Mobil

A boldogság almája: videón az első hazai iPhone 6 vásárlója

Iphone6, iphone, technet (iphone, iphone6,)
Iphone6, iphone, technet (iphone, iphone6,)

Kinek mi a boldogság? Zsoltnak a jelek szerint az a másfél perc, amíg egyedül neki van olyasmije, amije senki másnak nincs.

Rajongás? Fanatizmus? Kivagyiság? Érdekes lenne megfejteni, mi jár azok fejében, akik egy-egy slágerterméket olyannyira akarnak, hogy a megjelenése nulladik percében van rá szükségük, még akkor is, ha az a nulladik perc konkrétan az éjféllel esik egybe. Szinte minden fontosabb termékcsoportban vannak már olyanok, amelyeket övez egyfajta hipszter-glória, ezek esetében a fentieken kívül még az is bekúszhat a rajongók fejébe: ha ők lesznek az elsők, akkor az a Csodálatos Termék egy, vagy talán két percig nekik lesz egyedül a tulajdonukban. Csak nekik. A boldogság kék madara csak nekik énekel, a csillogó varázs-almába csak ők haraphatnak. Aztán persze még az is jó érzés lehet, hogy az első órákban is csak pár kiválasztottal oszthatják meg az élményt, az Utca Embere pedig csak 8-9 órával később részesülhet az isteni kegyben.

Az alábbi videót október 30-át 31-ével összekötő éjszaka készítettük a Telenor Mammutban található üzletében, ahol a szolgáltató első alkalommal tartott hivatalos éjféli megnyitó bulit az iPhone 6 és iPhone 6 Plus vásárlók számára. Persze az országban még néhány helyen (így egy Telekom üzletben, valamint néhány Apple viszonteladónál) szintén voltak éjféli iPhone-launchok, de Zsolt elsősége másodpercek kérdése lehetett. Ha itthon olyan őrület még nem is övezi az almás telefonok megjelenését, mint nyugatabbra, ahol napokkal a megjelenés előtt már a helyszínen sátraznak a rajongók az első helyért, így is érdekes esettanulmány a most következő filmecske.

Olvasói sztorik