Mobil

Xperia Z3: minden infó az új csúcsmobilról

Az új jövevény egy kicsit kisebb és némileg gyorsabb lesz az elődjénél.

A Sony majdnem egy évvel ezelőtt, tavaly szeptember elején a berlini IFA 2013 szakkiállításon leplezte le az Xperia Z1-es high-end okostelefont, melynek idén februárban mutatkozott be a némileg nagyobb kijelzővel és gyorsabb processzorral felvértezett utódja, az Xperia Z2. Nyílt titok, hogy hamarosan érkezni fog a Z2 az utódja is, melynek bejelentésére várhatóan az IFA 2014 rendezvényen kerül majd sor.

A legfrissebb információk szerint a Sony Xperia Z3 egész pontosan 146,4 milliméter hosszú, 72,4 milliméter széles, illetve 7,4 milliméter vastag, vagyis minden irányban egy kicsit kisebb az elődjénél, ezenkívül pedig a 163-ról 158 grammra csökkentett tömeg mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Az enyhén kompaktabbra vett készülékházban egy változatlan méretű és felbontású érintőkijelző található, mely 5,2 colos képátlón 1920×1080 pixeles Full HD felbontást vonultat fel. A RAM változatlanul 3 GB kapacitású, a Snapdragon 801-es chipkészletből pedig a 2,3 helyett immár 2,5 GHz-es órajelen ketyegő processzormagokkal rendelkező AC verziót kapjuk.

A hátoldali főkamera még mindig ugyanarra a 20,7 megapixeles felbontású és 1/2,3 colos szenzorra épül, mely már a Z1-ből is ismerős lehet. A frontkamera 2 megapixeles (Full HD) felbontású, az integrált flashmemória 16 GB-os és persze a microSD memóriakártyás bővíthetőségi lehetőség is adott. A természetesen vízálló kivitelű Sony Xperia Z3 a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint tehát viszonylag kevés igazi újdonságot fog hozni, így a Z2-ről feltehetően kevesen váltanak majd Z3-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik