Mobil

Mégis jönnek az utolsó Nokia X-ek

Bár nemrég úgy tűnt, a Microsoft teljesen elkaszálja az androidos Nokiákat, mégis felbukkantak a boltokban az olcsó telefonok.

Amikor a Microsoft bejelentette, hogy a Nokia felvásárlásának végeztével, valamint a redmondi vállalat vezetőségének lecserélésével egy csaknem húszezer fős leépítés, és a termékkör erőteljes megnyirbálása is együtt jár, a szaksajtó máris feladta az utolsó kenetet a Nokia olcsó, androidos termékvonalára.

A nyilatkozatok alapján ugyanis a Microsoft (természetesen) még inkább a Windows Phone alapú készülékekre fókuszál, és ezért elkaszálja a Nokia X család második generációját, amelynek viszont a bejelentés időpontjában már javában folyt a sorozatgyártása, egyes források több tízezres készletről is beszéltek.

Akkor mi is feltettük a kérdést, hogy vajon mi lesz a már legyártott X2 készülékekkel, most viszont itt a válasz: fejlődő piacokon szórják ki a készletet. Pakisztánban és Oroszországban máris boltokban kapható az új “csempés Droid”, de egyéb országokban, például Indiában, és a nem éppen fejlődőnek számító Írországban is vesznek fel rá előrendelést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik