Mobil

iPhone 7: az első pletykák

A nevében hetest viselő vadonatúj almás mobil több fronton is jóval többet nyújt majd az elődjénél.

Az Apple szeptember elején jelentette a 4,7 colos kijelzővel szerelt iPhone 6-ot, illetve az 5,5 colos képernyős, illetve optikai képstabilizátoros kamerás iPhone 6 Plus-t. A készülékpáros csak néhány hete jelent meg a kereskedelmi forgalomban, de máris felröppentek az első pletykák a közel egy esztendő múlva érkező utódmodellel kapcsolatban.

Több mint valószínű, hogy az iPhone 7 is két méretben fog támadni, és mind a 4,7 colos, mind pedig az 5,5 colos kijelző képátló növekedni fog. Az érintőkijelzőt egy minden eddiginél ellenállóbb zafírüveg borítja majd, a hátlap pedig egy olyan különleges fémből fog készülni, mely megakadályozza egy esetleges újabb “bendgate” kialakulását. A Touch ID ujjlenyomat szenzort továbbfejleszti az Apple, és állítólag az iPhone 7 lesz az első olyan almás smartphone, melyen már nem lesz köralakú Home gomb.

Ezenkívül pletykálnak még 14 megapixeles kameráról, négymagos A8 chipsetről, 256 GB-os belsőmemóriás csúcsmodellről, illetve egy új technológiára épülő szuperakksiról is, az integrált projektorról már nem is beszélve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik