelős szivatását, utána viszont egyedi módon egy lángszóróval estek a mobilnak, mely ily módon nem belülről, a Snapdragon 810 chipsettől hevült túl, hanem szépen lassan kívülről emésztette fel a tűz.

 

Az anodizált alumíniumból készült, rendkívül karcálló borítású HTC One M9 kicsit kisebb és könnyebb lett az elődjénél, új helyre került a bekapcsológombja és vadonatúj színekben pompázik. A 144,6×69,7×9,6 milliméter méretű, illetve 157 gramm tömegű újdonság előlapját egy 5 colos képátlójú Super LCD3 érintőkijelző uralja, mely a legfrissebb trendektől eltérően még nem QHD, hanem csak Full HD felbontású, ily módon a pixelsűrűsége “csak” 441 ppi. A korábbiaknál szebb színekkel támadó kijelző mellett természetesen ott figyel a remek BoomSound hangszóró páros, mely idén még Dolby Sound technológiával is fel lett vértezve.

A motorháztető alatt egy Qualcomm Snapdragon 810-es 64 bites chipset található, melynek részét képezi egyrészt négy darab 2 GHz-es Cortex-A57 mag, másrészt négy darab 1,5 GHz-es Cortex A53 mag, harmadrészt pedig egy Adreno 430-as GPU. A RAM 3 GB kapacitású, ezenkívül pedig említést érdemel még a 32 GB-os és bővíthető belsőmemória, a LTE Cat. 6/9 mobilnet, az ac Wi-Fi, a Bluetooth 4.1, illetve a GPS-vevő. A 2840 mAh kapacitású akkumulátoros és gyorstöltős HTC One M9 alaphelyzetben nem vízálló, de a hozzá szánt IP68-as tokkal könnyen azzá tehető.

A két darab 4 megapixeles hátsó kamera végre a múlté, helyüket ugyanis idén már egy 20 megapixeles felbontású és 1/2,3 colos méretű Toshiba BSI-CMOS szenzoros fényleső vette át. Az f2,2 fényerejű kamera révén maximum 5376×3752 pixeles felbontásban fotózhatunk, akár RAW módban is, ezenkívül pedig a dupla LED-segédfény, illetve a 4K videófelvevő mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az optikát zafírüveg védi a karcok ellen, de az optikai képstabilizátorról sajnos le kell mondanunk. A 4 megapixeles UltraPixel technológia ezúttal már csak a frontoldali kamerában képviselteti magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik