Média

Az ATV a TV2 volt tulajdonosával szövetkezik

a Grandioso tulajdonosai: Yvonne Dederick, Szilágyi Adrienne és Kele Eszter.
a Grandioso tulajdonosai: Yvonne Dederick, Szilágyi Adrienne és Kele Eszter.

A TV2 volt társtulajdonosának, Yvonne Dedericknek a résztulajdonában álló cégre bízza ezentúl képernyőseinek tehetséggondozását az ATV – derül ki az ATV és a Grandioso közös közleménye alapján.

A közleményben az ATV és a Grandioso Management közötti együttműködési szerződés létrejöttét jelentik be. A megállapodásról azt írják, hogy a Grandioso Management végzi október elsejétől az ATV kereskedelmi csatorna állandó képernyőseinek menedzselését, valamint a megállapodás az úgynevezett booking szolgáltatást is magába foglalja. (Utóbbi a gyakorlatban lényegében azt jelenti, hogy ennél a cégnél lehet az ATV képernyősöknek a csatornán kívüli megjelenéseit is lefoglalni.)

A közleményben azt írják, hogy az ATV további építkezésében még nagyobb szerepet szán képernyőseinek a csatorna.

Az ATV hosszú távú stratégiai terveiben szerepel a műsorvezetők  személyes márkájának további építése összehangolva a csatorna érdekeivel, ezáltal kialakítva a még nagyobb elérést és a szorosabb nézői kötődést. A talent ügynökség segítségével szeretnének továbbá  lehetőséget biztosítani a képernyősöknek a csatornán kívüli megjelenéseik maximalizálásához is.

Hozzátették:

A Grandioso Management kollégái sok éves szakmai tapasztalattal széleskörű rálátással és aktív piaci kapcsolatokkal rendelkeznek, az ATV-vel szorosan együttműködve, teljes körű szolgáltatást nyújtva segítik a csatorna hosszú távú terveinek megvalósulását.

A Grandioso nevű cég tavaly októberben jött létre, és idén februárban jelentették be a sajtóban. Ennek Yvonne Dedericken kívül (aki Simon Zsolttal közösen volt a TV2 társtulajdonosa azután, hogy a TV2 korábbi tulajdonosa, a német ProSieben.Sat1 kivonult Magyarországról, illetve azelőtt, hogy a tévétársaságot felvásárolta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos) ugyancsak tulajdonosa Kele Eszter, az ATV szóvivője. (A harmadik alapító, Szilágyi Adrienne, a TV2-n futó Jóban Rosszban című napi sorozat executive producere időközben kiszállt.)

Yvonne Dederick

2011-től a TV2 Csoport gazdasági igazgatója, majd vezérigazgató-helyettese, 2013 decemberétől 2015 decemberéig a társaság társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Korábban az Arthur Andersennél, az RJ Reynolds dohánygyár gazdasági igazgatójaként, majd a PepsiCo üzletfejlesztési és stratégiai igazgatójaként dolgozott. Széleskörű üzletfejlesztési, stratégiai és változásmenedzsment tapasztalata mellett 18 évet töltött a médiában: a TV2 előtt az HBO-nál és a Sláger Rádió anyavállalatánál, az Emmis Internationalnél felelt gazdasági igazgatóként az egész európai régióért, valamint volt a rádió felügyelő bizottsági tagja. 2016-ban elvégezte a világ egyik legsikeresebb, felsővezetők számára kialakított programját a London Business Schoolban.

femcafe
Matolcsyékhoz kerül a Femcafe is
Matolcsy György jegybankelnök fiának cége, a New Wave Media Group veszi át a nemrég a Valton Security-s Bessenyei István által felvásárolt Femcafe női portál reklámértékesítését.

Kiemelt kép: a Grandioso alapítói, Yvonne Dederick, Szilágyi Adrienne és Kele Eszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik