Média

Átment a „dagadt négerezés” a Médiatanácson

Cee Lo Green
Cee Lo Green

Hiába kapott az NMHH Médiatanácsa közérdekű bejelentést a Mészáros Lőrinc Echo TV-jében történtek miatt, a grémium úgy döntött, bár a „dagadt néger” kifejezés „valóban szalonképtelen és sértő”, de nem sérti meg az afroamerikai származású emberekkel szembeni méltóságot, ezért nem valósul meg jogsértés.

A „dagadt négerezés” még július 20-án, az esti főműsoridőben történt a gázszerelőből lett felcsúti médiaoligarcha tavalyi szerzeményei közé tartozó, 0,1 százalékos közönségarányú tévében, az esetről itt írtunk részletesen, illetve van róla videofelvétel is.

A Médiatanács szerint is sértő – de nem jogsértő –  kifejezések a Bayer Zsolt publicista, a Fidesz alapítója által vezetett Sajtóklub elnevezésű műsorban hangzottak el Lovas István újságíró szájából, ahol a budapesti vizes vébéről esett szó és a megnyitón éneklő Cee Lo Greenről, aki a budapesti haknit végül nem vállaló Emeli Sandé helyett ugrott be sztármeghívottként.

Lovas a beszélgetésben azt mondta:

Ez a dagadt néger, aki énekelt… Szerintem a Herczku Ágnes jobb lett volna.

Mire Bayer hozzátette:

Én is csak őt hagytam volna ki a megnyitóból, egyébként a megnyitó teljesen rendben volt, grandiózus volt.

A műsorban egyébként azt is mondták, az ellenzéki médiának azért nem tetszett a budapesti vizes vébé méregdrága megnyitója, mert „bele vannak betegedve, hogy Magyarországon minden rendben, minden frankó, minden működik”. Azt is kiemelték, hogy a Népszavában a „húspiac” kifejezés is elhangzott a megnyitó említésekor, fel is merült Bayer fejében a kérdés:

Mit kéne mutogatni? Gender-csávókat? Minek örülne ez a sok barom állat?

Belefér a véleményszabadságba

Az adásban elhangzottak miatt egyébként Szigetvári Viktor, az Együtt – A korszakváltók Pártja választmányi elnöke fordult panasszal a Médiatanácshoz. A Karas Monika vezette grémium azonban határozatában azt reagálta a politikusnak, hogy nem indítanak eljárást, ugyanis az említett kifejezések használata jogi eszközökkel nem tilthatók meg egy, „a véleményszabadság alapjogát elismerő jogrendszerben”.

Azt a Médiatanács is elismerte, hogy a helyes kifejezés az afrikai vagy az afroamerikai jelző lett volna, de az adásban elhangzottak „nem volt alkalmasak arra, hogy az emberi méltóság minden embert egyenlő mértékben megillető alapjogának sérelméhez vezessenek”. A Médiatanács gyakorlata egyébként az – áll a határozatban- , hogy akkor állapítják meg az emberi méltóság sérelmét, ha adott médiatartalom azt közvetíti, hogy a társadalom egyes csoportjainak méltósága kevesebb, kisebb értékkel bír másokénál, vagyis tagadja az emberi méltóság egyenlőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik