Média

Nevet váltott a „simicskátlanított” euroAWK

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 10. 02. 15:59

Korábban a témában:

Szeptember 25-től Adboard Kft. néven folytatja tovább tevékenységét az eddigi euroAWK Outdoor Kft. nevű közterületi reklámpiaci cég, a német Freund cégcsoport (az euroAWK GmbH) másodikként, 2015-ben létrehozott magyarországi leányvállalata.

A német euroAWK GmbH 1993 óta van jelen a magyarországi köztéri reklámpiacon, akkor jött létre az euroAWK első magyar cége, az Adboard Kft.-vel (az edidigi euroAWK Outdoor Kft.-val) ma már csak piactársi szerepben lévő EURO-AWK Kft., amelynek egyébként résztulajdonosa a németeken kívül Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly is, aki eleinte 15 százalékban, ma már csak 0,79 százalékban tulajdonosa a cégnek. Ám a német anyavállalat 2015 márciusban, épp Simicska Lajos Orbán Viktorral kialakult konfliktusának eldurvulásakor – és nyilvánvalóan attól nem függetlenül – alapított egy másik, ugyancsak kültéri reklámozással foglalkozó céget Magyarországon. Ekkor jött létre a most a nevét megváltoztató euroAWK Outdoor Kft., mely voltaképpen egy „simicskátlanított” kültéri plakátcég, hiszen ez már 100 százalékban a németek kezében van. (Az idő végül is a németek előrelátását igazolta, hiszen amióta Simicska Lajos, a miniszterelnök volt barátja kegyvesztett lett, Simicskáék érdekeltségei folyamatos offenzíva alá kerültek a reklámpiacon, melynek egyik leglátványosabb pillanata az volt, amikor az ugyancsak Simicskáékhoz kötődő plakátcég, a Mahir Cityposter oszlopait elkezdte eltávolíttatni a Fővárosi Közgyűlés. Néhány napja pedig Simicska azt jelentette be, hogy nem értékesít több politikai célú plakáthelyet.)

Az Adboard névváltását bejelentő hivatalos közlemény alapján egyébként nem csak nevet vált a cég, de új arculata is lesz. Szó esik arról is a sajtóanyagban, hogy 2015-ben a német tulajdonos miért hozta létre az új kft.-t. Eszerint a cégcsoport a meghatározó magyarországi szerepének megerősítése érdekében döntött úgy, hogy létrehozza az új, 100 százalékos tulajdonában lévő céget, az euroAWK Outdoor Kft.-t.

A névváltás kapcsán egyúttal megragadták a lehetőséget, hogy kifejezzék, milyen nagyon elkötelezettek a magyar reklámpiac iránt, és hogy bejelentsék: a következő években újabb beruházásokat, fejlesztéseket terveznek, hogy magyarországi ügyfeleiket a lehető legmagasabb szinten szolgálják ki. Hangsúlyozzák viszont azt is, hogy az új márkanév bevezetése a meglévő hirdetési szerződéseket érdemben nem befolyásolja, a cég a kereskedelmi partnereit továbbra is a megszokott módon és feltételekkel szolgálja ki.

A közleményben emlékeztetnek rá: a vállalat jelenleg országszerte több mint 2500 különféle köztéri reklámfelülettel (óriásplakátokkal, citylightokkal, egyedi hirdetési megoldásokkal) rendelkezik forgalmas utak és csomópontok mentén, valamint tervei között szerepel, hogy a következő években újabb reklám eszközökkel bővíti közterületi portfólióját.

Az újabb beruházások megtervezésénél egyrészt a német tulajdonos nemzetközi piacokon is alkalmazott technológiájára, know-how-jára és tapasztalataira építünk, másrészt figyelembe vesszük a magyar piaci és jogi környezet valamennyi sajátosságát. A cég a nemzetközi tőkeerejével és technológiai hátterével valamennyi országban képes a változó piaci szabályozásoknak megfelelni, stratégiai döntéseit és operatív lépéseit minden esetben ezek figyelembe vételével valósítja meg

– idézik Bärbel Nietent, az Adboard ügyvezető igazgatóját.

Az Adboard közleménye utal arra is, hogy hosszú távú stratégiájuk részeként tavaly Magyarországon is bevezették a nemzetközi szinten már több piacon is bizonyított, cseh MGE Data fejlesztőcég által kifejlesztett CMS (Campaign Management System) új kampány-optimalizáló rendszert, ami lehetővé teszi, hogy a magyar hirdetők a felületek helyszíne és környezete, a forgalom vagy épp a potenciálisan releváns üzletek, szolgáltatók, intézmények többmilliós lokációs adatbázisa (POI – Point of Interest) alapján, akár felületenként állíthassák össze teljesen igényeikre szabott outdoor reklámkampányaikat.

A leadott pénzügyi beszámoló alapján az Adboard Kft. 2016-ban 77,1 millió forint nettó árbevételt és 9,2 millió forint adózott eredményt ért el. Az euro-AWK Kft.-nek jóval magasabb, 575,7 millió forintos árbevétele volt, de ehhez 248,8 millió forint veszteség is párosult adózást követően.

Frissítés (2017.10.10.). Fenti hírünk megjelenése után a mai napon az Adboard német tulajdonosa állásfoglalást juttatott el hozzánk, melyben azt írják, nem Simicska és Orbán barátságának megromlása miatt hozták létre a Simicska Lajos üzlettársától, Fonyó Károlytól független céget, annak megalapítását már hónapokkal korábban előkészítették. Ugyanakkor a létrehozatal indokaként többek között éppen Fonyó Károlyt jelölték meg. Az állásfoglalásukról itt írunk bővebben.

plakátpiac out-of-home
Nem a G-nap miatt „simicskátlanították” az euroAWK-t?
Legalábbis a ma már Adboard néven működő Euroawk Outdoor Kft. német tulajdonosa ezt közölte ma, hozzátéve, hogy már Simicska és Orbán látványos szakítása előtt hónapokkal megkezdték az új cég létrehozatalát.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.