Média

Bizalmas információk szivárogtak ki Mészáros Lőrinc tévéjétől

Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)
Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)
A dokumentumból több érdekesség is kiderül a januártól több kábeltársaságnál is egyből az alapcsomagba bekerülő, a felcsúti polgármester által felvásárolt Echo Tv-vel kapcsolatban.

Bizalmas adatok és utasítások szivárogtak ki a nemsokára megújuló, és januártól több kábeltársaságnál egyből az alapcsomagba kerülő, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV vezetéséből. A pénteken a 24.hu birtokába került dokumentum a december 4-én kezdődő új adásrend tervezett tematikáját vázolja, és a belső utasítások mellett az egyes műsorok új műsorvezetőit is nevesíti. A kereskedelmi tévé vezérigazgató-helyettese, Szikszai Péter nemrég azt nyilatkozta az egykori Nap Tv székházába történő átköltözéssel kapcsolatban, hogy az új díszletekről neki leginkább a Csillagok Háborúja jut az eszébe. A díszletekről most az derült ki a hozzánk eljutott belső információk alapján, hogy azokat Bara Ákos tervezte, aki a Fábry-show stúdiójával lett közismert a médiában.

Az egyik új stúdióban már folynak is a próbái Bayer Zsolt új showműsorának, és a decemberben induló új műsorok címei is magukért beszélnek: Heti terror, Kemény mag. A tévénél a dokumentum alapján felbukkan majd Klausmann Viktor, a Szerencsekerék című egykori népszerű vetélkedő volt műsorvezetője, aki 2005 óta a Lázár-testvérekkel közös tulajdonában álló, a domonyvölgyi strandot üzemeltető D-Beach Kft. ügyvezetője. valamint a kékesi sícentrum szóvivője. Déri Stefi nevével is találkozhatnak majd a Mészáros-tévé nézői. Ő a korábbi MTV-intendáns Rákay Philip unokahúga, eddig az MTVA angol nyelvű híreinek hírolvasója volt. Most pedig az egyik külpolitikai műsort bízták rá az Echóban.

Visszatér a képernyőre az MTVA reggeli műsorának volt műsorvezetője, Jegyes Tóth Kriszta is, aki információink szerint a Simicska-médiumoknál, így a HírTV-nél is érdeklődött munkalehetőség iránt, de végül inkább Mészáros Lőrincék ajánlatát fogadta el. Az Echo TV munkatársa lesz Vobeczky Zoltán is, aki az MTVA sportfőszerkesztőségnek volt korábban vezetője, annak idején Szujó Zoltánt váltotta ezen a poszton.

A kiszivárgott dokumentumokban az utasításokat egyébként az a Mentes Katalin jegyzi, aki Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes élettársaként és az Echo hírműsorainak főnökeként is ismert.

Egymilliárdos költözés

Médiapiaci értesülések szerint az EchoTv átköltöztetése a Nap TV egykori ingatlanjába, valamint az új díszletek és technikai fejlesztések költsége meghaladja az 1 milliárd forintot. A Gyárfás Tamás-féle Nap TV egykori ingatlanja egyébként egy tulajdonosváltást követően először az idén nyáron megrendezett budapesti vizes vébét szervező céghez került, az épületet a világbajnokság szervezői újíttatták fel, ezután került Mészárosékhoz az ingatlan.

Az Echo TV-t tavaly év végén vásárolta meg Mészáros Lőrinc, az egykori felcsúti gázszerelő, ma már Magyarország egyik legbefolyásosabb médiatulajdonosa, aki többek között a legtöbb megyei napilapnak is tulajdonosa a Mediaworks Hungaryn keresztül. Ez a cég a kiadója továbbá a Világgazdaságnak és a Nemzeti Sportnak, illetve összesen közel 200 médiatermék jogaival rendelkezik. Mészárosnak ezenkívül két rádiója is van, többek között a Gong Rádió, amit 300 millió forintért szerzett meg, valamint a balatoni Part FM is az övé.

Az Echo TV 0,1 százalék körüli nézettséggel rendelkezik, ennek ellenére több kábeltársaságnál is az alapcsomagba kerül be. A csatorna felvásárlásakor Mészáros Lőrinc azt nyilatkozta, hogy szeretne a tévéből egy jó, szerethető jobboldali csatornát csinálni, amire a Fidesz is támaszkodhat a kampányban. Azt ugyanakkor tagadta, hogy legjobb barátjának, Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz pártelnökének ráhatása lenne a csatorna tartalmaira.

Mészáros Lőrinc: Megajándékozom Orbán Viktort
Ha agyzsibbasztó dologra vágysz ma este, kukkants bele Mészáros Lőrinc nyilatkozatába. Ő nem átlagember, ezért neki más nyaralás dukál, a tévéje pedig jó és jobboldali tévé lesz.

Kiemelt kép: Mészáros Lőrinc és barátja, Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: MTI (archív)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik