Mobil

Teszt: Samsung Galaxy S6 edge – nulláról a csúcsra

Kipróbáltuk 2015 egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó csúcskészülékét, a duplán ívelt kijelzős S6 edge-et.

Nyílt titok, hogy az elmúlt esztendő nem éppen úgy alakult a Samsung számára, ahogy azt a koreai vállalat vezetői szerették volna. A cég mobiljai a vártnál kisebb mennyiségben fogytak, melynek eredményeképpen az utolsó negyedévben az Apple meg is előzte régi riválisát. Ennek okait sokáig boncolgathatnánk, de az biztos, hogy a kevés valódi innovációval és gagyi külcsínnel támadó Galaxy S5 egész konkrétan sokat rontott a cég helyzetén. Szerencsére utána kijöttek a minden szempontból remek Galaxy A készülékek és a Galaxy Note 4 nagyágyú, most pedig itt a nulláról újraépített Galaxy S6, illetve Galaxy S6 edge, és van remény arra, hogy a Samsung hamarosan újból növekedésnek fog indulni. Mi ezúttal a cég aktuális non-plus-ultra készülékét, a Galaxy S6 edge-et vesszük górcső alá.

 

Design
Az oly sokat szidott szappantartó forma, illetve a gagyi műanyagok szépen lassan a feledés homályába vesznek, és gyors közvélemény kutatásunk alapján elmondhatjuk, hogy jelen tesztalanyunk a megkérdezettek túlnyomó többségére számára “első pillantásra szerelem” kategóriás. A fekete, fehér, arany, illetve smaragdzöld változatokban készülő újdonság elő- és hátlapját Gorilla Glass 4 védi és egyben ékesíti, az oldaléleken pedig valódi fém tapogatható az ujjainkkal. Nincs mit szépíteni, az S6 edge egyszerűen kívánatosra sikeredett, ami mindenképpen jó kezdet. A 7 milliméteres vastagság abszolút lájkolható, ezenkívül pedig a 132 grammos tömegre sem lehet egyetlen rossz szavunk sem. És ami talán a legfontosabb: az S6 edge a mai phablet szörnyetegek korában kellemesen és üdén kompakt jelenségnek tekinthető.

 

Felszereltség
Eddig tehát minden szép és jó, ellenben az immár nem vízálló unibody kialakítás miatt sokan jogosan kritizálják a készüléket, hiszen ily módon például azonnal elfelejthetjük a gyors akksicserét. Ha már itt tartunk, az S5-höz képest 2800-ról 2600 mAh-ra csökkent az akkumulátor kapacitása, de szerencsére ezúttal is megkapjuk a már ismert energiatakarékos és ultratakarékos üzemmódokat. Egy feltöltéssel mintegy 3,5-4 órás kijelzőidőt lehet elérni, és komolyabb nyomkodás mellett bizony simán lemeríthető akár egy nap alatt is a telefon, de óvatosabb duhajkodás esetén akár a két nap is hozható. A QuickCharge 2.0 technológia révén az akksi villámgyorsan telepumpálható, ezenkívül pedig immár a vezeték nélküli töltésnek sincs semmi akadálya. A hangerőt baloldalt lehet állítani, a bekapcsoló gomb az ellentétes oldalra került, felül pedig ott figyel egy mikrofon, egy infravörös port (TV-távirányításhoz), illetve egy nanoSIM tálca. Az alsó élen landolt a másik mikrofon, a 3,5 milliméteres dugalj, a szimpla hangszóró, illetve a fedetlen microUSB port. A hangminőség alapvetően rendben van, de HTC-féle BoomSound muzsikára senki se számítson, ezenkívül pedig az elődhöz képest visszalépést jelent, hogy az USB immár nem 3.0-ás, hanem csak 2.0-ás.

Kijelző
Mostantól minden S6 tulajnak abban a vizuális orgiában lehet része, melyben tavaly még csak a limitált szériában piacra dobott S5 LTE-A tulajoknak volt részük: 5,1 colos képátlón immár nem 1920×1080, hanem 2560×1440 pixelt kapunk, melynek köszönhetően a standard S5-féle 432-ről 577 ppi-re katapultált a pixelsűrűség. A Super AMOLED technológiájú, gyémánt PenTile mátrixos panel a DisplayMate alapos tesztjei szerint a világ legjobb mobilkijelzője, még pedig a Note 4 5,7 colos hasonló képmegjelenítőjével holtversenyben. Az előlap közel 72 százalékát uraló kijelzőn pixeleket egyáltalán nem látni, a betekintési szögek hatalmasak, a színek helyesek, a kontrasztarány lényegében végtelen, ezenkívül pedig az erős napsütés melletti leolvashatósággal sincsenek gondok. Képernyőmódból a következő négy áll a rendelkezésünkre: adaptív, mozi, fénykép és alapvető. A betűméret hét fokozatban állítható, ötféle betűtípus közül lehet választani, feloldási effektből kétfélét (vízcsepp, gyöngyöző buborék) kapunk, és az alap témán kívül két extrát (pink, space) is pakolt a telefonra a Samsung. A virtuális billentyűzet 5×6,5, illetve 8×5 milliméteres gombokat vonultat fel – a kijelző alatti gombok közül a középső egy hagyományos nyomásérzékeny-, a másik kettő pedig érintésérzékeny példány.

 

 

Edge
Elsőként a szeptemberben debütált Note Edge-en volt az oldalán lefelé kanyarított kijelző, de csak az egyik oldalt. Ehhez képest az S6 edge már mindkét oldalélén lefelé van görbítve, igaz nem olyan komoly mértékben, mint a Note Edge-en, illetve ezúttal a dedikált 160 pixeles extra paneleket is elbukjuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a látványon kívül semmire sem lenne jó a hajlított kijelző szekció, hiszen például hívás vagy értesítés (SMS, e-mail) érkezésekor bekapcsolhat az edge felület világítása, illetve ugyanitt megtekinthetjük a legfontosabb partnerekkel kapcsolatos színkódos értesítéseket. Az információfolyam feature révén kikapcsolt főképernyő esetén is láthatjuk egy sávban a számunkra fontos hírcsatorna történéseket, az éjjeli óra előnyeit pedig talán nem szükséges hosszasan ecsetelnünk. Ennek kapcsán viszont hiányoljuk, hogy az amúgy minimális fogyasztású órakijelzés nem működhet a nap 24 órájában (hanem csak 12-ben, mint a Note Edge-en).

 

Kamera
Az ISOCELL képérzékelős S5-ből nagyon hiányzott az optikai képstabilizátor, hát most végre megkaptuk: az S6 edge hátlapból enyhén kiálló kamerája lényegében egy az egyben a Note 4-ből érkezett, vagyis ugyanahhoz a 16 megapixeles felbontású és 1/2,6 colos méretű, 1,2 mikronos pixelméretű Sony IMX240 szenzorhoz van szerencsénk, mint korábban. Lényegi változás azonban, hogy az objektív fényereje f2,2-ről f1,9-re növekedett, melynek köszönhetően rossz fényviszonyok mellett az S6 edge bizony még a kiváló Note 4-re is rá tud verni egy keveset. A 16:9 képarányú szenzor révén maximum 5312×2988 pixeles felbontású fotók készíthetők, ráadásul villámgyorsan: a kamera a home gomb dupla lenyomására rögtön életre kel, szinte azonnal fókuszál és késedelem nélkül rögzít is. Íme néhány tesztfotó, melyek kattintásra új ablakban és eredeti méretükben (5-6 MB) nyílnak meg:

 

 

 

 Alaphelyzetben minden beállítást elvégez helyettünk az automatika, professzionális módban pedig manuálisan állítható a fényérzékenység (ISO100-800), a fényérték, a fókusztávolság, a fehéregyensúly és színtónus, de például a zársebesség sajnos nem. Remek dolog, hogy a manuális beállításokat három egyéni üzemmódban könnyen elmenthetjük és ezeket utána gyorsan újból el lehet érni. Az időzítő 2/5/10 másodperces késleltetésre képes, a HDR funkció gyorsan és szépen végzi a dolgát, adott a hangvezérlési lehetőség (angolul), ezenkívül pedig kapunk még geotagging feature-t, látványos effekteket, szelektív fókuszálási lehetőséget, illetve fejlett panorámakép üzemmódot. A virtuális felvétel opciót választva egy adott tárgyat lehetőségünk van körben rögzíteni, majd pedig lejátszáskor bármikor újból körbejárni. A frontkamera sem lett elhanyagolva: az 5 megapixeles és ugyancsak f1,9-es fényerejű fényleső révén maximum 5 megapixeles fotók, illetve 2560×1440 pixeles videók készíthetők, és akkor a széles önarckép funkcióról, a virtuális felvételről, az időközbeni felvétel opcióról, a HDR módról és az állítható erősségű arcszépítő effektről még nem is beszéltünk.

 

 

 

 A videófelvevő természetesen simán megugorja a manapság elvárható 3840×2160 pixeles Ultra HD szintet, a 4K felbontású anyagok 48 Mbit/s-os bitrátával, 30 fps sebességgel és sztereó hangsávval rendelkeznek. Ezenkívül választható 2560×1440 pixeles felbontás is, az 1920×1080 pixeles Full HD anyagok pedig akár már 60 fps sebességűek is lehetnek (17-28 Mbit/s). HDR mód, digitális stabilizálás és videózás közbeni fotózás csak Full HD 30 fps mellett, illetve alatt van, 720p HD felbontás mellett maximum 120 képkocka/másodperc sebesség választható. Íme két tesztvideó, melyek közül az első 4K, a második pedig Full HD felbontású:

 

Szoftver
Az Android 5.1 egyelőre még csak a Nexusok kiváltsága, és az S6 edge-en lévő Android 5.0.2 frissességére nem sok panaszunk lehet, főleg, hogy például a Note 4 felhasználók túlnyomó többsége mind a mai napig a jó öreg Android 4.4.4-et nyúzza. A kevesebb néha több alapelvre építkezve a Samsung újragondolta a komplett felhasználói felületet, mely ily módon átláthatóbb és könnyebben használható lett. A fentről lehúzott sávon egyszerre öt gyorsgomb, illetve egy fényerő csúszka, valamint az S Kereső és a Gyors kapcsolódás gombja vehető szemügyre, a 4×5 ikonos főmenübe pedig az alapkijelző jobbalsó sarkában lévő gombbal tudunk belépni. Az alapképernyőn rengeteg slide-ot helyezhetünk el, melyek közül az első a kikapcsolható Briefing (Flipboard) – pinch-to-zoommal tudunk szerkesztésre váltani, és itt tudjuk megadni azt is, hogy az alapoldalakon 4×4, 4×5, vagy 5×5 ikon legyen. Az ikonok természetesen mappákba pakolhatók, melyek átnevezhetők és egyben akár át is színezhetők, akinek pedig túl bonyolult lenne a default UI, bármikor átválthat a minimalizált Egyszerű üzemmódra. Ha az alkalmazásváltó gombot lenyomva tartjuk, máris előjön a többablakos mód felülete, és kiválaszthatjuk, hogy mely két alkalmazást szeretnénk egymás mellett futtatni. Adott alkalmazásokban pedig arra is lehetőség van, hogy az ablakot lekicsinyítsük, ami többek közt az egykezes használatot segíti.

 

 

Szolgáltatások
A telefon alkalmazásra nyomva egy három részre (napló, kedvencek, névjegyzék) tagolt felület villan fel, tárcsázni pedig a jobbalsó sarokban lévő ikon lenyomását követően tudunk. Böngészésre mind az Internet nevezetű app, mind a Google-féle Chrome remekül használható, ezenkívül pedig kapunk még YouTube-ot, Facebookot, Instagramot, Whatsappot, masszív online támogatást élvező galériát és természetesen Google térképet és navigációt is. Ha offline térképekre vágyunk, érdemes letölteni a Nokia-féle remek Here alkalmazást. A Microsoft a OneDrive (115 GB felhőtárhely), a OneNote és a Skype révén képviselteti magát a fedélzeten, no és persze számológépről, jegyzetkészítőről, fájlkezelőről és hangfelismerős diktafonról is gondoskodott a Samsung.

 

 

Az S Tervező többek közt időjárás információkkal is szolgál, az S Health 4.0-ás legújabb kiadása pedig alapos ráncfelvarráson esett át: mostantól minden korábbinál egyszerűbben monitorozható a mozgási mennyiségünk, hogy mennyi kávét/vizet fogyasztunk, hogy mennyit eszünk, illetve, hogy milyen a pulzusunk vagy a véroxigénszintünk. Az UV-szenzor sajnos kimaradt, de kit érdekel, ha a Home gombba integrált ujjlenyomat szenzor végre olyan lett, amilyennek mindig is lennie kellett volna. Mostantól már nem kell elhúzni rajta az ujjunkat, villámgyorsan működik és lényegében minden fontosabb szervezet támogatását élvezi. Az FM-rádióról le kell mondanunk, cserébe viszont kapunk egy minden hájjal megkent, hétsávos ekvalizeres és FLAC támogatású zenelejátszót, valamint egy feliratkezelős és átméretezhető lebegőablakos videólejátszót.

 

Hardver
A Samsung ezúttal nem Snapdragon és Exynosos, hanem csak és kizárólag Exynosos változatban gyártja csúcsmobilját, és ebben nincs is semmi kifogásolni való. Míg ugyanis a Qualcomm csak nemrégiben váltott 28-ról 20 nanométerre Snapdragon fronton, addig a Samsung már a 20-ról 14 nanométerre történő előrelépést is megejtette, és vadonatúj Exynos 7420-as chipsete valami elképesztően jól sikeredett. A csak minimálisan melegedő, 64 bites big-LITTLE SoC részét képezi egyrészt négy darab 2,1 GHz-es Cortex-A57 mag, másrészt négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53 mag, harmadrészt pedig nyolc darab 772 MHz-es órajelű Mali T760-as grafikusgyorsító. A duplacsatornás 64 bites és 1600 MHz-es LPDDR4 memória sávszélessége nem kevesebb mint 25,6 GB/s, az UFS 2.0 NAND flashmemória pedig a korábbiaknál jelentősen kisebb fogyasztás mellett nyújt közel háromszoros teljesítményt. A még a nem éppen gyenge Note 4-et is könnyen falhoz állító S6 edge minden körülmények között iszonyatosan gyors, teszteredményeink a következők: AnTuTu – 70491 pont, Geekbench 3 – 1501/5404 pont, Basemark X – 38807 pont, Basemark – 1752 pont. Az alábbi fotón az S6 edge a Note 4 társaságában vehető szemügyre:

 

 

Memória mizéria
A RAM 3 GB-os, a belsőmemória pedig kiviteltől függően 32, 64, illetve 128 GB kapacitással bír – a nálunk járt példány 32 GB-jából alaphelyzetben mintegy 23 GB volt szabad. A memória sajnos nem bővíthető, amit a Samsung azzal magyaráz, hogy a telefon elképesztően gyors belsőmemóriája által biztosított felhasználói élménybe nem akartak belerondítani egy relatíve lassú microSD-slottal. Ez egyrészről érthető, másrészről viszont talán a felhasználókra kellett volna hagyni a döntést, hogy adott esetben microSD-t csúsztatnak a telefonba, vagy sem. Wireless fronton említést érdemel többek közt a 300/50 Mbit/s-os LTE Cat. 6 mobilnet, az a/b/g/n/ac szabványú Wi-Fi, az LTE+Wi-Fi letöltésgyorsító (30 MB-nál nagyobb állományokhoz), a Bluetooth 4.1 és NFC támogatás, illetve a kiváló GPS-vevő (Glonass, Beidou). Az MHL 3.0, illetve az USB OTG pedig már tulajdonképpen csak a hab a tortán.

 

Konklúzió
Míg tavaly teljes joggal sokat fanyalogtunk a Galaxy S5 miatt, addig idén a Samsung az S6 edge esetében bemutatta, hogy még mindig nagyon ért a mobilgyártáshoz, és hogy nulláról kezdve hogyan lehet egy vadonatúj high-end készüléket villámgyorsan a csúcsra juttatni. A minőség és a design fényéveket fejlődött, a már amúgy sem csúnya kijelző még szebb lett és még meg is hajlították, a processzor és a memória elképesztően gyors lett, a kamera végre OIS-t kapott és még az ujjlenyomat szenzort is sikerült gatyába rázni. No, persze az akkumulátor lehetne nagyobb kapacitású és cserélhető, és a microSD bővítőhelyet is illett volna belecsempészni a sajnos nagyon drága telefonba, ettől függetlenül az S6 edge-ről talán nem túlzás azt állítani, hogy a Samsung valaha készült egyik legjobb okostelefonja.

Tesztünk alanya egyébként egy még nem teljesen végleges állapotú S6 edge prototípus volt, ugyanis a készülék nemzetközi forgalmazása csak április közepén fog megkezdődni. A sík kijelzős és hajszálnyival karcsúbb akksis S6 alapmodell ára kiviteltől függően 699, 799, illetve 899 euró lesz, az S6 edge-ért pedig 849, 949, illetve 1049 eurót kérnek majd el, vagyis a hazai kártyafüggetlen ár nagyjából 210 és 320 ezer forint között fog alakulni. Jó hír, hogy a számos gyári kiegészítővel kompatibilis S6 és S6 edge mindhárom hazai mobilszolgáltató kínálatában elérhető lesz – a teszthez kapott korlátlan és szélvészgyors hipernetes nanoSIM-ért köszönet a Telenornak!

Samsung Galaxy S6 edge
Pozitívum: elöl-hátul üvegborítás, fémkeret, masszív és szemre való kialakítás, kompakt formaterv, egyedi hajlított kijelző, edge funkciók, QHD felbontású display, elképesztő chipkészlet, 3 GB RAM,villámgyors memóriakezelés, áramvonalasított felhasználói felület, OIS-es és f1,9-es főkamera, 5 megapixeles szelfikamera, villámgyors vezetékes töltő, wireless akksi töltési lehetőség, gyors LTE mobilnet, ac-s Wi-Fi, Bluetooth 4.1, NFC, infravörös port, GPS-vevő, javított ujjlenyomat szenzor, új S Health app, remek multimédiás képességek, többablakos üzemmód.
Negatívum: nem bővíthető a memória, nem cserélhető és nem túl nagy kapacitású akksi, nem vízálló a készülék, csak monó hangszóró, kimaradt az USB 3.0 és az FM-rádió, nincs exponálógomb, a zársebesség nem állítható manuálisan, nincs 240 fps-es videófelvevő, alapáron járhatna mellé Qi-töltő, magas ár.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik