Mobil

LG G4 teszt: bőrben az igazság

A koreai gyártó idei csúcsmobilja valódi bőrborítással és számos új fejlesztéssel hódít - teszten az LG G4.

Az LG tavaly május végén jelentette be, majd pedig a nyár közepén dobta piacra felsőkategóriás okostelefonját, a sokak által kedvelt G3-at, melyből az elmúlt időkben több mint 10 millió példány talált gazdára világszerte, és amely készüléket nemrégiben az év okostelefonjának választották. A remek ár/érték arányú, illetve a kijelzőméretéhez képest relatíve kompakt kialakítású G3 idén április végén kapta meg az utódját: az általunk előzetesen már a londoni bemutatón kipróbált G4-től azt várja az LG, hogy legalább 12 millió példányban támadja le a piacot. Bár a HTC idén egyelőre nem alkotott túl maradandót és a Sony egyelőre kivár, a Samsung nagyon összerakta az S6 és S6 edge készülékeket, így a G4 abszolút nincs könnyű helyzetben. Lássuk, hogy pontosan mit virít!

 

Design, minőség
Az LG G4 149,1 milliméter hosszú, 75,3 milliméter széles, illetve 6,3-9,8 milliméter vastag, miközben 155 grammot nyom a mérlegen, vagyis elmondható róla, hogy enyhén hosszabb és szélesebb, illetve kicsit nehezebb lett az elődjénél. A telefon akár valódi bőrből készült hátlappal is megvásárolható: a tizenkét hétig tartó cserzési folyamat során 100 százalékig természetes cserzőanyagokat használnak, mely egyrészt környezetbarát megoldás, másrészt pedig olyan minőséget produkál, ami eddig leginkább csak a luxuskategóriás Gucci és Prada bőrtermékek esetében volt megszokott. Bár a bőr hátlap rengeteg színváltozatban készül, hazánkban egyelőre csak a fekete és a barna változat lesz kapható, viszont a harmadik negyedévben érkeznek majd az opcionálisan megvásárolható egyéb színű hátlapok is. A G4 fogása nagyon rendben van, a bőr hátlap iszonyatosan jól néz ki, jellegzetes illata is van, és komoly előny, hogy egyáltalán nem látszanak meg rajta az ujjlenyomatok.

 

Felszereltség
Nem meglepő módon a készülék bal és jobboldali éle teljesen csupasz, ugyanis a kezelőszervek a hagyományoknak megfelelően a hátlapra kerültek. A 23×10 milliméteres felületen három nyomógomb található, melyek felülete a korábbiaknál érdesebb, illetve határozottab vonalvezetésű lett, vagyis e tekintetben mindenképpen előrelépést tapasztalhatunk a G3-hoz képest. Az új Quick Shot funkció révén minden korábbinál gyorsabban készíthetünk fotókat: az exponáláshoz elegendő kétszer gyorsan a hátoldali hangerő csökkentőgombra nyomni, és ez a funkció akár a készülék stand-by üzemmódjában is használható. Ha a hangnövelő gombra nyomunk kétszer, akkor annak hatására a QuickMemo+ funkció aktiválódik. A felső élre került a tévétávirányításhoz használatos infravörös port és a kiegészítő mikrofon, alul pedig egy jack dugaljra és egy microUSB portra lehetünk figyelmesek. A fő hangszóró a hátoldal alsó szekciójában található, és bár korrekt hangerejű és hangminőségű, e tekintetben még mindig a HTC-féle dupla előlapi hangszórós BoomSound viszi a prímet.

 

 

Akkumulátor
Riválisaitól eltérően a G4 bármikor könnyen szétkapható, ennek megfelelően villámgyorsan cserélhető az esetlegesen lemerült akkumulátora. A készülék változatlanul microSIM kártyákat eszik, és szerencsére a microSD bővíthetőség sem hiányzik belőle. Az akkumulátor a G3-hoz hasonlóan 3000 mAh kapacitású, azonban az újfajta Graphic RAM alkalmazása révén 4 százalékkal, az új felépítésű LCD panel révén pedig 7 százalékkal sikerült növelni az üzemidőt, legalábbis az LG közlése szerint. Mi azt tapasztaltuk, hogy a G4 körülbelül ugyanaddig használható egy feltöltéssel, mint a G3, vagyis masszív használat mellett ez a készülék is simán lemeríthető egy nap alatt. A gyári vezetékes töltő 1,8 amperrel pumpálja az akksit, de sajnos nem QuickCharge 2.0 kompatibilis, így ha a készülék ezen funkcionalitását is használni szeretnénk, akkor be kell szereznünk egy ilyen töltőt, illetve természetesen Qi vezeték nélküli töltőt is vehetünk a telefon mellé.

 

 

Kijelző
Méretét és felbontását tekintve a G4 kijelzője semmit sem változott a G3-ban lévő elődjéhez képest, vagyis maradt az 5,5 colos képátló, illetve a 2560×1440 pixeles felbontás, melynek kombinációja 538 ppi-s pixelsűrűséget eredményez. Ellenben az IPS LCD technológiájú és hivatalos DCI minősítésű “Quantum” panel 50 százalékkal magasabb kontrasztaránnyal, 25 százalékkal nagyobb fényerővel, illetve 20 százalékkal szélesebb színtartománnyal támad. Az elődjénél vékonyabb display ezenkívül kevesebbet is fogyaszt, az Advanced In-Cell Touch technológia révén pedig az érintésérzékenységén is javítottak egy keveset. Újdonság, hogy a kijelző egy igen enyhe görbületet kapott, melynek rádiusza 3000 milliméter – összehasonlításképp a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt LG G Flex2 sugara 700 milliméter. 3 méteres rádiusszal egyébként az LG Magna és az LG Spirit rendelkezik, és a gyártó szerint ez a megoldás 20 százalékkal strapabíróbbá teszi a telefonokat a fejjel lefelé történő véletlen leejtésekkel szemben. A G3 mellé helyezett G4 képe egyértelműen szebbnek tűnik, a feketéi mélyebbek, bár a gyártó ezúttal mintha kicsit már egy kicsit túl hidegre vette volna a színhőmérsékletet.

 

 

A Gorilla Glass 3 védelmet élvező panelen hatféle betűtípus és hatféle betűméret közül választhatunk, a virtuális QWERTY billentyűzet pedig orientációtól függően 5,5×7, illetve 8×5 milliméteres gombokkal várja ujjaink érkezését. A zárolt készülék a szokásos módokon kívül az LG saját Knock Code megoldásával, illetve egyszerű dupla koppintással is felébreszthető. Természetesen widgeteket is elhelyezhetünk a lock-screenen, melyen az aktuális időjárásnak megfelelő látványos effektek is fel-fel tűnnek. A G Flex2-ről ismerős megoldás, hogy a stand-by kijelzőn lefelé indított swipe mozdulattal bármikor egyszerűen előcsalogatható a kijelző tetején a pontos idő és a dátum. A felülről lehúzható értesítési sávon öt gyorsgomb és két csúszka figyel, a jobbfelső sarokban pedig a beállítások menübe, illetve a felhasználó váltó felületre irányító gombok találhatók. A hétféle lapozási effekttel ékesített alapképernyőn maximum hét slide-unk lehet, az áttekintő mód egy gyors pinch-to-zoom mozdulattal érhető el. A főmenü 5×5, illetve 4×5 ikont tár elénk. Az alkalmazásváltó a Lollipop-féle default designt virítja és innen is könnyen elérhető az osztott képernyős üzemmód, ezenkívül pedig a kijelzőn bárhova odapakolható és átméretezhető ablakos appokról sem szabad megfeledkeznünk. A kijelző legalsó sora fekete, illetve fehér színű lehet, és maximum öt funkciógombot pakolhatunk ide kényünk-kedvünk szerint.

 

 

Kamera
Míg a G3 hátsó kamerájában egy 13 megapixeles képérzékelő található, addig a G4-ben már egy 16 megapixeles felbontású új szenzor figyel, melyet házon belül az LG Innotek fejlesztett ki. Az f1,8-as objektív és az újgenerációs képérzékelő révén a G4 kamerája mintegy 80 százalékkal több fényt képes magába engedni, mint a G3 fénylesője. Ennek köszönhetően rossz fényviszonyok mellett is kiváló fotók készíthetők, jelentősen kisebb képzaj mellett. Az f2,2-es obiknál 49 százalékkal, az f1,9-eseknél (Galaxy S6) pedig 11 százalékkal nagyobb fényerőt úgy sikerült elérni, hogy a G4 objektíve kétszer akkora méretű, mint a G3-é, ezenkívül pedig fontos megjegyezni, hogy az objektívben a megszokottól eltérően nem négy, vagy öt, hanem hat darab, igen nagy pontosságú lencsetag található. A képérzékelő mérete 1/2,6 colra nőtt, vagyis az elődhöz képest e tekintetben 40 százalékos növekedésről beszélhetünk, illetve fontos változás, hogy a szenzor már nem 4:3, hanem 16:9 képarányú – a szélesvásznú fotók 5312×2988 pixelesek. Íme néhány tesztfotó, melyek eredeti méretű változatához egyszerűen csak rá kell kattintani az adott képre:

 

 

 

Az OIS 2.0 nevet kapott optikai képstabilizátor immár nem kettő-, hanem háromtengelyes, és az LG szerint az iparág legjobb minőségű stabilizálásra képes, mivel irányonként immár nem egy, hanem akár két fokos elmozdulást is képes semlegesíteni. Világelső újdonságként színspektrum szenzor is került a fedélzetre, mely fejlett fény- és objektumérzékelésre képes. A témát akár 0,276 másodperc alatt élesre állító lézerfókuszos kamera automatikusan érzékeli, hogy kinti vagy benti körülmények mellett fotózunk, és úgy állítja be a képrögzítést, hogy a színek minden esetben pontosak legyenek.

 

 

 

A haladó fotósok számára mindenképpen jó hír, hogy a kamera felhasználói felülete végre manuális beállítási lehetőségeket is felvonultat: immár szabadon állíthatjuk nemcsak a fényérzékenységet (ISO50-2700) és a fehéregyensúlyt (2400-7400 K), hanem akár a záridőt is (1/6000-30 másodperc), ezenkívül pedig immár a RAW formátum is támogatott. A konkurens S6-on nincs manuális zársebesség választás és RAW támogatás, de például a Nokia/Microsoft-féle Lumiákon már jó ideje elérhetők ilyen lehetőségek. A JPEG felvételek átlagosan 5-6 MB-osak, a RAW képek pedig 20 MB helyet foglalnak – szerencsére ez utóbbi állományokat is villámgyorsan menti a rendszer. Panorámaképeink immár akár 100 megapixelnél is nagyobb felbontásúak lehetnek, és igen jól mutatnak. Hasznos dolog, hogy az élőképen immár vízszintező és hisztogram is megjeleníthető, ezenkívül pedig a galéria is okosodott, ugyanis megjelent benne a fotókat készítési hely és időpont alapján csoportosan emlékekként kezelő funkció.

 

 

 

Fényfestés
Mivel lényegében bármilyen záridőt manuálisan be lehet állítani, akár remek fényfestéses trükköket is csinálhatunk a G4-gyel (a Huawei P8-hoz hasonlóan) – az alábbi fotók 6 másodperces záridő és egy apró LED-lámpa segítségével készültek:

 

Videós szekció
Nem is lehet kérdéses, hogy a videófelvevő simán megugorja a ma már elvárható Ultra HD szintet, de ezt már a G3 is tudta. A 3840×2160 pixeles felvételek 30 fps sebességgel, sztereó hangsávval és nem túl magas, 30 Mbit/s-os bitrátával bírnak. Full HD-ben csak 30 fps-t kapunk, a 60 fps-es üzemmód valami miatt ismét kimaradt, 720p HD esetében pedig 120 fps jelenti a plafont, de ezeknek a remekül lassítható mozgóképeknek elég gyenge a minősége, vagyis e tekintetben sajnos nem sok előrelépés történt a G3 óta. Íme egy Ultra HD, valamint egy Full HD tesztvideó:

 

 

Szelfizés
Az f2-es fényerejű frontkamerát sem hagyta érintetlenül az LG, melynek eredményeképp a felbontás 2 megapixelről 8 megapixelre katapultált, illetve egy ultravékony, mindössze 0,1 milliméteres infravörös szűrőt is pakoltak a korábbi híradásokkal ellentétben nem 4K, hanem “csak” Full HD videófelvételre képes szenzor elé. Ez utóbbi a korábbiaknál természetesebb és valósághűbb színű felvételek elkészítését teszi lehetővé. A Gesture Interval Shot lényege, hogy az akár egyszerű integetős gesztussal is kioldható szelfizéskor nem egy, hanem kapásból négy felvétel készül, melyek közül legalább az egyik jó eséllyel tetszeni is fog nekünk. Említést érdemel továbbá a HDR funkció, az arcszépítő feature, illetve a kettős kép üzemmód.

 

 

Felhasználói felület
Tavaly a G3-on debütált a gyártó minimalista és ezzel párhuzamosan igen könnyen kezelhető felhasználói felülete, melynek továbbfejlesztett utódja került a G4-re, még pedig LG UX 4.0 néven. Az új UI a korábbiaknál is egyszerűbb használattal kecsegtet, továbbfejlesztett Smart Bulletin megoldása pedig egy helyen gyűjti össze a felhasználó számára fontos rengeteg különböző információt és funkciót, így például az LG Health-t, a naptárt, a zenelejátszót, a Smart Settings felületet, a Quick Remote-ot, illetve a Smart Tips-et. Okosabb lett az alapértelmezett naptár, melynek úgynevezett eseményzseb funkciója révén fotót, szöveget, jegyzetet, feladatot, helyszínt és Facebook eseményeket is bármely napra gyerekjáték egyszerűséggel odahúzhatunk. Az aktuális háttérkép domináns színét automatikusan magára applikáló Smart Notice is okosabb lett, vagyis egy esős nap reggelén nemcsak annyit képes tanácsolni, hogy vigyünk magunkkal esernyőt, ugyanis ha mi általában autóval szoktunk elindulni otthonról, akkor ehelyett azt tanácsolja, hogy a vizes aszfalton vezessünk óvatosan.

 

 

Szoftver
A friss-ropogós Android 5.1-et futtató G4-en (nyáron a G3 is 5.1-es frissítést kap) egyrészt ott figyel a Google-féle Chrome böngésző, másrészt a gyártó saját browsere, mely akár átméretezhető formában is használható. A névjegyzék öt fület kapott, melyek a következők: tárcsázás, hívásinfó, névjegyek, kedvencek és csoportok. Említést érdemel továbbá a YouTube kliens, az email és Gmail app, a fájl- és feladatkezelő, a látványos időjárás alkalmazás, a backup funkció, az óra (ébresztés, időzítő, világóra, stopper), a számológép, illetve a hét nyelven tudó (magyarul nem) VoiceMate digitális asszisztens. Az LG Health gyaloglás, futás, biciklizés, túrázás és görkorcsolyázás tevékenységeket támogatát, és akár opcionális hőmérőt, vérnyomásmérőt, valamint mérleget is csatlakoztathatunk hozzá. Az RDS-es sztereó FM-rádió használatához kell a szokásos vezetékes füles, a hétsávos ekvalizeres zenelejátszó állítható sebességű és képes kapcsolódó videókra keresni, valamint időzítetten kikapcsolni, a videólejátszó pedig lényegében bármilyen állománnyal lazán elboldogul. A Smart Cleaning tavalyról már ismerős, újdonság viszont az energiatakarékos üzemmód játékoptimalizáló tudása. A G3-hoz képest kimaradt például az egykezes művelet, a mozdulatkezelés, az intelligens képernyő, illetve a kezdőlap mentés opció, bár ez akár annak is betudható, hogy a tesztkészüléken még nem a teljesen végleges szoftver fut.

 

 

Hardver
Míg a G Flexben 800-as, a G3-ban pedig 801-es, addig a G Flex2-ben már 810-es Snapdragon (MSM8994) chipset található, ám érdekes módon nem ez landolt a G4-ben, melynek vélhetően a nyolcmagos 810-es Snapi melegedési problémája lehet a fő oka. A G4-ben ugyanis egy hatmagos Snapdragon 808 található: a 20 nanométeres csíkszélességű, 64 bites MSM8992 SoC-ben többek közt két darab 1,8 GHz-es Cortex-A57 processzormag, négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53 mag, valamint egy 600 MHz-es Adreno 418-as grafikusgyorsító található. Tény, hogy a Galaxy S6-ban lévő 14 nanométeres Exynos 7420-as brutál chipsetnek a közelébe sem férhet a 808-as Snapi, azonban ettől függetlenül nincs okunk panaszra, ráadásul több okból sem. Egyrészt ugyanis a G4 minden körülmények mellett villámgyors (ellentétben a G3 kezdeti nehézségeivel) és például még a Real Racing 3 is kiválóan fut rajta, másrészt pedig alig melegszik és emiatt tartós kínzás során sem csökken a teljesítménye. Alaphelyzetben ugyan a 810-es chipset jobb teszteredményeket produkál, de ha tartósan komoly igénybevételnek tesszük ki, akkor simán lelassul a 808-as szintjére. Teszteredményeink a következők: AnTuTu – 49716 pont, Geekbench 3 – 1137/3488 pont, Basemark X – 25271 pont, Basemark OS II – 1533 pont. Jól érződik, amit a gyártó is hangsúlyoz: a G4 kapcsán az LG és a Qualcomm szoros együttműködést folytatott egymással, és ennek eredményeképp a Snapdragon 808 miatt abszolút nem érződik vérszegénynek a készülék. A 808-as chipset egyébként nem exkluzív LG hardver, és a közeljövőben várhatóan más gyártók is kiadnak majd ilyen SoC-s termékeket.

 

GPU, memória, adatátvitel
A 128 ALU-t felvonultató Adreno 418 körülbelül 20 százalékot ver a G3-ban lévő Adreno 330-ra, körülbelül az Adreno 420 szintjén van és persze jelentősen elmarad a 288 ALU-s Adreno 430-tól. A memóriavezérlő sajnos nem a legújabb: a 933 MHz-es LPDDR3 támogatás révén maximum 12,8 Gbit/s-os sávszélesség érhető el, szemben a rivális high-end chipsetek-féle 1600 MHz-es LPDDR4 támogatással, illetve 25,6 Gbit/s-os sávszélességgel. A RAM 3 GB kapacitású, a 32 GB-os flashmemória (ebből 20 GB szabad) pedig microSD memóriakártyával bővíthető – a készülék mellé 15+100 GB Drive felhőtárhely kapacitást kapunk a Google-től. Wireless fronton nincs okunk a panaszra, hiszen adott a 450 Mbit/s-os LTE mobilnet, a mindentudó kétnormás Wi-Fi, a Bluetooth 4.1 és persze az NFC is, a hasznos kiegészítők közül pedig a körablakos QuickCircle tokot kell kiemelnünk. A gyártó ezenkívül szoros együttműködést folytat a Volkswagennel, melynek keretein belül a német autógyártó egyes modelljei a MirrorLink kapcsolatnak köszönhetően a fedélzeti kijelzőjükön is képesek megjeleníteni a G4 funkcióit és tartalmait. A minden hájjal megkent GPS-vevő világelsőként szenzorok által támogatott üzemmóddal bír: a Qualcomm IZat kompatibilis megoldás szűk utcákban és beltérben a korábbiaknál 50 százalékkal pontosabb helymeghatározást biztosít. Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel, hogy minden G4 mellé alapáron jár az elődjénél jobb hangminőséggel kecsegtető QuadBeat 3 vezetékes sztereó füles.

 

Hazai elérhetőség
A kereskedelmi forgalomba szánt első LG G4 szállítmányok várhatóan a jövő hét végén érkeznek meg Magyarországra, ami azt jelenti, hogy a készülék hazai forgalmazása előreláthatólag június első napjaiban kezdődhet meg. Jó hír, hogy az újdonság nemcsak a kártyafüggetlen piacon, hanem mindhárom hazai mobiloperátor kínálatában is elérhető lesz. A G4 kártyafüggetlen kezdőára valahol 200 ezer forint magasságában fog alakulni, és a mobilszolgáltatók várhatóan különböző ajándékokat is adnak majd az elsőkörös vásárlóknak. Az alapmodell műanyag hátlappal rendelkezik, a nála néhány ezer forinttal drágább kiadás mellé pedig egy valódi bőrből készült hátlap és egy aranyszínű hátlap lesz gyárilag csomagolva. Érdekesség, hogy egy a G Flex 2-éhez hasonló telenoros akció keretein belül a G4-et vásárlók a vásárlást követő egy évben egy alkalommal teljesen ingyen és bérmentve cseréltethetik majd ki telefonjuk esetlegesen betört kijelzőjét.

 

Konklúzió
Az LG a jelek szerint 2015-ben is alaposan odatette magát a high-end szektorban, és a G4 fejlesztésébe mindent beleadott. A bőrborítás abszolút lájkolható, a kijelző szebb lett, a kamera sokkal többet tud és a sebességgel sincsenek gondok, még annak ellenére sem, hogy a készülék chipsete nyers erő tekintetében nincs éppen a topon. A könnyen cserélhető akkumulátor és a microSD bővíthetőség ugyancsak sokat nyom a latban, azt viszont nehéz megjósolni, hogy a jelenlegi G3 tulajok milyen arányban váltanak majd G4-re. A mind a mai napig igen korrekt G2-t nyúzók viszont nyugodtan elgondolkozhatnak a cserén.

LG G4 (H815)
Pozitívum: minőségi bőrborítás, javított minőségű és enyhén ívelt QHD kijelző, általánosan remek sebesség, cserélhető akksi, bővíthető memória, fényerős és megnövelt felbontású kamera, fejlett optikai képstabilizátor, manuális fotós üzemmód, jobb szelfikamera, friss Android, továbbfejlesztett UI, gyors mobilnet, pontos GPS-vevő, dual-band Wi-Fi, Bluetooth 4.1, NFC, Qi támogatás, Quad Beat 3 füles.
Negatívum: az elődjénél nagyobb és nehezebb, a chipset nem a legmodernebb, a gyári töltő nem QuickCharge 2.0 kompatibilis, az akksi lehetne kicsit combosabb, a videófelvevő nem remekel magasabb fps témában.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik