Mobil

Idén közel 1,4 milliárd okostelefon kerül piacra

A smartphone piac növekedése idén is folytatódni fog, de a növekedés üteme lassuló tendenciát mutat.

A GfK piackutató cég német központja kiadott egy jelentést, melyből kiderül, hogy a tavalyi esztendőben világszerte mintegy 1,2 milliárd okostelefon adtak el, mely az előző évhez képest mintegy 23 százalékos növekedést jelent. Az előrejelzések azt mutatják, hogy idén várhatóan 1,368 milliárd készülék talál majd gazdára, vagyis az éves növekedés körülbelül 14 százalékos lesz.

2014-ben a legkomolyabb növekedést Latin-Amerikában regisztrálták, ahol is egy év alatt mintegy 59 százalékkal több okostelefont adtak el, mint 2013-ban, mely az érintett cégek számára 52 százalékos bevételnövekedést jelentett. A mi régiónkban, vagyis Közép- és Kelet-Európában is jelentősen több smartphone fogyott 2014-ben, mint az előző esztendőben, azonban míg a darabszám 37 százalékkal nőtt, addig a bevételek csupán 14 százalékkal növekedtek. Összehasonlításképp, Nyugat-Európában 2014-ban 11 százalékkal több okostelefont adtak el, mint 2013-ban, miközben a bevételek 7 százalékkal nőttek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik