Mobil

Az Apple lerohanja a divatvilágot

Holnap rántják le a leplet a legfrissebb almás telefonról, de vajon miért hívnak a bemutatóra divat-újságírókat?

Az Apple minden évben technológiai újságírók hadát invitálja az aktuális iPhone bemutatójára, most azonban meghívót kapott egy kisebb hadseregnyi divat-újságíró és a témával foglalkozó blogger is. Vajon miért?

Egyrészt persze lehetséges, hogy az új iPhone-t még inkább egyfajta életstílusként, divatkellékként igyekeznek majd pozicionálni (vállalva ezzel, hogy a hozzáértők pedig egyre hangosabban kritizálják majd a csökkenő tech-hozzáállást). Tény, hogy az iPhone már nem az a kifejezett technológiai úttörő, mint amilyen az első generáció idejében volt, hiszen úgy hardveres tekintetben, mint a szoftver tudását megnézve akadnak már jócskán versenytársak, amelyek felveszik vele a versenyt. Emellett már szakértők is többször leírták, miszerint valóban látható egy olyan trend, hogy akik tényleg szélesebb funkcionalitást, sokrétűbb felhasználási módokat és nagyobb szabadságot keresnek, inkább választanak valamilyen androidos csúcsmobilt, az iPhone pedig a trendi fiatalok általános kiegészítője lett.

Mások viszont úgy gondolják, a divatvilág meghívása arra utal, hogy az iPhone mellett más is felbukkan majd a bemutatón. Még maguk a divat-újságírók is úgy gondolják, valamilyen viselhető kiegészítő is érkezik, innen pedig már nem nagy ugrás azt feltételezni, hogy végre-valahára tényleg bemutatkozik az eddig iWatch néven emlegetett, régóta készülő okosóra.

Nem is lenne csoda, ha valóban erről lenne szó, hiszen hiába érkeznek hírek már évek óta arról, hogy az Apple műhelyében készül a csuklón viselhető kütyü, időközben a versenytársak egymásra licitálva hozták ki saját modelljeiket. Ha idén sem érkezik almás változat, akkor félő, hogy a vállalat végleg kimarad az új őrületből. Az is gyanús lehet, hogy az elmúlt évben az Apple olyan szakembereket igazolt, mint a Tag Heuer “órakirály” korábbi alelnöke, valamint az Yves Saint Laurent egykori vezérigazgatója. Óra és divat… elgondolkodtató.

A végleges választ persze csak holnap tudjuk meg, de természetesen tudósítunk róla, és megmutatjuk, milyen lesz a legfrissebb iPhone – és valóban kap-e csuklóra pattintható kiegészítőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik