Mobil

Lebukott a Samsung Galaxy S6

A dél-koreai gyártónál a jelek szerint már javában folyik az aktuális csúcsmobil utódjának tesztelése.

A Samsung idén februárban jelentette be, majd pedig áprilisban dobta piacra legfrissebb csúcstelefonját, az általunk is alaposan letesztelt Galaxy S5-öt. Nyílt titok, hogy a jövő év elején, állítólag valamikor márciusban érkező utódot már javában fejlesztik, és állítólag a Galaxy S5-höz képest teljesen új utakon fog járni.

A nemes egyszerűsségel Galaxy S6 névre keresztelt újdonság iparági források szerint nem egy egyszerűen felturbózott Galaxy S5 lesz, hanem egy teljesen új alapokra helyezett abszolút high-end készülék. Erre utal egyébként többek közt az a tény is, hogy a Galaxy S6-ot a cégen belül jelenleg egyszerűen csak Project Zero néven emlegetik, vagyis, hogy az új modell fejlesztését teljesen a nulláról kezdték meg.

A sokak által várva várt S6 specifikációit mindeddig sűrű homály fedte, most azonban feltűnt az AnTuTu adatbázisában egy bizonyos SM-G925F típusjelzésű készülék, mely állítólag nem más, mint az S6. Az AnTuTu adatok szerint az új készülékben egy 5,5 colos képátlójú és 2560×1440 pixeles felbontású, tehát egy az LG G3-ban lévőhöz hasonló adottságú QHD érintőkijelző található, a minden körülmények mellett fürge működésre pedig a nyolcmagos és 64 bites Exynos 7420 chipset, illetve a 3 GB RAM jelenthet garanciát. Az Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszerű újdonság főkamerája 20 megapixeles felbontású, a frontkamera révén pedig maximum 5 megapixeles szelfik lőhetők. Pletykák szerint az S6-ből oldalkijelzős Edge változat is készül majd, a Note 4 – Note Edge készülékpáros mintájára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik