Mobil

Kívül-belül baj van az új iPhone-okkal

Akár új őszi népdal is születhetne idén: "esik az eső, hajlik az iPhone, hibás a szoftvere".

Mint minden évben, most is hatalmas hype övezi az új iPhone-ok megjelenését. Megvolt a boltok előtt dekkoló, legelsőként vásárolni akaró szent őrültektől az előrendelésben elfogyó modellekig minden, úgy tűnik, az Apple friss telefonja továbbra is tömegeket képes megőrjíteni. Voltak persze most is kritikák és elmarasztaló vélemények az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus egyes funkcióival kapcsolatban, de hamar fény derült két sokkal komolyabb problémára is.

Az első jelentős probléma az új készülékházat érinti. Ugyan kezdetben még csak azért ekézték az Apple-t, mert az eddigi, ikonikusnak és egyedinek számító dizájnt hagyományosabbra vette (rossz nyelvek szerint “samsungosította”), az iPhone 6 ikrek burkolatáról nem csak a külcsín miatt sírják vissza a stabil fémcsíkot. A telefon ugyanis hajlik és reccsen: pontosabban viszonylag gyenge a készülékház kialakítása, és bizonyos körülmények között könnyen deformálódhat. Például, ha a készüléket zsebben tartják – márpedig elég sokan tesznek így.

Több felhasználó is közzétett fotókat a meghajolt iPhone-járól. A leggyakrabban a telefon középvonalánál, a SIM kártya nyílása, illetve a hangerőgombok alatt “reccsen meg” az almás készülék háza.

Az alábbi két videón az Unbox Therapy csapata gyorsan rá is repült a kérdésre, és megnézte, mit bír egy iPhone 6 Plus és egy Samsung Galaxy Note 3 a hajlítgatás hatására. Az iPhone-os kísérlet látványosan, egyben szomorúan végződött:

A Note 3 bezzeg sokkal jobban bírta:

Szakértők szerint persze bizonyos erőhatás fölött a régebbi iPhone-ok is hajlanak, az iPhone 6 Plus esetében azért jött elő a probléma hatványozottan, mert a nagyobb felület miatt könnyebb akkora erőhatást kifejteni rá, hogy középen “megadja magát”. Ennek ellenére máris sokan hivatalos választ várnak az Apple-től, vagy épp a készülékek visszahívását követelik, ami eléggé kellemetlenül érintené a vállalatot, hiszen rekord mennyiségű eladott telefonról van szó.

A jó pár éve lefutott “antennagate” mintájára sokak által “bendgate” néven emlegetett arcrabukás mellett ráadásul még egy keserű tapasztalatot szerzett az Apple: vissza kellett hívniuk az iOS 8.0.1-es frissítését, mert súlyos hibákat fedeztek fel benne. Kár, hogy már csak azután, hogy a leggyorsabb felhasználók elkezdték telepíteni a rendszert telefonjaikra.

A frissített iOS ugyanis sokaknál súlyos hibákat okozott: egyes szolgáltatók esetében folyamatosan “eldobálta” a hívásokat, akár tökéletes térerő mellett is. Másrészt a telefon elkezdte hibásan érzékelni az ujjlenyomat-olvasót, ezért a felhasználók képtelenek voltak ezzel a módszerrel feloldani a készüléket, vagy bejelentkezni a kapcsolódó szolgáltatásokba.

Az Apple mindenesetre gyorsan visszavonta a frissítést, míg kivizsgálja és kijavítja a hibákat. Az iOS-t egyébként már a 8-as főverzió miatt is sokan ekézik: a visszajelzések szerint akár 78 százalékkal többször “fagy le” egy iPhone a legújabb rendszerrel, mint az iOS 7-et használva. Emellett az sem épp szerencsés, hogy az iOS 8 telepítéséhez már 5,8 gigabájtnyi hely szükséges a telefon tárhelyén, ami a kisebb háttértárral szerelt, régebbi modellek tulajdonosainak eléggé szűkre szabja a mozgásteret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik