Mobil

Telepakolják memóriával a csúcs iPhone 6-ot

Ahogy egyre közelebb kerülünk a hivatalos bejelentéshez, egyre több infó szivárog ki az új almás mobilról.

Az Apple legutóbb tavaly szeptemberben rukkolt elő új telefonokkal, még pedig egész konkrétan a nagy sikerű iPhone 5s csúcsmodellel, illetve a kevésbé sikeres, számos rikító színváltozatban támadó iPhone 5c-vel. Könnyen kikövetkeztethető, hogy az amerikai gyártó legközelebb idén ősszel jelent majd be új mobilokat, melyek mostanság már egyre többet szerepelnek a híradásokban.

A hivatalos formában várhatóan szeptember 9-én bemutatkozó iPhone 6 kapcsán a legfrissebb pletykák most arról szólnak, hogy az integrált flashmemória kapacitása kiviteltől függően 16 GB, 32 GB, illetve 128 GB lesz. Magyarul a 32 GB-os példány kiesik a szériából, az új csúcsmodell pedig minden korábbinál több belsőmemóriával lesz felvértezve, és így már tényleg nem hiányoljuk majd belőle a microSD memóriakártyás bővíthetőséget.

Ami a memóriachipek beszállítóit illeti, az Apple a jelek szerint megpróbál több lábon állni. A 16 GB-os iPhone-okba állítólag a Toshiba és a Hynix szállítja a memóriát, a 64 GB-os modellekben Hynix és SanDisk chipek lesznek, a 128 GB-os csúcsragadozókban pedig Toshiba memóriachipek fognak rejtőzni. A jelenleg kapható iPhone 5s 16, 32 és 64 GB-os verziókban készül.

Az iPhone 6-ba várhatóan változatlanul 1 GB RAM fog kerülni, tehát e tekintetben nem lesz előrelépés az iPhone 5s-hez képest – 2 GB RAM előreláthatólag csak az iPad Air 2-be kerül majd, még pedig az új osztott képernyős üzemmód miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik