Média

Új rádiófrekvenciát találtak Andy Vajnáék Békéscsabán

Az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos Rádió 1 hálózata (a Radio Plus Kft.) pénteken bejelentette – egyébként épp néhány perccel a Médiatanács és az Interax Kft. (a Rádió 1 Békéscsaba nevű családi rádió) közötti per mai tárgyalásának kezdete előtt – hogy hamarosan Békéscsabán is megjelenik.

Ilyen bejelentést már korábban is tettek Vajnáék, amikor azt közölte a Médiatanács, hogy a Vajna-féle Radio Plus Kft. nyerte a békéscsabai helyi 88,9 MHz frekvenciát. Ám a 88,9 MHz-et több mint két évtizede használó Interax Kft. (Rádió 1 Békéscsaba)  pert indított vélt szabálytalanságok miatt a Médiatanács ellen, így a budapesti Rádió 1 egyelőre nem kezdhette meg a műsorai továbbítását az Interax által mostanáig használt frekvencián.

A mostani bejelentés alapján azonban a 104,0 MHz-en fogható Csaba Rádióval hálózatba kapcsolódnak Vajnáék. Ez alapján elképzelhetőnek tűnik, Vajnáék már letehettek arról, hogy azt a másik békéscsabai frekvenciát használják, amelyhez pályázati úton próbált hozzájutni.

A Radio Plus kft. és a Csaba Rádió Kft. már be is nyújtotta a hálózatba kapcsolódási kérelmet a Médiatanácshoz.

 Nagyon sokan vannak itt Békéscsabán, akik kíváncsiak az országos műsorokra és a sztárokra, de természetesen gondolunk azokra a hallgatókra is, akik a már megszokott hangokat is szeretnék hallani, éppen ezért a hálózatba kapcsolódás után mindkét tábor igényeinek megfelelünk. A híreket például, ahogy minden más városban, továbbra is helyben szerkesztik majd a kollégák, amelyben megtalálhatóak lesznek a legfrissebb békéscsabai információkon túl a környék programajánlói is. A hálózatba kapcsolódás az igazi Rádió 1-gyel – amely jelenleg az ország leghallgatottabb kereskedelmi rádiója – nem csak a Csaba Rádió Kft. számára lesz kereskedelmileg előnyös, hanem a hallgatók számára is, akik színes és változatos műsort kapnak majd.

– mondta el Glasz László, a Csaba Rádió Kft. ügyvezetője.

Az együttműködés keretében a Radio Plus Kft. a Csaba Rádió Kft. központi reklámfelületeinek értékesítését is végzi, amely a spot és non spot alapú reklámokra egyaránt vonatkozik. A Radio Plus feladata a Csaba Rádió Kft. képviselete a központi ügynökségeknél és hirdetőknél.

A filmügyi kormánybiztos rádiója már most is 22 városban szól, de a városok száma folyamatosan bővül a hálózatba kapcsolódásoknak köszönhetően. Hogy a terjeszkedés milyen módszerekkel folyik az NMHH Médiatanácsának közreműködésével, arról többek között ebből a korábbi cikkünkből tájékozódhatnak.

Régi rádiósokat lehetetleníthetnek el Vajna kedvéért
Több mint húszéves múltú magyar családi médiavállalkozás kerülhet bajba, miután a Médiatanács szemet hunyt a velük szemben pályázó Andy Vajna kormánybiztos pályázatának súlyos hiányosságai felett Békéscsabán.

A Médiatanács és a békéscsabai családi rádió, az Interax Kft. (Rádió 1 Békéscsaba) perének mai legújabb fejleményéről itt írtunk.

Megakasztotta a Médiatanács az ellene indult pert
Emiatt elképzelhető, hogy a bíróságnak nem is lesz lehetősége megállapítani, hogy a Médiatanács a Vajna-féle Rádió 1-et szabálytalanul próbálta frekvenciához juttatni. A Vajna-féle Rádió 1 ügyvezetőváltást jelentett be a Médiatanácsnál.

Frissítés (2007.10.03.): A Médiatanácshoz fordult a békéscsabai Rádió 1, hogy függessze fel a testület a Csaba Rádió és a budapesti Rádió 1 hálózatba kapcsolódást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik